Szilágysomlyó
Maradtunk. Így döntöttünk. Reggel még elinternetezgettünk, beszélgettünk. Majd átmentünk reggelizni a kis étterembe. Nagyon finom lepényt ettem, Gergő pedig rántottát. Isteni salátát is kaptunk hozzá és kávét. Majd elindultunk várost nézni. (Zsák nélkül!) Ez végre egy szép régi belső résszel rendelkező kisváros. Van piac, amit nagyon élveztem. Szeretem ezt a sürgést forgást, a sok színt. Ráadásul itt azonnal 3 nyelven is beszélnek. Magyar, cigány és román. És akkor még nem beszéltünk az illatokról, ízekről. Igazi kavalkád! Imádom! Nagyot sétáltunk az óvárosban. Ez kb. 500 méteres kört jelent. Van egy Báthori vár. Gergő mesélt persze jó sokat a történelem ezen szakaszáról. Imádom ezt, hogy nekem külön idegenvezetőm van. És nem is akármilyen tudással! Végül úgy döntöttünk, visszajövünk a szállásra, és kihasználjuk az internet és kényelem adta lehetőségeket.
Ismét nem aludtam valami fényesen. Nem tudom, miért van ez így. Lehet, hogy nagyon hozzászoktam a kinti levegőhöz, vagy kevesebbet mentünk. Sokat forgolódtam. Gergő is jó sokáig fent volt. Igaz, ő meghallgatta a magyar meccset az interneten keresztül. 0-0-s döntetlen lett. Érdekes, hogy valamiért a M4-et itt nem lehet sehol fogni. Pedig ez is benne volt abban, hogy itt maradtunk. Gondoltuk, vagy itt a szállodában, vagy valahol a városban megnézi Gergő a meccset. De sehol nem nézik itt közösen, a tévében meg nem ment. Maradt az internet, de azon meg nem jött be, vagy valami ilyesmi. Úgyhogy végül maradt a rádió.
Tegnap végül sétáltunk még egyet a városban, majd beültünk megint ide a nénihez vacsizni. Én, be kell valljam, nem bírtam ellenállni a pisztrángnak. Ez itt is drága kaja, de imádom. Kicsit beszélgettünk a nénivel. A fia éppen Görögországban van. Övé ez a szálloda. Ott van egy háromfős társaságuk, és van egy hajójuk. Csoportokat, családokat visznek ki a tengerre. Itt 91-ben kezdte el a család vinni a saját éttermet. Az édesapa meghalt 4 éve. Mesterszakács volt a régi rendszerben. Amint lehetett, kiszállt, és magánéttermet nyitott. Először pici volt az egész, a garázsban indult minden. Nagyon felfutott 1 év alatt. Azért, hogy a fiuk el ne menjen, megvették neki a szemben lévő házat, meg a sajátjuk tetejét is neki adták, hogy építse be szállodának. Eleinte ezek is nagyon mentek, de elég sokan rákaptak az étterem és szálloda üzemeltetésére itt. (Mi azért inkább gyorséttermeket láttunk csak.) A lányuk kint él Amerikában és nagyon gazdag. A nénit sem kell félteni. Kedves volt, de mint már mondtam, vendégfogadós kedves. Figyelni nem tud, magáról mesél csak.
Érdekes ez. Ha valaki jó gazdag lesz ebből a vendégfogadós dologból, elveszít valamit az emberiből. Otthon is ezt láttuk. Kicsit Hortobágy érzésünk volt. Egy csomó kisétterem- és kocsmatulajdonos nem ilyen. Persze az is igaz, hogy általában a kocsmákban, boltokban nem a tulajjal találkozunk.
Tegnap, hogy nem haladtunk, kicsit összegződtek megint a dolgok bennem.
