Keleti-főcsatorna, Nagyhegyes, Kráter-tó
Most reggel van.
Az esti leves finom volt! Zacskós gombakrém leves, konzerv gombával!
Akartunk reggel – az előző nap megbeszéltek szerint – inni egy kávét az étteremben. Hát nem jött össze, mert azt mondták, a tegnapi egy különleges alkalom volt. Ma már újra működik az automata, azok, akik nincsenek befizetve reggelire, csak abból ihatnak. Hát kissé ledöbbentünk, és némileg el is durrant az agyunk. Valószínűleg ebben már a tegnapi étterem hatása is benne volt. Igaz már akkor is felmerült bennem, hogy kicsit lehetnénk olyanok, mint az APEH ellenőrök, csak nem pénzügyi, hanem emberi szempontok szerint nézni a helyeket. Mostanra ezt el is döntöttem. Fogok valahol vezetni ezentúl egyfajta értéktáblázatot. Ennek lényege, hogy a helyek, ahol járunk, milyen emberi értéket képviselnek.
Ez a hely egyébként – mármint a kemping – kényelmi szempontból és ellátottság, valamint környezeti, tisztasági szempontok alapján a jó kategóriába esik. Ha azonban az emberiesség szempontjából nézzük – vagyis a kedvesség, segítőkészség, kommunikáció, „érdekmentesség” stb. – az osztályzásban közepes, vagy annál rosszabb „jegyet” kéne kapnia.
Abszurd, hogy két napja még azon küzdöttünk, hogy hadd fizessünk ki végre valamit, itt meg kizárólag pénz, illetve bevételi forrást jelentünk.
A faluközpontban lévő étterem is ilyen volt.
Szerintem kéne lennie valami ilyesmi “ellenőrzésnek” is. Hát én ezt most bevezetem! És meg is írom! Kicsit olyan lesz ez, mint abban a kedvenc karácsonyi dalomban Mária esete. “Ó, ha tudtam volna, hogy te vagy Mária, aranyból és ezüstből is ágyat adtam volna…” 🙂
Mozgalmat fogok indítani az emberközpontú helyek mellett és érdekében!
Egyébként az este jó hangosan telt, mert a motorosok nem hazudtolták meg magukat és buliztak. Azonban, ami meglepett, hogy reggel már tök korán felkeltek és hangos pakolással, motorberregtetéssel folytatták, majd elindultak. Ebben csak az időpont volt meglepő!
Már összepakoltunk, és megyünk fizetni és útnak indulunk!
Folyt. köv. …
Fizettünk, elindultunk. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a hölgy, aki a kávét előzőnap még a büfében odaadta nekünk, és mondta, hogy másnap is vár minket, odajött hozzánk, és elnézést kért a főnöke miatt. Mondtuk, hogy ismerjük a jelenséget, és nekünk vele aztán tényleg semmi gondunk nincs, és hogy köszönünk mindent…
Fizetéskor találtunk egy szép feliratot a recepció ablaka mellett. Valóban szép. De kissé ellentmondásos volt most számunkra…
Elég megdöbbentő, de tény, hogy egyik, ha nem a legnagyobb Nemzeti parkunkon nem vezet át gyalog út, csak a 33-as nagy forgalmú autóút. Ahol elvben lehetne menni, ott mindenhol tiltó tábla van, illetve néhol jó drágán megvett látogatójeggyel be lehet menni. (Amiben az a különösen pikáns, hogy a Nemzeti park másik végében van a hely, ahol megvásárolható a jegy. 🙂 ) Így hát az autóúton indultunk el. Nagyon rossz volt haladni rajta, de nem is annyira fizikailag, hanem agyilag. Nem mondhatnám, hogy valami kellemes élmény a kamionok, motorosok, bálákat szállító hatalmas traktorok hangja és lökete, amit testközelből átélhet így az ember. Nem beszélve a száguldó autósokról. Ezért aztán tilos vagy nem – egy ponton lementünk az út mellé. Vicces, hogy néhol az egyik oldalon, néhol a másikon találtunk tiltó táblát, így e szerint haladtunk. A legfurább tábla azért mégis csak a “Hortobágyi csillagos ég program” táblája, amit a kormány támogat. Persze gondolom nem ők tették és teszik minden este a csillagokat az égre, de kicsit a tábla alapján úgy tűnt! 🙂 Ezen jót nevettünk. Találtunk egy lest, amire engedély nélkül is fel lehet menni. Innen láttunk egy nagy gulyát, amit le is fotóztam.
Haladtunk tovább hol az út egyik, hol a másik oldalán. Egyébként van egy része a dolognak, ami a madarak és állatok szempontjából érthető, de elég gyanús ennek az egésznek a pénz szaga. A Hortobágyon látott Non-profit Kft hatalmas épülete, és az előtte álló luxus terepjárók lehet, hogy némi magyarázattal szolgálnak erre, hiszen mindezt valamiből valóban fenn kell tartani. Ja, és a csillagos ég is sokba kerülhet! (Na, de ne legyek már ilyen rosszmájú!)
Egyébként a táj – az úton kívül – gyönyörű. Érdekes élmény, hogy néhány napja ugyanilyen földön haladtunk, és az eső miatt tiszta láp volt az egész, és mindez oda. Most beton kemény és repedezett a talaj, tele buckákkal. Nagyon sokféle növény él itt. Csodaszépek a színek. Reggel még egy, azaz egy darab felhő sem volt a csodálatosan kék égen, de ahogy haladtunk előre, egyre több fantasztikus alakú, formájú bárányfelhő jelent meg.
Láttuk valahol a távolban egy ház körvonalait az út mellett. (Ismét megélve a délibáb effektust.) Kicsit reménykedtünk, hátha egy csárda, és ehetünk egy rendes levest. (Nem mintha a zacskós nem lenne isteni, de azért mégis. 🙂 )
Nem csárda volt, hanem valami épület, ami a Kht-é. Itt találtunk egy táblát, miszerint valami irdatlan pénzt kaptak 2012. és 2016. közöttre a sasok megmentésére. Kicsit kiakadtam az összegen. (Nem tudom az ilyeneket megjegyezni, ezért lefotóztam!)
De jó volt, hogy megálltunk itt, mert egy fantasztikus élménnyel lettünk ismét gazdagabbak. Éppen cihelődtünk felfelé, amikor befordult az útról egy biciklis. Először azt hittem, egy helyi horgász, mert félmeztelenül volt, mezítláb és a biciklijén elől egy kosár volt, hátul pedig horgászbotok. Amikor közelebb ért, már látszott, hogy nem annyira helyi ember lehet. Volt valami megnevezhetetlen érzés bennem. …A férfi arca egészen fantasztikus volt, különösen a szeme csillogása. Nyakában lógott egy nagyon szép faragott nyaklánc és az egyik ujján volt egy kőből készült gyűrű. Olyan korombéli (vagyis 50 körüli) lehetett, ősz, szakállas. Amikor egész közel ért, angolul megkérdezte honnan valósiak vagyunk. Mondtuk, mire ő, hogy ő portugál. Most Svájcból indult biciklivel, jelenleg valahova a határ mellé tart, aztán még nem tudja, merre. Járt már Magyarországon, de autóval, és szerinte úgy nem lehet semmit megismerni. Azt mondja, nem igazán találkozott még senkivel, aki hasonlóan járná a világot, és ezért nagyon megörült nekünk. Van egy kis sátra, de gyakran csak úgy lefekszik, ahol éri az este és ott, úgy alszik. Beszélgettünk még pár szót, majd elbúcsúztunk. Kezet fogtunk, majd a szívére tette a kezét, fejet hajtott és azt mondta Vanderful life! (ezt biztos rosszul írtam, de ez semmit nem jelent!) Fantasztikusan szép volt az egész.
Elbiciklizett és én nagyon meghatódva ettől az egésztől azon gondolkoztam, hogy valóban milyen csodás az élet! Hála volt bennem mindenért! Ezért a találkozásért, ezért a pár percért, az egész útért, az életemért, az életért. Azért, hogy ez ilyen valóban csodálatos. És közben annyira sajnáltam is mindenkit, aki ezt nem éli meg. Az élet csodálatos és minden perce tartogat valamit, amire ha nyitottak vagyunk, meg is látjuk! Gyönyörű!!!!Kicsit elgondolkoztam azon, hogy még így is, még mindig mennyire sok minden van nálunk, különösen hozzá képest, és milyen luxus holmijaink vannak! Tulajdonképpen elég lenne annyi is, ami nála volt. De ez mindegy is, ez most egy ilyen út, ilyen felszereléssel. És őszintén hálás is vagyok mindenért, amink van! De a lényeg, hogy volt ebben a találkozásban valami nagyon felemelő. Azt hiszem, a tisztelet kulcsszerepet játszik ebben. A tisztelet egymás iránt, a természet, az ember iránt. A közös megélés, és megértés iránt. Az ÉLET, a mindenség iránt.
Pár perc volt az egész. A nevét se tudjuk, és ő se a mienket. De minden, ami valóban emberi, ami az élet maga, benne volt ebben a találkozásban. Ezek az igazi csodák. …
Ezzel az élménnyel felvértezve haladtunk tovább, a nem annyira csodálatos autóúton, mert innen már annyira le van kerítve az út, hogy nem is tudtunk letérni róla. De még annyira sem zavart ez a dolog, mint eddig. Néztem a felhőket, az eget, a tájat, a csordákat, amik legeltek, és az autósokat, akik mindezen csoda mellett elhajtanak, és fogalmuk sincs például erről a pasiról, az őket körülvevő életről, csodákról. És általában így élünk. …
Jó hosszan haladtunk így, majd megláttuk a Kadarcsi csárdát. Gondoltuk, na, itt végre eszünk egy levest. De az élet nem ezt hozta. Múzeummá alakult már, úgyhogy csak sört és Traubit tudtunk inni a büféjében.
De! … Egyszercsak jött egy autó, benne a múzeumot és a büfét vezető néni fiával. Amikor meglátott minket és a zsákokat, azonnal kérdezte honnan, hova. Mondtuk. És elindult egy nagyon jó beszélgetés. Megbeszéltük a hortobágyi tapasztalatainkat. És ő nagyon egyetértett. 9 éve költöztek ide. Agrármérnök, de ma már pályázatírással foglalkozik. Járja az országot és a világot is. Szerinte a Hortobágy kezdi elveszteni a turistákat, mert nagyon rosszul gondolkodnak. Ezt mi is alátámasztottuk. Érdekes volt, hogy mi így pár nap alatt ugyanoda jutottunk, mint ő. Ajánlott útvonalakat, és sátorverési lehetőséget is a környéken. (Itt is aludtunk egyébként, de erről majd mindjárt.)
Javasolt egy a Keleti főcsatorna mentén haladó utat, ami bevezet Nagyhegyesre. Mesélt kicsit erről a faluról is. Szerinte a kommunista rendszert viszik tovább. Fejlődik és szép kívülről a falu, de belül a hatalom az ellentétek szításával tud megmaradni. Ezt már több helyen is tapasztaltuk. Címet cseréltünk. Nagyon érdekelte a blog és a honlapunk. De elmondtuk, mi a helyzet vele, és abban maradtunk jelezzük, ha elindul. Mi azonban útnak indultunk.
Valóban jóval kellemesebb szakasz következett a csatornát áthidaló híd után. Kis házakkal tarkított folyópart. Hálásak is voltunk nagyon az információért, hogy erre is jöhetünk. Amikor innen lefordultunk a falu irányába, megláttunk egy kocsmát, ahova be is tértünk. Velünk egy időben érkezett egy jó nagy hangú ember. Mint kiderült, ő aztán mindenkit ismer, és fordítva is igaz ez. Beszélgettünk kicsit a kocsmáros fiúval is, aki már többször járt Erdélyben. Vittek innen egy kopjafát a Madarasi Hargitára. Mondta, hogy nézzük meg, ha eljutunk oda. Nagyon nehéz volt vele beszélni, mert ez a másik jó ember jó harsány volt. Mindegy … Gergő tudott itt enni egy pizzát, nekem meg ajánlottak egy másik helyet, ahol én is tudok enni valamit. Nagy nehezen elszakadtunk e helytől és elindultunk a másik felé. Útközben egy kocsma mellett elhaladva meg akartak venni Gergőtől,. De nem adott el. 🙂 Azt hiszem nem járt volna velem túl jól a pasi!
