Sarud, Tisza-tó, Tiszafüred
Az írást pénteken reggel Sarudtól 4-5 km-re egy madár-les alatt hagytam abba. Ma vasárnap hajnal van, és Tiszafüreden egy kert autóbejárójában ülök a sátorban. Hát ide is elég kalandos út vezetett. Tehát lássuk mi történt azóta. …
Péntek
Madárlestől, Sarudon át Tisza-tavi kempingig
A reggeli írás és felkelés után jógáztam, majd ettünk valamit, összepakoltunk és elindultunk Sarud felé. Még megcsodáltuk egy jó darabig a helyet, ahol aludtunk, és igazán hálásak voltunk a vadászoknak, hogy ide irányítottak minket.
Az út Sarud határáig kb. 1 óra volt. Útközben találkoztunk jó pár bodzaszedő cigány családdal. Elhaladtunk az előző nap a vadászok által emlegetett gulyás tanya mellett. Ha gulyára és gulyásra gondolunk, akkor legalábbis nekem (gondolom előző erdélyi útjaim emlékeként is) egy ember nagy bottal, terelőkutyával hajtva az állatokat jut eszembe, vagy ha behajtva gondolok rájuk, akkor az, hogy az állatok karámban vannak, és gulyás valami kis lakban ott van velük, esetleg nincs lak, és kijár hozzájuk. Na, ez itt, legalábbis, ahogy láttam máshogy volt. A gulya ugyan karámban volt, de a karám mellett egy ház, benne él a család, és egy hatalmas ultra modern terepjáró állt a ház előtt. Látszott, hogy ott egy elég jómódú család élhet. Fura volt, valahogy nem ez a kép van bennem erről a világról. De valami hasonlót elég gyakran megfigyeltem már egész úton. Nagyon sok a nagygazda, hatalmas traktorokkal, és vadi új modern terepjárókkal.
Na, mindegy… Az út bevezetett egy nagy kapuhoz, ami egy nagy mezőgazdasági telepre nyílt. Itt próbáltunk először kiabálni, hátha van ott valaki, de nem jelzett senki vissza. Végül megjelent egy srác, aki nem odavalósi volt, csak a hatalmas tárolókban álló búzát jöttek elgázosítani. Mint kiderült, erre azért van szükség, hogy a bogarak ne fészkeljenek meg a búzában. Mondta, hogy várjunk kicsit és jönni fog az illetékes, aki megmondja, merre lehet menni. Nem sokkal később jött is. Először azt mondta, hogy itt nem lehet átmenni, meg kell kerülni az egész telepet. Aztán, amikor meglátta a zsákjainkat és kérdezte honnan hova, meglágyult és átengedett minket. Ez egy jó nagy mezőgazdasági telep. És itt újra megfigyelhettem, amit az előbb már írtam. Minden volt itt. Birka, ló, szarvasmarha, nagy istállók, gabona és mindenféle tárolók, nagy ház, nagy traktorok, nagy autók, sok alkalmazott. Azt hiszem ma, amikor gazdákról beszélünk így is kell rájuk gondolni.
Szóval átkeltünk ezen a telepen, és rögtön a falu főutcáján kötöttünk ki. Amit azonnal megállapítottunk, az az volt, hogy eléggé más világba csöppentünk, mint eddig. Itt nem igazán köszöntek, és ha mi köszöntünk, annyira nem is fogadták. Valószínűleg itt már a Tisza-tó miatt a turistában inkább az üzletet látják, mint az embert. Ezt éreztük később is. A Kossuth utca 296-os számnál léptünk be a faluba, ami elég elkeserítő volt, mert már akkor gyanús volt, hogy az 1-es számig kell majd mennünk, és ezek szerint nem keveset. Egyébként egy rendezett, viszonylag szép faluról beszélhetünk. Sok a régi ház, és itt is megfigyelhettük ezt az elő-tornácos ajtós építkezést. Valami mégis olyan más érzés volt, mint eddig bárhol az utunk során. De erről az érzésről az előbb már írtam. Tehát haladtunk, majd láttunk egy boltot. Be is mentem, de nem vettem túl sok mindent, gondolván, hogy majd visszajövünk, ha lepakoltunk a kempingben. Az előzőleg megismert telephely-vezető is megjelent a boltban, kedvesen váltottunk pár szót. Ettünk pár falatot, és továbbindultunk. Jó hosszú idő után elértük a templomot, és a főteret. Szép, szép, de látszott mindenen, hogy a gazdagabb turistáknak szól. Ami fura volt, hogy annak ellenére, hogy ez egy turista falu, a kocsmák reggel 5 és 9 között voltak nyitva és 3-kor nyitottak újra. A boltok 11-kor bezárnak, és 1 vagy 2-kor nyitnak.