Sokat gondolkoztam azon, vajon miért van az, hogy gyakorlatilag mindenki, akivel találkoztunk, azt mondja, hogy jobb volt a Ceausescu-éra alatt. És otthon is azt tapasztaltjuk, hogy sokan visszasírják a régi rendszert. Valószínűleg a mostani egyenlőtlenség a fő ok. Akkor mindenkinek volt munkája, meg tudott élni, és ami a legfontosabb, nem estek szét a családok. Szerintem ez a fő ok. Szinte nincs olyan család, ahonnan valaki ne ment volna el külföldre. Ez azért nagyon szomorú. De érthető is, hogy a fiatalok szerencsét próbálnak. De mégis rossz látni a széteső családokat, az öregeket, ahogy itt maradnak egyedül. Persze jönnek a gyerekek, unokák, és hoznak vagy küldenek pénzt is, de ők szívesebben lennének inkább velük. És mennyire jó is lenne, ha így lenne. Féltik itt ezenkívül a szokásokat is. Vesznek el. És a közösség is. Néhány öreg azt mondja, az a remény van, hogy majd rájönnek, nem minden a pénz. Munka lenne itt is, csak nem fizetnek érte, illetve nagyon keveset. Vannak a nagyon gazdagok, akik lenézik a kétkezi munkást. Egyébként tényleg sok minden gépesítve van, ahogy mesélik. Főleg a mezőgazdaság alakult át nagyon. De a gyárak is. Azt mondják, szinte már nincs is ipar. Pedig az nagyon volt itt. A boltokban nem látni túl sok román terméket. Szerencsére zakuszka és finom erdélyi Csíki sör van! De komolyra fordítva a szót, például csak a piacon lehet kapni itteni sajtot. Nem is értem. Mert, ha még valami él itt, az az állattartás. Igaz, az is – az öregek szerint – kihalóban van. Sokkal kisebbek a gulyák és a csordák is. De visszatérve a régi rendszerhez. Azt hiszem, az emberi oldal hiányzik nagyon. Az összetartás, a család, a kapcsolatok, a munka. És itt az értelmes munkára gondolok. Ahogy otthon se, itt se szeretnek az emberek csak a pénzért valami hülyeséget csinálni. Régen, amit termeltek, azt látták. Ma egy folyamat egy részét látják, és a végtermék is tucat. Ráadásul nem is működik. A gyárakban, bányákban és egyéb helyeken régen azért ez nem így volt. Ráadásul meg is becsülték, aki ilyesmit dolgozott. Volt értéke a kohásznak, a bányásznak, a parasztnak, a hegesztőnek, a szakácsnak stb. Szomorú ez, de valószínűleg ez is a fejlődés része. Meg kell ezt is tapasztalni. Sokan mondják itt, hogy a demokrácia kellett nekünk, hát megkaptuk. Ez nem a szabadságot hozta, hanem a félelmeket és a szabadosságot. Mindenkinek mindent szabad ugyan, de senki nem tudja a határait. Nem tudják – ahogy én se -, hogy ez hova vezet. Talán tanulunk valamit, talán megtapasztalunk. Mi se tudjuk ezeket az embereket semmi jóval biztatni, mert ami Pesten van, az ilyen szempontból is csak rosszabb. És ez a példa a fiatalok előtt. Mármint a város, az önzés, a pénz, a hatalom. Az úgynevezett lehetőségek! Mint régen Amerika! A gyökértelenség, a családok szétesésének képe és ennek következményei előtt ott lebeg a vágy és a pénz lila köde! Ez elfedi mindazt, ami egyre égetőbben hiányzik aztán, amit újra el kell fedni, és így egyre erősebb a kör, és a mókuskerék forog, forog. Közben pedig egyre erősebben nő a hiány a valódi értékek körül. De ezt mindig el kell fedni újra és újra! Sajnos ez így, kilépve Budapestről és látva a világ ezen részét még jobban látszik. És ami még meghatározó, hogy az öregek tapasztalatai, életbölcsessége egyre hátrébb szorul. A nagyszülőket felváltják a bébiszitterek, az idősek gondozását pedig átveszik a pénzkereső szándékkal megjelenő gondozók. És közben az idősek itthon maradnak és értéktelennek érzik magukat. És persze ők is gondoskodásra szorulnának. Érdekes ez, hogy a magyarok, erdélyiek járnak külföldre gondoskodást igénylő bébiszitter- és idősgondozós munkát, házimunkát, mezőgazdasági munkát vállalni. Nem véletlen. Ez van a vérünkben. A szomorú, hogy ezek is árucikké váltak. Eladjuk és közben hazánkban, otthonainkban szükség lenne minderre. Nem is akármekkora! Elég abszurd a pénz hatalma, ami így is megjelenik. Mindazt, amit alapból tennénk, felváltja a pénzkeresésért tevés. Ugyan ez az élmény egyébként ezzel a vendégfogadós dologgal is. Nem az a baj, hogy pénzt keresnek belőle, mert az normális is lehetne. A baj, hogy a cél a pénz lett. Nem az élet. Régen – ahogy itt is mondják – meg tudtak élni, és éltek. Ma meg kell élni, és nem lehet élni. A megélhetés teszi ki az életet. Régen az állattartás vagy a mezőgazdaság, a föld gondozása az élet szerves része volt. Ma nem az. De tényleg mindennel ez van ma. Remélhetőleg ráébredünk erre valamikor. Az biztos, hogy felborult valami. Erről már sokat írtam és gondolkoztam, de ez most megint egy sokkal mélyebb megélés. Az emberek nem boldogok, és a pénzen keresztül nem is lesznek azok. Akárkivel beszélünk, mindenhol megjelenik a hiány, de nem a pénz hiánya. Persze az is, de sokkal erősebben érezhető az emberi kapcsolatok, emberi dolgok hiánya. Ez érződik a hozzánk fűződő viszonyokból is. Azonnal az emberi vonal jelenik meg, hiszen nem a pénzen keresztül kapcsolódunk. Legfeljebb itt vagy az ilyen helyeken. Itt fizetővendégek vagyunk. Egyébként emberek, akik kapcsolatba kerülnek emberekkel, minden érdek nélkül. Ezt néha nem értik, de szeretik. Ez érződik. Mindenki mesél, beszélget.
Szóval a régi rendszerrel (kommunizmus) valószínűleg nem az alapelv volt a gond, hanem a megvalósítás. Az erőszak, a kényszer. Hogy nem lehetett máshogy. Erről is már sokat gondolkoztam. De valahogy egyre jobban látom és érzem ezt is. Ott Pesten az ember élvezi – már aki – az ilyen pénzközpontú élet előnyeit. De nem látjuk a következményeket, csak sejtjük. Itt és az otthoni vidéken ez nagyon látszik. Az ember ösztönösen érzi, hogy valami nincs rendben például ezzel a külföldre járásos munkával. Egyrészt borzalmas a rabszolgarésze a dolognak, de az összes többi része is. A pénzközpontú életmód, a pénzért végzett és ezzel családokat szétszedő “gondoskodás”. Szóval ez az egész. És a nyelv! Mint mániám! Na, hagyjuk is! … Az az igazság, hogy lehetne ez másképp is. Bennünk van az esélye a változtatásnak. Ha nem hinnénk el, hogy csak ez az út, amin most járunk, ha nem hinnénk azt, hogy a pénz az egyedüli megoldás a problémáinkra, ha nem kívül keresnénk a boldogságot, ha …, ha …, ha … Pedig tényleg lehetnénk boldogok. Ha befelé figyelnénk, ha meglelnénk azt, akik valójában vagyunk. Ha feladnánk azt, akinek gondoljuk magunkat. Ha nem valami külső dologtól várnánk a megoldást. Ha bíznánk magunkban. Ha meglátnánk, ami van, és értékelnénk azt. Ha nem a problémákban élnénk, hanem megélnénk az a csodát, amit a pillanat rejt. Ha egyszerűen csak élnénk és élveznénk az élet adta lehetőségeket, élveznénk ezt a hatalmas ajándékot! Ha … ,ha …,ha .., ….HAHAHA 🙂 !!!
Gergő szerint ma elérjük az út tényleges felét és Erdélyt is. Ez kb. Zilah környékén lesz. Jövünk már 4 hete, és még mindig csak most fogunk belépni a valós erdélyi részre. Bár Gergő tegnap mesélt valamit arról, hogy közigazgatásilag volt olyan idő, amikor ez a rész is Erdély volt, de mint történelmi Erdély csak Zilhanál kezdődik. (Vagy valahol arrafelé, még nem nézte meg pontosan, hogy hol.) Tegnap egyébként „történelemórákon” vehettem részt. Hosszan mesélt Gergő a török korról meg Erdélyről meg a mongolokról. Persze a Báthoriakból (az itteni kastély okán) indult ki a történet, de végül elkanyarodtunk a mongolokig. (Valljuk be, van némi hiányosságom e téren!) Nem mondom, hogy vissza tudnám adni mindazt, amit tegnap hallottam, de nagyon élveztem. Gergőnek tanítania kellene újra, mert annyira élvezetesen mesél! És ami lényeg, nem fárasztja az embert felesleges dolgokkal, csak annyit mond, ami érdekes és oda tartozik. Izgalmasak ezek a csaták, harcok. A várak működése, a városok kiépülése, a hatalmi csaták, a családok és nagycsaládok, nemesek tevékenységei. Egy csomó mindent, ha máshogy – összefüggéseiben – tanítanának, úgy, ahogy Gergő elmondja, szerintem nagyon sok mindent megértenénk magunkról, emberi fejlődésünkről. Arról, milyenek vagyunk és hogy jutottunk ide, ahol most tartunk. Izgalmas. Persze engem inkább a folyamatok, az emberi rész érdekel. De szerencsére Gergő ezt megértette, és nem akarja, hogy tudjam az évszámokat. Elég az nagyjából, hogy kb. hol is tartunk a korban! (És amúgyis, ő tudja, és elég, ha kettőből egy. :))
Szilágysomlyói képek:
