Jászszentandrás, Heves, Átány
Most megint reggel van, egy másik nap, másik reggele. Átányban vagyunk egy református parókia kertjében. Hogy hogyan kerültünk ide?…
A tegnapi zuhé azért egyszer csak véget ért. Összepakoltunk, sátrat szárítottunk és elindultunk. A kemping vezetőjével előző nap ugye nem találkoztunk, de ekkor már ő volt ott. Beszélgettünk kicsit. Érdekes ember ő is. A környékbeli kempingeket mind ő építette ki. Eredetileg víz-gázszerelő volt, de valahogy mindig ilyesmi munkái voltak és végül rábízták a szentandrási nagy kemping kiépítését, és vezetését teljesen. (Azt, ahol mi is voltunk előzőleg). Elmondása szerint, ahogy lenni szokott, itt is volt valami féltékenység dolog az önkormányzattal, és végül elkerült onnan. Megcsinált még két vagy három kempinget a környéken, majd úgy döntött, nem kísérletezik tovább más cégével, inkább csinál egy sajátot. Így jutott ide. Most éppen egy termálfürdő kiépítésén gondolkodik. Jó volt látni valakit, aki ennyire kreatív. Ő aztán tényleg a “lehet” szemléletben van és él. Útközben, ahogy haladtunk Heves felé, komolyan el kezdtem gondolkodni azon, hogy simán ide lehetne költözni. Bérelni tőlük helyet, az erdős részben felhúzni egy rönkházat, és akár itt is élni. Úgyis mindig megyünk. Na, de aztán hamar átléptem ezen, hiszen ez a jövő, és nem tudom mi, hogy lesz még. És most nem is ezzel akarok foglalkozni. Mindenesetre ebben van egy jó gondolat, és még akármi is lehet belőle. Ami biztos, hogy ide szívesen jönnénk még kempingezni, és akár tábort is lehetne itt tartani.
Szentandrásról olyasmi út vezetett ki, mint ami be is vezetett minket. Hosszú szakaszon házak egymáshoz eleinte közel, majd távolabb. Elhaladtunk egy úgy nevezett IPA park mellett. Ez egy erdős rész közepén, egy rétszerű valamin egy dombra épített szobor tulajdonképpen, ami a rendőrség nemzetközi szervezetének állít emléket (vagyis az IPÁ-nak). Egy kis út vezet oda, ami olyan mértékben volt szemetes, hogy teljesen elképedtünk.
Megállapítottuk, hogy kimondottam jó, hogy esett az eső, mert így nem homokon kellett mennünk, hanem a nedves talajon, amin sokkal kellemesebb. Érdekes út vezet Hevesre. Nagyon különböző ültetvények mentén kellett végig haladni.
Természetesen van dinnyeföld, hiszen Heves erről híres. Láttunk is egy dinnyeszedő brigádot dolgozni. És szedtem is egy kis dinnyét kóstolónak. A brigád utánam is kiabált, bár jó messziről, hogy permetezve van. Ezen kicsit elgondolkoztam, hogy vajon tényleg, vagy csak szívatnak. Az utóbbiban maradtam. Milyen vicces, hogy ha félnék ettől, nem ettem volna belőle, pedig finom volt. (Gergő nem szereti a dinnyét egyáltalán.) De szerencsére nem rájuk, hanem magamra hallgattam, illetve a józan észre! Hiszen ők is szedték, igaz kicsit arrébb, és esett is nem rég, ráadásul egy olyan földről szedtem le, ahol már alig volt dinnye.
Na, de visszatérve az ültetvényekre. Én még nem láttam telepített bodzát, de itt volt. Nem is akár mekkora területen. Emellett nyárfa ültetvények, gyümölcsösök – szilva és meggy -, és azt hiszem dió is volt, a szokásos kukorica, napraforgó, búza, krumpli és még sok minden más mellett egy hatalmas paradicsom ültetvény is, amin éppen szüret zajlott. Mindezek mellett vitt az út, amin beértünk Hevesbe. Az első élményem itt a házak színe volt. Persze fotóztam is párat, de tényleg meglepő volt néhány ház színe. De ami igazán érdekes volt nekem, hogy általában két-három, vagy négy ház egymás mellett volt különböző, de nagyon intenzív színre festve. Eszembe jutott, hogy lehet, hogy egymást akarják túllicitálni, mert aztán máshol nem láttam ezt. Fura volt az utca képe is. Az egyik oldalon minden ház ferdén állt az utcáról nézve, de egymással párhuzamosan, a másik oldalon pedig az utcával párhuzamosan. Gondolom így lettek a város végén kiparcellázva a telkek.
Éhesek voltunk, így betértünk egy kis boltba. Egy kedves hölgy volt a pultos, vele beszélgettem is egy kicsit. Mondta, hogy ha szállást keresünk, ne annyira az itteni réteken tegyük azt, mert itt nagyon sok a nem becsületes fajtából való cigány. Megnyugtattam, hogy mindenképpen tovább szándékozunk menni. Betértünk a városközpontba. Hát Heves nem lesz a kedvenc városom. Találtunk egy padot a főtéren, a szökőkút mellett, ahova letelepedtünk enni. Majd felváltva elmentünk körbenézni. Sok látnivaló nincs. Van egy templom, ez a parkszerű valami, egy sakkmúzeum, ami zárva volt, művelődési ház (ami szintén zárva volt), bevásárló központ, üzletek. Találtunk egy emlékhelyet, amin az szerepelt, hogy Csíkszereda a testvérvárosuk és 550 km-re van attól a ponttól. Ezt lefotóztam. Bementem még egy CBA-ba, ami diszkontként hirdette magát. Az árak annyira nem voltak azok, de mindenesetre vettem levest, kekszet, meg csokit a “túléléshez” és persze zöldséget.
Hevesről az út egy református oktatási központ mellett vezetett el, ami azért tűnt fel, mert hatalmas területen feküdt, mezőgazdasági gépek voltak az udvarán, és egy szép kúria is állt benne. A bejáratra viszont az volt kiírva, hogy ügyfélfogadás kizárólag szerdán valamikor. Meglepett, hogy egyébként egy teljesen zárt valami. Ezt csak azért írom le, mert megint egy olyan történet ez, ami már az úton sokadszor történik meg velem. Valami érzés elfog, de még akkor, nem tudom, mihez kapcsolódik, majd jóval később kiderül miért volt mindez. Na, de erről majd ott.
Az út elég nehéz terepen vitt végig. És tényleg a terep volt nehéz, mert az eső miatt a föld nagyon csúszkált alattunk. Nehéz volt rajta haladni. Közben ki is sütött a nap, úgy hogy kezdett jó meleg is lenni. Átány felé vettük az utunkat. Egyébként kellemes volt a táj. Sok-sok pillangó táncolt egy-egy pocsolya körül. Itt már megint a hagyományos kukorica, napraforgó táblák mentén haladtunk. Volt egy szakasz, ahol ismét megjelent a dzsindzsa. Gergő nem akart arra menni, így betértünk a kukoricásba, ahol meg tele lettem bogánccsal. A táskámra akasztott kendőből kb. fél órán át szedegettem a bogáncsot, de még mindig van benne. De hát ez is hozzátartozik a dologhoz…
Az útról látszott a templom tornya viszonylag már elég hamar. De most nem estünk a szokásos hibánkba, hogy ha látjuk, már nem állunk meg. Így pihentünk kicsit, majd nekiindultunk újra. Ezután viszonylag hamar be is értünk Átányba. Rendezettnek tűnő falunak láttuk. A templom felé haladva egy cigány srác és lány leszólított, hogy hova megyünk. Mondtuk, hogy a kocsmát keressük. Megmutatták, merre. Be is ültünk. Érdekes hely volt. Egyben van a gázpalackossal, ezért amikor valaki gázpalackért jön, pár percre bezárnak. Van egy kerthelyisége. Mi ennek egy kicsit elzártabb részére ültünk be, mert egy igen nagyhangú társaság foglalta el a kerthelyiség nagy részét. Izgi volt innen nézni a kocsmából ki és betérő embereket. Mivel mi pont az ajtó mellett ültünk, de elég elzárt helyen, ezért én csak azt láttam, ki jön be a kapun és megy be a kocsma ajtón. Egy idő után elkezdtem fotózni az embereket. Azt hiszem nem lettek túl jó képek, de én nagyon élveztem. (ezek a képek természetesen “magán célt” szolgálnak)
A kocsmáros egy jól megtermett ember volt. Gergő kicsit beszélgetett vele, majd meg is kérdezte, hogy nem tud-e szállást a környéken, mármint sátorhelyet. Ő javasolta a református lelkészt, aki szerinte egy segítőkész ember.
Hát így kerültünk ide. Megkérdeztük, hogy lehetne-e itt sátoroznunk, ő pedig megengedte.
Megmutatta a templomot is. Nagyon szépen rendbe hozatta. Erről aztán sokat mesélt is. Inkább Gergő hallgatta a templom és a lelkész történetét, én fotóztam egy csomót. Megtudtuk, hogy volt itt egy hatalmas árvíz, mégpedig azért, mert átvágták a gátat, hogy nehogy Füzesabonyt öntse el a víz. A víz pedig idejött, mert ez egy alacsonyan fekvő pont. Azt mesélte, hogy hetekig állt itt a víz, mert nem tudott elfolyni. Elég elképesztő, hogy ilyesmi lehet. Még azt is mondta, hogy éjszaka vágták át a gátat, és bár a hivatal tudott róla, az embereknek nem szóltak, így nem tudták még a jószágokat sem kimenekíteni. A templomot ezután tudta rendbe hozatni. Kiderült, hogy a padok kétszáz évesek, és megtalálták a műemlékvédők az eredeti festéseket is rajtuk. Addig sötétbarnára voltak festve. Mindent eredetiben csináltatott meg. Állítólag 50 millióba került és még maga Orbán Viktor is adott hozzá pénzt, a saját keretéből.
Ízelítőül néhány kép a templomban készültekből:
Mesélt még arról, hogy létrehozott itt egy egyházi iskolát is. Na és itt jön be a hevesi dolog a református oktatási központtal. Kiderült ugyanis, hogy ezt az iskolát a lelkész 2004-ben alapította, majd Hevesen a református püspökség megszerzett egy óvodát, és három éve pedig a középiskolát is. E három összevonásából lett ez a bizonyos oktatási központ. Itt Átányon már zeneiskola is van. Érdekes, hogy egyébként csak Átány református a környéken, Heves és a többi falu nem az. A templom szomszédságában van a sima általános iskola. Oda szinte csak cigány gyerekek járnak. A lelkész elmondása szerint azt szerették volna, hogy a falu ne néptelenedjen el, és azok, akik a falut előre tudják mozdítani ne költözzenek el, vagy vigyék máshova a gyerekeiket. Ezzel indították az iskolát. Ma már nagyon felkapott lett. Az iskolába felvételi van. A környékből is idehozzák a gyerekeket. Egy busz hozza és viszi őket kaputól kapuig. “Nehogy a gyerekek találkozzanak az itteni egyéb élettel” (ez idézet). Ez azért elég furcsa volt nekünk. Nem szeretnék, és nem is célom az állásfoglalás, pláne nem az ítélkezés. Azt gondolom, hogy jó, hogy ez az iskola létrejött, és működik. De véleményem szerint valami azért elcsúszhat (ha eddig nem csúszott el) a rendszerben.
Na, mindegy, mindenesetre mi hálásak vagyunk, hogy itt alhattunk és kicsit bele láthattunk az itteni életbe, problémákba is.
Hát így vagyunk most itt, és indulunk mindjárt tovább. Tegnap jót haladtunk, és mára is egy nagyobb szakasz van tervezve. De ahhoz össze kell pakolni és elindulni, úgyhogy most abba is hagyom az írást.
Kalandra fel!