Néhány kép a Kossuth utcából:
Innen jó hosszan gyalogoltunk, mire végre láttunk egy kiírást újra a 
kempingről. Eszerint már csak 1200 m-re voltunk. Itt volt egy elég helyes kis kocsma, gondoltuk itt a part közelében csak nyitva van. De nem. Így hát haladtunk tovább. Találtunk egy nem annyira nagy kempinget, ami szimpatikus lett volna, de zárva volt. Itt megbeszéltük, hogy Gergő elmegy megnézni, hogy milyen lehetőségek vannak, mert eszerint nem csak a nagy Euro kemping van itt, amire azért lássuk be annyira nem vágytunk. El is ment, és valóban egy olyan kempinget látott, amihez annyira nem fűlt volna a fogunk. De talált egy kiírást, miszerint még 2 km-t gyalogolva lesz egy másik hely is. Felhívtuk azért őket a biztonság kedvéért, hogy működnek-e egyáltalán. Ez, mint kiderült egy jóval kisebb és olcsóbb hely volt. Útközben elhaladtunk a nagy kemping mellett, és megállapítottam, hogy én itt nem éreztem volna jól magam, úgy hogy ha még menni kell is, jó döntést hoztunk. Aztán egyszer csak megláttuk a tavat! Hihetetlenül jó élmény volt! Egyrészt gyönyörű, másrészt ez volt utunk első, magunk számára kijelölt nagy szakaszának a vége. És itt vagyunk, ide értünk! A gáton sétáltunk tovább, ami nagyon szép út. Jobbra a tó, balra a töltés oldalában nagyon színes virágos dűlő, és erdősáv. Az, hogy szép, kevés ennek a csodának a leírására, de már nem is kísérletezem ezzel. 🙂
Elértük a kis kempinget, ami valóban kicsi volt. Gyakorlatilag egy kikötő pár, már Szentandráson is látott hálókocsi ház költeménnyel, és néhány sátorhellyel. Egy pasi megmutatta azt a helyet, ahol sátrat verhettünk. Mondta, hogy jön majd nemsokára egy család, akik szintén itt fognak sátrazni, ezért úgy állítsuk fel a mienket, hogy ők is ide férjenek. Ez a hely egy kis benyúló félsziget által képzett öbölszerű kis valami, és a kerítés között húzódott meg, két kis kiülő által szegélyezve. Egy viszonylag koszos tűzrakó hely, két fa volt még ott és kicsit odébb egy rakás kaki, meg szemét. Kicsit összerendeztük a terepet, látszott, hogy ide inkább főzni járnak az “állandó” lakók. A WC meg a zuhanyzó a gát másik oldalán volt. (Gondolom, a kakit ez indokolja.)
Van egy nagyon jó kis büfé, ahol istenien és nagyon különlegesen főznek. Azt nem mondhatnánk, hogy olcsó is, de rendes adagokat adnak, és tényleg nagyon finom. (Bolt itt nincs, és mi ugye nem vásároltunk szinte semmit a falusi kis boltban.) Ettünk egy halászlét, Gergő egy brassóit, és ittunk egy sört, meg házi szörpöt. A sör nagyon drága volt (már az utóbbi napokhoz megszokotthoz képest, de a pesti árakhoz viszonyítva kb. olyan), de annyira jól esett.
Kaja után felvertük a sátrat, majd nem sokkal később megjöttek a szomszédok. A köszönéssel egy időben azonnal nagyon jóba lettünk. Egy házaspár két fiúkkal, Budapestről jöttek. Ők is szeretnek utazni, kéktúráznak is néha már mostanában, de ők a kényelmes nagy sátras turista típus, ahogy magukat jellemezték. Nem igazán tudták, hogy kell felverni a hatalmas sátrukat, úgyhogy segítettem nekik. Később megjött Gergő is a mosdóból, és így négyen gyorsan felállítottuk. Meghívtak minket sörözni. Egész este dumáltunk. A férfi érdeklődött nagyon arról, hogy hogyan élünk, mit csinálunk. Megállapította, hogy nagy szükség lenne arra, hogy ne így éljünk, ahogy általában élünk, de ő fél, és nem elég bátor ahhoz, hogy váltson. Informatikus, és nagyon utálja azt, amit csinálnia kell, de ebből van a pénz arra, amit viszont szeret. Meg is vesz – saját szavaival – minden kütyüt a sátrazáshoz, utazáshoz. Az asszony egy nagyon vidám és nyitott csaj. Jókat röhögtünk. Együtt vacsiztunk a büfében. Gergő úszott egyet, a fiúk pecáztak, tüzet raktunk, beszélgettünk, söröztünk, etettük a szúnyogokat, fotóztam a csodálatos narancssárga teliholdat, majd lefeküdtünk.
Képek még a naphoz:
Szombat
Tisza-tavi kemping, át a Tisza tavon, Tiszafüred
Valamiért a laptop nem akart leállni, így reggel újra indulásnál megint azt írta ki, hogy ne kapcsoljam ki, amíg el nem indul. De nem indult. Feltettük töltőre. Kb. 1 óra múlva elindult, de addigra már nem volt lehetőségem írni, mert felkeltek a szomszédjaink is, és inkább beszélgettünk, együtt voltunk. Mivel azonban én hajnalban már fenn voltam, megnéztem a napfelkeltét. Álomszép volt. Jöttek a hattyúk is, egy egész család. Elől az anya, utána a 7 szürke és 2 fehér gyerek (akik szinte akkorák voltak már, mit a szülők, csak szürkék), és hátul az öreg, akivel már előző nap is találkoztunk. Közben felébredtek a szomszéd lakókocsiban lakók is, és kijöttek horgászni és etetni a hattyúkat. Tőlük tudtam meg, hogy két hete, amikor utoljára itt voltak, még pelyhes kis madarak voltak a kicsik. Tavasszal születtek, és most először engedte őket az apa ilyen közel az emberekhez. De olyan közel, hogy tőlünk 1 m-re tollászkodtak. Csodálatos élmény, hogy így közel engednek magukhoz. Jó hosszan ott voltak. Közben mindenki felébredt, de ezt a csodát ők már csak távolabbról élvezhették, mert szépen lassan összeszedte magát a hattyúcsalád és arrébb álltak.
Reggeli szépek, képek:
Elmentünk kávézni, és próbáltunk egy csónakot szerezni, de nem sikerült. Kicsit beszélgettünk újdonsült barátainkkal, a fiúk pecáztak, majd úgy döntöttünk, hogy elindulunk. Mielőtt el kezdtünk volna pakolni, megjelent egy pasi, hogy ott fog főzni. Kértem, hogy addig, amíg ott ülök (varrtam Gergő szétment nadrágját) addig ne rakjon már tüzet, mert tiszta füst leszek. Illetve ott száradtak a ruhák is. Mondta, hogy mindjárt visszajön. Gyorsan leszedtem a ruhákat és befejeztem a varrást. Jött is, főzött is. Jó füst szagunk lett, de mindegy. Összepakoltunk, vettem egy kis füstölt halat (de persze csak azért, hogy ne csak kívül, hanem belül is füstös legyek :)) , és elindultunk. Természetesen a legnagyobb melegben.
