Szilágysomlyó, Szilágyperecsen, Varsolc, Récse
Összepakoltunk, majd elmentünk reggelizni. Rántottát ettünk és kávéztunk. Nem tudom miért, de annyira finom itt mindenhol a vegyes saláta. Akárhol ettünk, nagyon jó. Tök egyszerű. Most is paradicsom, uborka, hagyma felvágva, rajta egy kis olaj és só. Igaz, a zöldségek mind valódi zöldségek. Szóval jót ettünk, majd elmentünk megnézni a Turisztikai irodát, hátha van térkép. Zárva volt. Befejeztük még a pakolást, leadtuk a kulcsot és elindultunk.
Somlyóról még jó hosszú út vezetett ki. Egy idő után megint ráakadtunk a Mária út jelzésére. Ezen haladtunk, de egyébként is itt ez volt az egyetlen logikus út a következő faluig. Szép ez a táj. Innen már látszik az Erdélyt és ezt a részt elválasztó nagy hegy, amin majd át is kell kelnünk Zilah után. Maga a táj dombos. Itt is van Somlyó környékén jó nagy hegy, de az út nem arra visz. Somlyó egyébként mint kis város is szép, de valószínűleg az igazi hangulatát ez a dombossága és a be nem épített hegyek közé zártsága adják. Mikor elhagytuk a várost, még egy jó darabon egy ma már NATO, előtte valószínűleg román katonasági építmény mellett kellett haladni. Érdekes volt, mert a lezárt részen belül láttunk egy szép fatemplomot is.
A faluba (Szilágyperecsen) vezető úton egy egészen érdekes, és számomra új jelenséggel is találkoztunk. Hatalmas minibogárrajok szálltak. Láttunk már ilyet, de valahogy ezek akkorák voltak, és olyan sok volt bennük és belőlük, hogy egészen meglepő volt. A másik jelenség, ami el is kápráztatott, hogy a tócsák körül, amik az úton voltak, szintén rajokban csodálatos sárga, fehér – de ami igazán gyönyörű volt -, kék pillangók hada szállt fel. Olyan sok volt, hogy néha azon kellett igyekezni, rá ne lépjek egyre. Álomszép volt, olyan, mint a mesefilmekben. Vártam a tündéreket is, de azok nem bújtak elő 🙂 !
Így haladva értük el a falut. Érdekes volt még, és először nem is értettem, hogy az út mentén egy csomó ruhadarab volt elszórva. Aztán rájöttem, hogy ezeket a kukorica-, és egyéb ültetvények szélére kötik ki, hogy a madarak ne szálljanak oda, de néha elviszi a szél őket. Ezért hevernek az út szélén. Nem volt logikus eleinte, mert itt nem volt másfajta szemét igazán. Ez a szemétdolog pedig elég jellemző itt is. Elég sok van. Különösen, mint nálunk a főutak mentén, illetve a bekötőutak azon végén, ahol a főúttal találkoznak. Mint ez már írtam, az otthoni szakasznál is valahol gyakran abból tudjuk, hogy közel járunk vagy a betonúthoz, vagy valamilyen faluhoz, városhoz, hogy nő a szemét mennyisége az út mellett.
Beérve a kis faluba, ami színtiszta magyar falu, kiderült, hogy nem is olyan kicsi. Ez is a hosszú falvak egyike. Találtunk a falu közepén egy kocsmát. Beültünk, de itt nem igazán voltak nyitottak ránk. Inkább a férfiak egymással beszélgettek. Érdekes volt hallgatni, és hogy őszinte legyek, nekem is jól esett, hogy most nem kellett beszélgetni. Folyt a szó a katonaságról, a régi időkben zajló csajozásokról. Két fiatalabb srác pedig a tegnapi elmaradt találkozót vitatta meg. Gergővel megállapítottuk, hogy ez az, ami nagyon hiányzik a városban, de különösen Pesten. Ez a beülünk a kocsmába, dumálunk, mindenki jön-megy, megiszik egy sört, továbbmegy. Mindenki ismer mindenkit, mindenki tudja, mi van a másikkal. Érdeklődik, dumálnak. Kártyáznak stb. Itt nincs magányos ember. De ezt már máshol is megfigyeltük. Még Margittán is és Somlyón is így volt. De a magyarországi kis falvakban is. Nagy a hiány szerintem ebből. Mi Pesten csak a közvetlen barátainkkal ülünk be valahova, és azt se tudjuk, ki ül a másik asztalnál. Itt aztán nem ez van. Még a falu másik végén élő Pista bácsiról is tudják, hogy hol jár, mi van vele. Ezt meg is vitatták, meg azt is, hogy mikor várható az érkezése. Szóval ez egy más világ, és élveztem nagyon, ahogy hallgattam.
Elindultunk ezt követően a jelzésen. Bementem egy boltba vásárolni. Már többedszer vettem észre, hogy némi feltűnést keltek, anélkül is, hogy rajtam lenne a zsák, vagy megszólalnék. Itt rájöttem, hogy a rövidnadrág az oka. A nők itt egyáltalán nem járnak így. Mindegy, én biztos, hogy fel nem veszek, amíg nem muszáj, hosszabb nadrágot!
Ez egyébként egy itteni CBA volt. Vicces, hogy ilyen saját márkás termékekkel volt tele a bolt is. Épp érkezett egy szállítmány, amiben újdonságként müzli is szerepelt. Jót nevettek azon, ki ehet ilyet, és mire lehet jó ez az izé!
Innen elindultunk a templomok felé. Van itt baptista imaház, Hit Gyülekezetes ház, ortodox, katolikus és református templom is. Érdekes ez a vallási sokszínűség. A katolikus templom előtt volt egy oszlop eldőlve, amiben én jól megbotlottam. Megijedtem, mert a fényképező a kezemben volt, a hátamon meg a nagy csomag. Valahogy ahogy egyensúlyoztam, hogy el ne essek, megrántottam a derekam és a nyakam kicsit. Szerencsére pár percig tartott a fájdalom. Hamar el is kellett, hogy múljon, mert kiderült, hogy ismét nincs jelzés, és nem tudjuk, merre menjünk tovább. Végül jött egy férfi, az útbaigazított minket. De nem igazán értettük, mert szokásos módon ő tudta, mit mond, és mit ért azon, hogy kicsit előre, majd a part melletti háznál megint előre aztán majd jobbra. Mi nem! … Úgyhogy a part melletti dolognál, vagy ki tudja hol, el is vesztettük a fonalat. Újabb érdeklődés, újabb útbaigazítás, újabb félreértés. Aztán nagy nehezen megleltünk egy utat, ami jónak tűnt. Itt kifelé a faluból egy nagyon kedves öreg nénitől azért érdeklődtünk még egyet. Mondta, hogy jó az irány, és váltottunk is pár szót.
Majd haladtunk a következő falu, Varsolc felé. Jó hosszú út vitt át. És nagyon érdekes. Nagyon más itt minden, mint eddig. Kis földsávokban művelik a földeket. Nincsenek nagy egybefüggő ültetvények. Mindegyik másé lehet, és mást és mást termelnek rajta. De nem úgy, mint nálunk, hogy kis házak is vannak a telkeken, és el vannak kerítve, itt ez nincs. Egymás mellett sok kis csík. Úgy kell ezt elképzelni, hogy olyan 15, de van, ahol még kisebb vagy nagyobb, esetleg 20 méter széles csíkokra van felosztva az egész vidék. Hosszában lehetnek ezek a csíkok olyan 100-200 méteresek is. Ebben lehet, hogy tévedek, mert azt nem léptem le. Mindenesetre ezeknek a csíkoknak a keskenyebb, azaz 15-20 méteres szélénél halad az az út, ami átvezet a faluba. Nagyon sokfélét termelnek. Sok káposztát, krumplit, paprikát, karalábét láttunk. De van, aki fát ültet, vagy lucernával veti be. Sokból már kiszedték a termést, és fel volt szántva. Az út mellett bokrok vannak. Jó színes volt ez a táj. Én nagyon élveztem ezt a sokszínűséget. Már piroslik a csipkebogyó is, és a zöldek, sárgák sok-sok színe is gyönyörű. De maga ez a sok kis csík is nagyon izgalmas látvány volt. A távolban a hegyek és a falu templomának tornyai. Szóval szép volt, de jó dimbes-dombos is.
