Isaszegtől – Valkóig
Most reggel van. Jóval hűvösebb, mint tegnap. Nem igazán aludtam jól. Valószínűleg a sör és a sátorfelállítás problémái miatt, de indul egy új nap, egy új kaland…
Reggeli jóga után elég lassan, de összepakoltunk. Kicsit kínos volt, hogy a kertben nem tudtunk pisilni, de túléltük.
Kb. 10 óra körül aztán sikerült elindulni. Nem jutottunk túl messzire, mert keresnünk kellett egy pisilőhelyet.
Ezt végül egy kocsmában leltük meg. Finom kávé közben beszélgettünk kicsit a kocsmárosnővel. Nagyon kedves volt, és elképedt, amikor mondtuk neki, hova megyünk.
Érdeklődött a munkánk felől is. Meséltünk kicsit, de közben jött egy kuncsaft, akivel az autóbiztosítás felemelése kapcsán nagyon egymásra találtak, úgyhogy félbeszakadt a beszélgetésünk. Ezután átmentünk a boltba kaját venni, és útnak indultunk.
Megint csak nem futottunk hosszútávot, mert Gergő javaslatára betértünk a helyi múzeumba. És milyen jól tettük. Így megismerkedhettünk a múzeum vezetőjével, aki egy fantasztikus ember. Végigvezetett a múzeumon, amit úgy kell elképzelni, hogy egy terem, amiben van 6 tároló, egy az 1949-es csatát megjelenítő ólomkatona imitáció, és egy néprajzi gyűjtemény, ami kb. 40-50 db tárgyból áll. Mindezt kb. 2 óra alatt jártuk végig. Az ólomkatona-gyűjtemény kapcsán meséltem kicsit dédapámról, aki ugye tüzér volt éppen itt is, ennél a csatánál. Viccelődtünk is kicsit, hogy melyik is lehet ő az ólomkatonák közül. Majd még egy csomót beszélgettünk. Mesélt a munkájukról, a város életéről, szóval mindenféléről. Nagyon jó élmény volt. Hagytunk ott 5000 Ft-ot a Múzeumi baráti kör támogatására, akik most éppen egy kemencét építenek a múzeum kertjében. Abban maradtunk, hogy ha visszajöttünk, tarthatnánk majd ott egy előadást az útról, és hogy egyébként is kapcsolatban maradunk.
Még reggel Gergővel azt beszéltük meg, hogy az eredeti terv ellenére mégsem Gödöllő felé indulunk, hanem Valkó irányába. Új barátunk útba is igazított minket. El is indultunk, de megint csak nem jutottunk messzire, mert a nagy beszélgetésben elment az idő, és nagyon megéheztünk és szomjaztunk. A valkói úton kifele aztán találtunk egy helyet, amiről nem tudtuk elsőre eldönteni kívülről, hogy bolt vagy kocsma. Sőt azt se, hogy nyitva van-e, mert egy ház kertjében található kis oldalépület volt, ahol inkább úgy tűnt, hogy egy család mindennapjai zajlanak. De tábla volt, így bementünk. Egy kedves lány azonnal mondta, hogy nehogy továbbmenjünk, azonnal kinyitnak. Megjelent egy asszony, akinek első mondata az volt, hogy: Na hova ezzel a nagy csomaggal BABÁIM, üljenek le és meséljenek… Na, hát mondanom se kell, hogy ott ragadtunk és jó sokáig.
Ez a jó asszony beszélt, beszélt, kérdezett, szendvicseket gyártatott a lányával nekünk, zenegépet mutogatott, magának lealkudva az árat itatott minket jó hosszan. (A számlán 900 Ft szerepelt, ami helyett 700-at fogadott csak el.) Persze a kaját a “ház” ajándékaként kaptuk. Nagyon jó embert ismertünk meg ismét. Elkérte a telefonszámunkat, és persze mi is az övét. Meg is beszéltük, hogy az út során is és azt követően kapcsolatban maradunk. Igazi, ízig-vérig magyar cigány (így nevezik magukat) asszony. Mesélt az életükről, az unoka imádatáról (amit élőben át is élhettünk), a város életéről, szóval mindenféléről.
Megint átélhettem, hogy valamiért kölcsönösen nagyon bírjuk egymást az ilyen típusú cigány asszonyokkal. Imádom, hogy olyan tűz és szeretet van bennük! Gergő is nagyon jól érezte magát. Így nem csoda, hogy 4 óra elmúlt, mire végre kijutottunk Isaszegről.
A Valkó felé vivő út nagyon szép. Kicsit dimbes-dombos. Azt mondta mindenki, hogy az út ugyan egyenesen átvisz Valkóra, de az erdészet lekerített részeket, úgyhogy lehet, hogy kerítést kell majd mászni. Kellett. Ez a nagy zsákokkal külön élvezetes program! Gergő gatyája ki is szakadt. Valahol le is tértünk az egyenes útról, úgyhogy egyszer csak három falu templomának tornyát is megláttuk, de nem tudtuk eldönteni, melyik Valkó. Közben egyre jobban be is borult. Egyébként is elég hűvös volt egész nap. Végül döntöttünk, hogy melyik úton megyünk tovább. Kicsit tanakodtunk, hogy hol fogunk sátrat verni, de abban maradtunk, hogy érjünk be a vihar előtt a faluba, és majd ott a többit meglátjuk.
De nem kellett erre várni, mert megállt mellettünk egy autó, és a sofőr kérdezte, hova tartunk. Mondtuk, meg azt is, hogy szállást is keresnénk. Ő pedig felajánlotta, hogy a műhelye kertjében nyugodtan verjünk sátrat. Épp az eső előtt be is értünk ehhez a bizonyos műhelyhez. Ez egy méhviaszlap-készítő kis üzem, jó nagy telephellyel. Kicsit beszélgettünk, megnéztem az üzemet, majd itt hagyott minket azzal, hogy reggel jön és meghív minket kávézni, és zuhanyozhatunk is. Sátrat vertünk. Épp az eső előtt, ami egyébként nem volt nagy, majd ettünk egy levest, megcsodáltuk a szivárványt, és lefeküdtünk aludni. Fél 9-kor!
Még a nap eseményéhez tartozik, hogy kaptunk emailben egy levelet az önkormányzattól, amiben azt írják, hogy csak méltányosságból kaphatom meg újra a lakás bérleti jogát (mivel örököltem egy fél lakást, amin apunak egyébként haszonélvezeti joga van!), és szeptemberben fognak erről dönteni. Érdekes volt figyelni magam, hogy milyen, amikor az emberben megjelenik egyfajta félelem. Itt vagyunk egy úton, tele élményekkel, fantasztikus emberekkel találkozunk, minden azt bizonyítja, hogy ha az ember bízik és ráhagyatkozik az életre, akkor az működik, és mégis, egyszer csak megjelenik az aggodalom. Iszonyú hálás vagyok, hogy erre már ráláthatok, és az a pillanat, illetve, ha őszinte akarok lenni, azért kicsit hosszabb idő (kb. fél óra) kiesése a jó állapotomból elkapható már számomra. De a lényeg, hogy nem csak elkapható, hanem át is fordítható! Nincs mitől félni. Nyitottnak kell lenni, és békében magunkkal, a világgal. Minden rendben van.
Végre egész jól aludtam.
Indul egy új nap, aminél ki tudja, mi vár még ránk…
Szeretem ezt az egészet… Még alig indultunk el, és mennyi jó ember, mennyi szép táj, mennyi élet, milyen csodálatos dolog az ÉLET…