Gyalogoltunk a töltésen, és közben azon gondolkoztam mennyire más világ ez. Illetve, hogy ez is egy világ. Minden a nyaralókra van kitalálva. Érdekek kötik össze az embereket. Máshol kedvezményt adnak, vagy nem is kérnek pénzt dolgokért, itt meg minden arról szól, hogy ha van pénzed, igénybe vehetsz dolgokat. Egyébként ez ezen a műfajon belül egy egészen normális hely volt, viszonylag normális hozzáállással. A büfés nagyon jó fej pasi volt, és az a nő is, akivel együtt dolgoznak. De a haszon az minden előtt van, és persze a reklám. Amint megtudták, hogy írok is majd esetleg az útról, mondták, hogy hirdessük őket. Ami egyébként rendben is van, mert tényleg jó minőségű a kaja, de mégis van valami fura ebben, így. Na, mindegy ez van, és szívesen is visszük hírét a helynek, csak kár, hogy ma már ez így működik. (Egyébként vicces, hogy pusztán az a gondolat, hogy valaki ír egy blogot esetleg egy útról, már magában hordja azt a feltételezést, hogy azt sokan fogják olvasni, így reklámfelület is lehet. Ez azért, ha jobban belegondolunk, ez egy kedves és nagyvonalú feltételezés rólam, és írói munkásságomról is :).)
Szóval gyalogoltunk és gyalogoltunk a jó melegben, amikor végre egy árnyas részt megláttunk és egy kiírást, hogy Madárpart kölcsönző. Gondoltuk, itt megállunk. A kölcsönző maga a gát túlsó felén volt, a ligetes rész a parton. A parti résznél lepakoltunk. Gergő elment szétnézni, én ejtőztem az árnyékban. Ekkor odajött egy nagyon kedves pocakos ember és megkérdezte, hogy mi járatban és, hogy vízre is akarunk-e szállni. Mondtam, hogy mi elvben gyalogolunk, de semmi nincs kizárva. Erre ő, hogy övé ott fent a kölcsönző, van mosdó, zuhany és bármi, amire szükségünk van, menjünk át nyugodtan. Mondtam neki, hogy Gergő már odament körbe nézni, megvárom őt, amíg visszajön, és utána együtt odamegyünk. Így is lett, de kiderült, hogy ők is beszéltek már Gergővel, és ez a fantasztikus ember felajánlotta, hogy ad csónakot és így át is evezhetünk a túl oldalra, ha akarunk. Megállapítottuk, hogy ezek szerint lesz pár kilométer, amit nem lábon, hanem “kézzel” fogunk megtenni. Leültünk inni valamit a fedett előtérben. Ezt a helyet úgy kell elképzelni, hogy egy hatalmas fa építmény, aminek az oldala a tartó oszlopok között a tüzelőnek felvágott fából van kirakva. Ennek a “térnek” a végében egy hatalmas kondérban, isteni illatokat előállítva főzött egy jóasszony. Padok, wc, zuhanyzó. (Amit igénybe is vettük felfrissülés okán!) A tulaj azonnal megkérdezte, mit ennénk, ha már ebédidőben tértünk be hozzá. A kondérban fövő kaja valamilyen ide érkező csoportnak készült, és még nem is volt kész. Azt mondta, tud adni töltött paprikát. Gergő el is fogadta, én mondtam, hogy nem eszem húst. Erre kihozott nekem egy fél dinnyét behűtve, felvágva! Ennél fenségesebb ebédet nehezen tudtam volna elképzelni ebben a hőségben. (Nem is beszélve a kedvességről, odafigyelésről és békéről, ami hozzá járt, ja és a humorról se feledkezzünk meg :).) Ez a drága ember ebéd közben megmutatta az utat a tavon át. Jó sokat beszélgettünk. Volt ott egy miskolci pár is, akik belefolytak a beszélgetésbe és nagyon tetszett nekik mindaz, amit meséltünk. Elkérték minden elérhetőségünket, és a csaj kérte, hogy ha írok blogot, mindenképpen szóljak neki. Meg is ígértem, de mondtam neki, hogy lehet, hogy csak utólag fogom megjelentetni, mert olyan hosszan írok, hogy nincs idő soha letisztázni, és ráadásul még fel is merült közben egy csomó kérdés bennem, azzal kapcsolatban, hogy meg kell-e ezt egyáltalán jelentetni. Na, de ez a jövő kérdése amúgy is. Vendéglátónk mesélt arról, hogy ő tanár volt és kb. 6 éve döntött úgy, hogy csak ezt csinálja ezentúl. Előtte is járt ide sokat, eveztek a haverjaival, a családdal. Bele szeretett a helybe, és ebbe az életformába. Fantasztikus ember. Egyébként lehet ott sátrazni is nála, sőt nagyon hívott is minket, hogy bármikor menjünk. Amikor kérdeztünk, mivel tartoznunk az ebédért és a kenuért azt mondta, hogy semmivel. Még itt így, ahogy mi, senki nem járt és örül, hogy segíthet, támogathat minket. Ha a túlparton mégis kérnének valamit majd a tárolásért, azt fizessük ki. Ja mert nem írtam, hogy úgy adta oda a hajót, hogy evezzünk át, a túlparti kikötőben ő lebeszéli, hogy otthagyhassuk a kenut, és majd ő intézi a többit. Annyit kért, hogy időnként jelezzük neki, merre járunk. Ebben is maradtunk. Azt hiszen ismét büszkén és bátran állíthatom, hogy egy újabb barátság született! Annyira jól éreztük magunkat, hogy alig akartunk tovább indulni. De hát aztán egyszer csak be kellett ennek is következnie!