Megtaláltuk a másik helyet. Itt egy egészen sajátságos pizza-felfogással találkoztam. Kelt tészta (eddig stimmel a dolog, bár inkább a lángoshoz volt hasonlítható mind formáját, mind ízét tekintve) rajta ketchup, lilahagyma, paradicsom, uborka, majd ismét ketchup, majonéz, mustár, sajt mindez megsütve és ismét ketchup. Érdekes volt, de nagyon jól esett. Gergő evett még egy hot-dogot, ami szintén kicsit más volt, mint amit megszoktunk. Óriás kifli félbevágva, beletéve egy virsli és sajttal megszórva. (Ebben nem volt ketchup, lehet, hogy az ő adagja is az enyémre került. 🙂 ) Érdekes volt ebben a környezetben a porcelán tányér is, amin az evőeszközt kaptuk meg.
A vacsi után továbbindultunk a megadott hely felé, vagyis a Kráter tóhoz. Egy nagyon szép és hangulatos út vezet ki a faluból. Igaz már jócskán esteledett, és egyre kevésbé láttunk, de a fények valami csodálatosak voltak. Egyszercsak megállt mellettünk egy férfi kismotorral. Kedvesen bemutatkozott, mondta, hogy ő az önkormányzat mezőőre. Érdeklődött hova honnan. Elmondtuk. Javasolta ő is ugyanazt a helyet alvásra, és hogy szedjünk kukoricát nyugodtan és süssük meg. Majd elbúcsúzott. Ahogy haladtunk, már láttuk a mezőn álló facsoportot, ami a kis tavat rejtette. Közben újra találkoztunk a mezőőrünkkel, aki megállt egy álló őrrel beszélgetni közben. Az álló őrazt jelenti, hogy kiköltözik valaki 3 hétre egy lakókocsiba és őrzi a földet. Vele is beszélgettünk kicsit. Mondta, hogy az ő álma az, hogy szerezzen egy lakóautót és bejárja Erdélyt, úgy hogy két-három vagy akár 6 hónapig sem kell mást csinálnia. Azt azért nehezen tudja elképzelni, hogy ennyire nomád körülmények között tegye mindezt, mint mi. Neki kell a kényelem. Miután ezt jól megbeszéltük, mondta, hogy vegyünk a hagymából, amit őriz. Vicces, hogy észre se vettem, hogy már jó ideje egy hagyma föld mellett haladunk. Valószínűleg azért, mert itt ez nem jutna eszembe. Mondta, hogy nem is nagyon szokás itt hagymát ültetni, de miután a krumpli viszont nagyon megy itt, és mindig kérdezték a hagymát is, ezért az önkormányzat belevágott a dologba. A baj csak az, hogy nagyon lopnák is. De ezért van itt ő! Mondtam nekik, hogy akkor most nehogy lelőjenek, ha szedünk belőle! Jót nevettünk még egyéb vicceken is, majd továbbindultunk, mert már valóban nagyon gyorsan sötétedik. Aztán végre elértük a kis erdőt. Ez maga a csoda ismét.
Igaz, este már nem láttunk sokat, csak a körbe kerített kráterben fekvő kis tavat és a gondozott erdőt, meg a csodálatos csillagos eget, de már akkor is érezhető volt, hogy reggel majd valami nagyon szép fog elénk tárulni. Még sátorverés után csodáltuk egy jó darabig a csillagos eget, majd lefeküdtünk aludni. Ismét egy csodás nap, csodás befejezéssel.
