Jászágó, Jászdózsa, Tarna-part
Jászdózsa kocsma (közbülső megállóhely)…
Jó hosszú út után érkeztünk ide. Illetve nem is az a lényeg, hogy hosszú, hanem hogy nem is akármilyen meleg… Nagyon szép út vezetett át Jászágóról ide. De előtte még… Jó hosszan beszélgettünk szállásadóinkkal. Annyira megható, hogy mennyire befogadtak minket az életükbe. Jól megreggeliztettek, és ha nem vagyunk annyira határozottak, akkor akár fél háztartásukat is elcipeltették volna velünk. Mindenesetre így is kaptunk isteni limonádét lefagyasztva. A többit “megtagadtuk” (sör, kajahegyek stb.). Hosszú búcsúzkodás, fotózkodás és csodálatos gyermeki mosolyok és puszik után nagy nehezen útnak indultunk. Abban maradtunk, hogy esetleg a Tisza-tóhoz utánunk jönnének egy fürdőzésre és találkozásra. (Újdonsült barátnőm onnan származik egyébként.)
Indulunk tovább, úgyhogy innen folyt. köv.
Most már másnap reggel van. De visszatérve a kocsma előtti szakaszra:
Nehéz megfogalmazni azokat az érzéseket, amiket egy-egy ilyen szakasz közben átél az ember. Annyira sokszínű és eleven világokkal találkozunk.
Az úton, ahogy haladtunk Jászágóról Jászdózsa felé, Gergő táskájáról leesett a száradó póló, amiért vissza kellett mennie. Én ez alatt leültem és “napoztam”. Elképesztő, hogy egy kb. 1 méteres körben, de akár csak 10 cm-en micsoda növény- és állatvilág populációk élnek. Csodálatos és varázslatos. Olyan jó erre mindannyiszor rácsodálkozni!
Később elhaladtunk egy napraforgó tábla mellett, ahol a szitakötők tánca olyan lenyűgöző volt, hogy alig bírtam elszakadni onnan. Mondtam Gergőnek, hogy úgy néz ki az a terület, mint egy helikopter-leszállópálya. Aztán az andalgó őz. Ilyet még soha nem láttam, hogy nem fut, ugrál, vagy áll egy őz, hanem sétál, de szó szerint. Majd a nyúl, aki kb. 10 cm-re ugrik el előtted, mert addig nem zavartad meg. A madarak százai, ezek közül is egy valamilyen nagy ragadozó, ami a fák között feléd repül, és csak olyan egy-kétszáz méterre fordul el. Szóval ez nem is írható le igazán… Fogalmunk sincs a világ sokszínűségéről, csodáiról…
Érdekes az az élmény is, hogy amikor meglátod már a falut, akkor azt gondolod, hogy addig már nem érdemes megállni. De a normál tempónk szerint bizony az még legalább egy vagy két megállás lenne. És minél közelebbinek tűnik, annál határozottabban gondolod, hogy te pedig addig meg nem állsz már. Így aztán sokkal, de sokkal fáradtabban éred el a falu szélét, ahol persze már nem állsz meg az első kocsmáig.
Így mire megtalálod azt, és kérsz végre egy jó hideg sört, eléred azt az állapotot, hogy már minden mindegy, csak levehesd a cipőd végre, és igyál. Rájöttünk, hogy isteni a Kőbányai csapolt sör! (Sőt, talán nincs is istenibb nála! :))
A kocsmabeliek kedvesek voltak nagyon. Volt egy vicces beszélgetésem is. Kérdeztem a pultnál, hogy van-e itt valahol egy bolt, vagy bármi, ahol kenyeret vagy valami kaját tudnánk venni. Mondták, hogy itt nincs, de a következő faluban, ami csak 6 km-re van, van egy nagyon jó pékség, ami egész éjjel is nyitva van. Mondtam, hogy az remek, de gyalog nem olyan egyszerű átugrani oda. Tényleg vicces volt, ahogy ők is szembesültek ezzel a ténnyel, hogy mennyire autóhoz vagy biciklihez, de mindenképpen valamilyen járműhöz vagyunk szokva. Eltöltöttünk ott a kis kocsmánkban 1-2 órát. Írtunk sms-eket, meg beszéltünk jó pár emberrel otthonról is, és a mostani út során megismert új barátaink közül is jó néhánnyal.
Jászdózsa egyébként egy hihetetlenül kedves falu. Girbe-görbe utcácskák, ligetek, artézi kútból jövő víz, büszke jász tudat, focicsapat, csodálatos Tarna-part…
A kocsmából elindulva egy nagyon szép régi ötlyukú hídon kellett áthaladnunk, majd ráfordultunk a Tarna gátjára. Azt az élményt megint elég nehéz leírni. Maga volt ismét a csoda. Minden percben azt éreztem, hogy olyan, de olyan hálás lehetek, hogy itt lehetek, hogy élek, hogy részese lehetek ennek a csodának. Naplemente, templomtorony, álomszép patak … és a színek… Át kellett kelnünk egy vasúti hídon, aminek olyan csodálatos árnyékai voltak, hogy legalább fél órát ámultam ott és fotóztam erre-arra.
Útközben, ahogy itt mentünk, végig az ment bennem, hogy borzasztó mennyire minden Budapest-központú bennünk. Közben itt ez a gyönyörű ország, és valahogy olyan jó lenne ide-oda kapcsolni a dolgokat. Vagyis olyan jó lenne a különböző lehetőségeket összekötni. Sok minden van, amiből itt van hiány és a fővárosban többlet. Itt pedig maga a csoda van, a nyugalom, amiből azért lássuk be, kicsit hiány van ott!
A gát mellett aludtunk végül, ahol jó sok szúnyog volt ugyan, de álomszép környezet.
Csodálatos naplemente és felkelte. Színek, illatok.
Éjszaka kicsit esett, de nem volt vészes.
És a képek (kicsit mintha több lenne, mint eddig, de azt csak én tudom, mennyi maradt így is ki :)!)