A hajót egy srác segítségével levittük a gát lejtőjén, és a térkép szerint, amit kaptunk, neki indultunk a tónak. Annyi volt, ami biztos volt, hogy van egy nagy fa, azt kell irányzékként használni eleinte. Fantasztikusan gyönyörű a Tisza tó, különösen így, hogy egy elég vadregényes, nem annyira bejárt “úton” haladtunk. Vannak kint jelzések, de azokat meg is kell találni. Azt az információt kaptuk még a parton, hogy lesz egy kanyargós útszakasz, amin haladnunk kell. Mindez a nyílt vízen. Azt hiszem elég logikus kérdést tettem fel ekkor, hogy hogyan lehet egy ilyen utat látni a vízen. Mint kiderült, a horgászok hajóikkal utat vágnak a békalencsén és a hínáron, illetve a nádon. Ez akkor elég hihetetlennek tűnt, mármint, hogy egy tavon mi hogy fogjuk meglelni az utat, de miután a “mester” bízott bennünk, és azt mondta, majd meglátjuk, és ha nem, hát kérdezzünk a hajósoktól, hát bíztunk, és kérdeztünk. Egyébként egész büszkék lehetünk magunkra, mert egészen jól tudtunk tájékozódni. (Azért, ha őszinte akarok lenni, akkor ez a dicséret igazán Gergőnek szól, és az eddigi tapasztalataim alapján vele kapcsolatban nincs is min meglepődni :).) Egyszer vagy kétszer azért kicsit elbizonytalanodtunk, de alapjaiban minden úgy volt, ahogy el lett magyarázva, és a térkép is tök jó volt. Elég meleg volt, kicsit néha túl meleg is, sokat fotóztam is, így az elvben 2 órás utat mi kb. 3 óra alatt tettük meg. Maga a tavi szakasz nagyon kellemes és izgalmas. Sok madár áll a vízen például, amit teljesen nem is értettünk, hogyan csinálják. Rengeteg fajta, féle és színű madár, rovar, béka, növény él itt. Álomszép utacskák a nádasban, csend és béke. Az egész egy csoda! Nagyon klassz élmény volt az egész út, bár elég fárasztó is a meleg, de főleg az utolsó szakasz miatt. Na, az megint egy megdöbbentő élmény volt. Egy kis csatornán át kellett evezni, míg elértünk egy zsiliphez. Már itt kezdett gyanús lenni a dolog, mert ugyanúgy, mint általában a kis föld utaknál, ha közeledünk egy nagyobb úthoz, azt az jelzi, hogy egyre szemetesebb. Hát itt is egyre több lett a palack, az egyéb szemét. És egyre erősebb lett a hangzavar is. Eddig is voltak motorcsónakok, de itt hallani lehetett, hogy nagyon sok van, és hogy nagy valószínűséggel őrült módon száguldoznak. Tudtuk, hogy a nagy Tiszára fogunk kiérni, így számítottunk is rá, hogy nem lesz ugyanolyan nyugis az utunk, de azért ez elég megrázó volt. Először azt gondoltuk, belecsöppenünk egy augusztus 20-i (mert, hogy 20. van! :)) rendezvénybe, versenybe, vagy valami folyami buliba, de nem. Mint később kiderült, ez egy sima hétvégi őrült, rongyrázós, jetskizős, vizisízős, motorcsónak húzta gumicsónakból borulós, és valami egész elképesztő szerkezettel vízből kiemelkedős, vízsugárral felemelkedős nap volt az ott nyaralóknak. Elképesztő volt az egész. Eveznünk kellett közöttük, illetve mellettük még egy jó darabon. A túlparton láttuk az újdonsült barátunk által emlegetett luxus állóhajókat, de amikor ő mondta, akkor még nem teljesen értettük, mit ért azon, hogy az egy más világ. Hát, amikor megláttuk, és elhaladva mellettük be is láttunk egy-kettőbe, megértettem mire mondta. Olyan hatalmas luxus házakat kell elképzelni, amilyeneket a leggazdagabbak építenek maguknak, csak ezek hajók és nyaralók. Olyan berendezéssel, amit gyakran csak filmekben lát az ember. (A víz felé hatalmas üveg ablakokkal a panoráma miatt, így nem csak ki, de be is lehet látni.) Minden ilyen ház, természetesen hatalmas terasszal, a vízen jachtokkal, jetskikel, vízisí-tárolókkal, a földi részen pedig luxus terepjárókkal, autókkal felszerelve. A teraszon üvölt a zene, a társaság koktélozik, iszogat, sütöget, és mindezt nagyon hangosan. Az egyik ilyen ház üveges fala mögött egy komplett konditeremben edzhet az ott lakó, rálátva a Tiszára. Szóval ez egy olyan világ, amilyet tényleg nem láttunk még. Legalábbis én biztos nem. Kerestük a megjelölt kikötőt. Mivel mi valami kisebb szabású dologra gondoltunk a Madárpart kölcsönzőből kiindulva, ezért kicsit elbizonytalanodtunk, hogy az ezek mellett a luxus “villák” melletti kikötőbe kell-e nekünk bemenni. Végül beeveztünk a hatalmas jachtok mellett. Viccesek lehettünk a kis kenunkkal, megpakolva hátizsákokkal. Láttuk, hogy ez az a hely, a Szabics kikötő, ami végcélként meg lett nevezve. Ki is kötöttünk, Gergő pedig elment érdeklődni. Jó 10 percet ott himbálóztam a nagy hajók között, amíg ő kereste, hogy hol adhatjuk le a hajót. Közben kikötött mellettem egy társaság. Jó hangosak voltak és elég nagyképűek, de gondoltam, megkérdezem őket. Mondták, hogy ez a rész csak az olyan hajóknak van, mint az övék, de jóval arrébb van az egész komplexum recepciója, ott biztos tudnak segíteni. Közben Gergő is megjött és mondta, hogy ez egy hatalmas hely, és ki kell eveznünk innen, majd továbbmenni a luxus villák mellett, és majd egyre kisebb hajókat látva elérünk egy kisebb kikötő részt, ott lehet leadni a kenunkat. Így is lett. Tényleg megdöbbentő világot láttunk. Ez egy egész különálló város, vagy mi. Kemping, kikötő egyben és innen, illetve a túl partról indul egy tanösvény is, ahova innen viszik át, és vezetik a turistákat. A luxusvillák is ide tartoztak, amiket láttunk, de volt itt olyasmi lakókocsi park, mint amit Szentandráson láttunk, és apartmanok, meg minden féle szállás lehetőség. Láttunk a parton egy csomó kék egyen-pólóban “nyüzsgő” embert, gondoltuk ők az itt dolgozók, és hátha tudnak segíteni. Kikötöttünk és kerestük a recepcióst, aki egy hölgy volt. Mondta, hogy tud a dologról, kössünk ki egy megadott helyen, és majd mindjárt jön valaki, aki segít kiemelni a hajót. Jött is egy kedves pasi, akivel váltottunk is pár szót. Elég nagy a kontraszt az itt dolgozók és az ide járók között. Itt csak luxusautókat és hajókat láttunk eddig. Az itt dolgozók a faluból járnak át biciklivel, és láthatóan nem a falu elitjéhez tartoznak. Én annyira lefáradtam ettől az utolsó szakasztól, hogy menni is alig bírtam. Kerestünk egy mosdót, majd beültünk a recepciónál levő büfébe. Egyébként ez nem is volt annyira drága. Sőt, a sör még olcsóbb is volt, mint a tó túloldalán. Nagy nehezen rávettem magam, hogy elinduljunk, bár ottmaradni semmiképpen nem akartam, de tényleg nagyon lefáradtam agyilag. Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Tiszafüreden túlra, és ott sátorozunk valahol. Felhívtuk még új barátunkat, hogy minden oké, megérkeztünk, majd útnak indultunk.