Így értünk be elég fáradtan a faluba. Találtunk egy kis kocsmát. Bent egy néni sürgölődött, aki a tulaj édesanyja. Persze beszélgetésbe elegyedtünk. Kiderült, hogy ő nem idevalósi, hanem Nagybányára. Zilahra költözött először, és az ottani nagy gyárban darukezelőként (!) dolgozott több mint 30 évig. Elképesztő volt, de azt mesélte, hogy imádta ezt csinálni. Nálam szerintem egy fél fejjel alacsonyabb nőt kell elképzelni (tehát olyan 145-150 cm magas lehetett), és kb. 50 kg. El se tudnám róla képzelni, hogy ilyesmit csinált. Azt mondta, amíg volt munkája ott, addig bírta a várost. Aztán úgy döntöttek, vidékre jönnek. A fia és a menye viszi ezt a kis kocsmát. Van földjük is, abból épp a krumplit kell most kiszedni. Azt mondja ő is, hogy az előző, Ceausescu-rendszer sokkal jobb volt. Ezen ugye már meg se lepődtünk. Bejött egy férfi, aki azonnal megkínálta a nála lévő pálinkából Gergőt. Persze engem is, de én rutinosan visszautasítottam. Itt ittam először az út során egyébként Hargita sört. Ez a másik igazán magyar sör itt a Csikin kívül. Beszélgettünk még egy kicsit, majd elindultunk Récse felé.
Útközben láttunk szembejönni egy szekeret, amit egy ló és egy tehén vezetett egy pocakos férfi irányításával. Nagyon tetszett, ezért le is fotóztam. (Sajna a kép nem sikerült valami jól, de van ilyen. 🙁 ) Megálltak a házuk előtt, és néhány pillanat múlva mi is odaértünk. A pocakos férfi azonnal rákérdezett, hogy hova-hova. Mikor mondtuk, teljesen elképedt. Kijött az egész család. Nagyon helyesek voltak. A nőnek fantasztikusan bájos és szép arca volt. Egészen valószerűtlennek tűnt. A család minden tagja ámuldozott rajtunk. Aztán amikor mondtuk, hogy mi meg a szekerükön, és ez így is van rendjén, hogy mindenkinek van valami új, ebben megnyugodtak. Nagyon jót beszélgettünk, és igazán jókat nevettünk. Ismét csak azt tudom mondani – és ezt nekik is mondtam -, hogy az ilyen pillanatok, találkozások mindent megérnek!
Haladva tovább, egy idősebb férfi szólított le engem azzal, hogy halászni megyek-e. Amikor mondtam, hogy nem, akkor nevetett, és azt mondta, becsapom. Még egy kísérletet tettem, hogy elmondjam, hogy gyalogolok, és nem vagyunk horgászok, mire mondta, hogy jó-jó, de itt a tó nem messze, ő tudja, amit tud. Ne izguljak, nem fog követni, hogy kilesse a titkos helyemet! Így aztán újabb értelmet nyert a gyaloglásunk. Én ezt bírom nagyon, hogy mennyire keresik, hogy miért is megyünk. Mostanra jó sok gondolat lehet ezen az útvonalon a fejekben ezzel kapcsolatban!
Kiérve a faluból betonúton, de nem túl forgalmason kellett továbbmenni. Elértük már majdnem a falut, amikor megláttunk egy cigányok által hajtott szekeret. Mondtam Gergőnek, hogy ők azok a sátoros cigányok, akikkel nem érdemes szóba állni, inkább menjünk el mellettük, és csak köszönjünk, ha megszólítanak is. Persze megállítottak. Gergő pedig válaszolt. Na, itt aztán, illetve ezt követően kialakult az első vitánk. A pasi kérdezte, hogy hova-hova, félig románul, félig cigányul és kicsit magyarul is. A hátul ülő nő, azonnal, ahogy látta, hogy nem idevalósiak vagyunk, elkezdett kéregetni, és persze a mellette ülő gyerekekre fogta. A nő jó nagy darab volt, és valóban elég agresszív. Gergő jó ideges lett. Továbbhaladtunk, de félhangosan beszólt valamit. Szerencsére nem hallották már, mert az asszony persze szitkozódott, hogy nem kapott semmit. Mikor előrébb haladtunk, mondtam Gergőnek, hogy ne szóljon be, mert értik, és nem érdemes velük kezdeni. Na, ezen aztán kialakult első vitánk. Szerinte ezek miatt a dolgok miatt jogos, hogy nem szeretik a cigányokat. Ott ül egy nagydarab nő, és a gyereknek kéreget, miközben látszik, hogy nem éheznek. És ráadásul agresszívak is e téren. Közben pedig úgy tesznek, mintha érdekelné őket, hogy kik vagyunk és hova megyünk. Mondtam, hogy szerintem is igaza van, de nem lehet, és nem is érdemes velük mit csinálni, ők ilyenek voltak, mások másmilyenek. Gergő szerint nem kell annyiban hagyni, mert mindenkinek van választása, nekik is. Igaza van szerintem is, de szerintem ugyanakkor nem itt, és nem így fog megoldódni a helyzet, legfeljebb veszekedés, verekedés vagy botrány lehet így. Na mindegy, végül nem győzködtük egymást tovább. Este persze beszéltünk erről egy kicsit. Abban maradtunk, hogy ezt máshogy látjuk, és kész.
Elhagyva a cigányokat beértünk a faluba, Récsére. Még az előző találkozásból kiderült, hogy lesz itt majd egy bolt, ahol még tudunk vásárolni. Úgy tudtuk, magyarul is beszél a boltos. Nem így volt. A falu elején ugyan megtaláltuk a boltot, de nem igazán tudtunk kommunikálni a nővel. Eddigre éreztük, hogy valahol itt majd a falu után meg fogunk állni, aludni. Nem volt nálunk már szinte semmi kaja és víz sem. Úgyhogy bevásároltunk. Jó ez a zakuszka dolog, mert ez megment engem itt! Csak hát persze ez üvegben, vagy ahogy itt mondják, borkányban van. Ami persze nem könnyű. Kenyeret is csak fél kilós kiszerelésben kaptunk itt. Vízből pedig 2 literes volt csak, és vettünk egy sört is. Mindez jól megnövelte a cipelendő csomag súlyát. De gondoltuk, mindegy, mert mindjárt úgyis megállunk. Tévedtünk! Ez a hosszúnál hosszabb falu. Ráadásul egybeépülve a következővel. Mindenki román, akivel találkoztunk. Nem teljesen értették, hogy mit akarunk, hogy szálláshelyet keresünk. Az, hogy emelkedőre fel és le, az nem írja le a dolgot rendesen. Ezek már igazi dombok. A falu pedig erre épült. Így hát jó hosszan legalább 3, de az is lehet, hogy 4 km-en át le és fel, mire megláttuk a falu végét. Érdekes élmény volt, hogy a falu egyik szakaszán szinte nem láttunk párhuzamos vonalakat. Úgy értem, minden kerítés és ház ki-be dőlt. De nem úgy, mintha össze akarna dőlni, hanem valahogy furán. Talán majd a képek megmutatják mire gondolok, mert nehéz ezt leírni. Egyébként itt újra lett jelzés, amit követtünk is a falu szélétől. De előtte még olyat láttunk, amin igazán meglepődtünk. A falu széle felé egyszer csak a semmiben egy ortodox templom. Körülötte egy hatalmas napelemtelep, de ami igazán meglepő volt, mindez elkerítve szögesdróttal és katonai őrbódékkal. Hát az, hogy meglepő, enyhe kifejezés erre az objektumra. Persze a szokásos keresztek előtte. Egy út vezet be a házakkal szemben erre a dombra. Valóban elképedtem. Persze fotóztam is, de ekkora már kicsit ment le a nap. Na, mindegy, innen nem messze végre látszott, hogy az erdő felé visz majd a Mária út. Arrafelé is fordultunk, de ez bevitt minket egy telepre, ahol kutyák voltak persze, és egy csomó tehén, meg mindenféle állat. Szerencsére megláttunk egy kicsit odébb egy bácsit, aki teheneket legeltetett. Valamiért mind a ketten éreztük, hogy ő magyar. Az is volt. Odamentünk hozzá, és kértük, mondja el, merre kell mennünk és tudunk-e hol aludni itt valahol. Édes volt nagyon. Olyan természetességgel, ahogy az lenni szokott, elmondta, hogy itt egyenest, majd erre meg arra, és persze már használ egy csomó román vagy ki tudja milyen szót is, amit mi nem értünk (pl. csinturia). Próbáltam egy egyszerűbb kérdést feltenni: Ha itt alszunk az erdő szélén, azt lehet? Erre mondta, hogy lehet, de szerinte menjünk arrébb, mert a juhász is arrébb ment már, és ott mi is biztonságosabban leszünk mellette. Mert hát neki van két kutyája, jó nagy. Na, ez eldöntötte a kérdést. Erdőszél marad! Fel is vertük a sátrat, itt az erdő szélén szemben azzal a faluval, amin átkeltünk. Innen már nagyon szép a dimbes-dombos falu! A táj itt ismét maga a csoda. Az erdő szélét egy hatalmas réten áthaladva értük el. Az erdő egy másik domboldalon van, így innen rálátunk az egész hatalmas térre, mint már írtam, szemben a dombokkal és a faluval. A nap szemben ment le. Megint a csodában vagyunk. Kinyitottuk hátul a sátrat, ami így benézett az erdőbe. Előttünk a naplemente, hátul az erdő széle, és előtte még kis sárga, fehér virágok. Mit mondjak?!
A juhász tényleg itt telepedhetett meg előzőleg. Látszik a karámok vonala, és az is, ahol lakhatott. Tűzrakó helye is volt. Jó nagy szemetet is hagyott egy helyen. És találtunk egy juhmaradványt is. Gondolom, azt ehette. Érdekes élet lehet ez. Van itt egy asztal is, amellett vannak a leölt állat maradványai. Ezért aztán mi arrébb vertük sátrat.
Most reggel van. A nap a domboldal mögött kel fel a hátunk mögött, így még nem süt ide, de előttünk a sátor “ablakából” már a megvilágított táj látszik. Csodaszép!
Éjjel kicsit fájt a derekam. Gondolom, a jól megpakolt zsák cipelése miatt és a leengedett matrac okán. De sokkal jobb volt itt aludni, mint tegnap, és sokkal többet is aludtam.
Gergő éjszaka rosszat álmodhatott, mert akkorát üvöltött, hogy azt hittem, szívbajt kapok. Ő is felébredt rá egyébként.
Na, lassan ébredezik ő is, és pakolunk, indulunk. Most majd a sátor háta mögötti erdőn kell átvágnunk, aztán valahogy elérjük Zilahot. Abban maradtunk, hogy megpróbálunk ma át is menni rajta. Bár azt mondják itt, hogy az egy nagyon nagy város. Meglátjuk.