(jó)pár kép az átkelésről (ezt már tényleg nem bírtam tovább szelektálni!)
…folyt. köv. utánuk…
Még mindig nagyon meleg volt. Egy kis gyaloglás után leültünk enni, és kicsit kifújni magunkat ez után az élmény után. Nagyon hálás voltam annak a kis padnak, amelyik a templommal szemben egy kis fás részen helyet adott újra ennek a kis nyuginak és csendnek. És a kajának is (előkerült persze az isteni füstölt hal is), hiszen én egész nap szinte csak a dinnyét ettem. Ezek után áthaladtunk Tiszafüred Tiszaörvény nevű részén, majd átmentünk a síneken, és beértünk Tiszafüredre. Itt már nagyon fáradtak voltunk. De haladtunk. Elmentünk egy kis kocsma mellett. Akkor már nagyon kellett pisilnem is, és ráadásul hallottam, ahogy valaki onnan bentről megjegyezte, hogy mekkora zsákokkal mennek ott valakik. Ugyan elhaladtunk a kocsma mellett, de szóltam Gergőnek, hogy valamiért én úgy érzem meg kéne állni, de hogy pisilni az biztos. Bár már esteledett eléggé, visszamentünk és betértünk a kocsmába. Lepakoltunk és a lugasos térben ittunk valamit. Ment az olimpiai öttusa döntő a tv-ben. Sokan voltak a kocsmában, de mögöttünk ült egy bácsi, aki nagyon kedvesen invitált, hogy üljünk csak nyugodtan elé, nem zavarjuk. Igazából nem volt kedvem beszélgetni és kérdezősködni se, így hamar útnak indultunk. Rettenetesen fáradt voltam már. Gyaloglás közben az a gondolat jelent meg bennem, hogy “jelenjen meg valami megoldás, olyan, ami nekünk a legjobb most”. ÉS MEGJELENT, ABBAN A PERCBEN! Utánunk szólt valaki, egy bicikliről, hogy nem sért-e meg minket, ha megkérdezi honnan hova és miért, és van-e hol aludnunk. Válaszoltunk, és 2 perc múlva már ezzel a kedves öregúrral haladtunk egymás mellett az úton haza hozzájuk, a felajánlott kertben való alváshoz. Kicsit, saját bevallása szerint már spicces volt, de mentegetőzött, hogy a meghívást nem ez indokolja. Ő vallásos református, és hiszi, hogy segítenie kell az embereknek egymást. Egyébként mondanom sem kell, ő volt a kedves bácsi a kocsmából. Már ott megfigyelt minket, de nem akart ott leszólítani. Így utánunk jött inkább. Kiderült, hogy tanár volt az ottani iskolában. 16 éve ment nyugdíjba. Mindent megmutatott a város nevezetességei közül, ami mellett elhaladtunk. Kicsit izgultunk, a család mit fog szólni, de ő nyugtatgatott minket, hogy minden rendben lesz. Itt van a kisebbik lánya és az élettársa is, így csak az udvaron van hely a kocsi előtt – mondta – , de reméli, megfelel nekünk ez is. Mi meg arról nyugtatgattuk, hogy ennél tökéletesebb nem is lehetne! Egy nagy családi házhoz értünk, nagyon szép virágos és zöldséges kerttel. Egy édes puli is van, de őt nagy nehezen bezárta, mert folyton ugrál. Hát eleinte úgy tűnt, annyira mégsem örül az asszony, így hamar felvertük a sátrat, pár szót még váltottunk és aludni tértünk. Abban maradtunk, hogy ne zavarjunk, reggel korán útnak indulunk.
Reggel aztán felkeltünk, írtam pár sort, majd abba kellett hagynom, mert kávé, reggeli, tea, langyos víz lavórban és pálinka várt minket. Hát így keveredtünk ide. ….
Néhány kép még az átkelés előttről és utánról:
Előtt:
…és után:
