Aşchileu Mic, Fodora, Vultureni, avagy
Kisesküllő, Magyarfodorháza, Borsaújfalu
Ez a nap a történelmi Erdélybe való belépésünk, a román falvak, a keresztek, a kiülős kispadok és az eltévedések napja volt.
Reggel jó korán felébredtem. Megnéztem a napfelkeltét, ami megint csak gyönyörű volt. Persze próbáltam fotózni is, több-kevesebb sikerrel.
Az átlépés vicces volt. Egyszer már azt hittük, megtörtént, de nem így volt. Volt itt egy tábla, hogy Szilágy megy vége és Kolozs megye kezdete. Ez a határ. De ezzel együtt az út is megváltozik egy éles váltással. Szilágy megye határáig beton, onnan köves, kavicsos.
Beértünk az első faluba (Aşchileu Mic / Kisesküllő), viszonylag hamar. Itt venni akartunk vizet. Jó sok cigány ember volt mindenhol. Épp gyülekeztek. Nagyon ki voltak öltözve. Rájöttünk, hogy az iskolai évnyitó lesz. A boltot a néni az orrom előtt akarta bezárni. Nagy nehezen rávettem, hogy adjon még egy vizet nekem. Sikerült. Ebben a faluban, de a következőkben is az a szokás, hogy szinte minden második háznál (ha nem mindegyiknél 🙂 ) állítanak keresztet. Ugye nekem van ez a dolog, hogy minden olyan keresztet, amit útközben látunk, lefotózok. Hát, itt ez elég lassú haladásra késztetett minket. Ráadásul felfedeztem ezt a kispad dolgot is. Hihetetlen, milyeneket építenek! Imádom! És a kutak! Szinte mindenhol gémeskút van, de nem az ám, amilyet elképzelünk ilyenkor! És vannak kerekes kutak is. De azok is milyenek! Egyeseknek a dobjuk gázpalackból van! Imádom ezt a kreativitást! Persze fotóztam, fotóztam és fotóztam… Gergő néha kutyát kergetett közben.
Így haladtunk át a következő falun is. (Fodora / Magyarfodorháza) Itt végre találtunk egy bárt, ami természetesen egyben van a bolttal. Vettünk kaját, ittunk sört, bambultunk, fotóztam, majd elindultunk a következő falu felé. Persze itt is folytatódott a fotózás. A falvakban még él az a szokás, hogy a férfiak kalapban járnak. Nekem ez nagyon tetszik. Jó sokféle kalapot láttunk. Sajnos nem lehet fotózni őket, de nem is akarom, mert senkit nem akarok megbántani. Van itt szalmakalap, csíkos, szürke, fehér, fekete, barna. És jó sok stílusú is.
Néhány hangulat kép ehhez a szakaszhoz:
A következő falu (Vultureni / Borsaújfalu) elején a kocsma egyben volt nem csak a bolttal, hanem a benzinkúttal is. Itt is ittunk némi sört, és megnéztük, merre vezethet az út. Meg is találtuk a Mária-út jelzését. Útközben már felhívtuk a következő faluban lévő parókiát, ami meg volt adva a Mária-út oldalán szálláshelynek. Kár volt! Az útjelölés nagyon hamar megszűnt, de addigra már megmásztunk egy nagy hegyet. Nem mondom, hogy ne lettünk volna idegesek. Közben jött egy nyáj, nem akármekkora kutyákkal. Felfutottunk (szó szerint) egy másik hegyre, mert ez a pásztor már nem volt annyira jó fej, hogy visszahívja a kutyákat. Sőt! Hagyta, hogy elkergessenek minket. (Gondolom, mi voltunk az egész heti élmény. Mozizott velünk! 🙂 ) Innen kezdve persze még jobban eltévedtünk. Gergő az irányt jól tudta, de nem volt meg a jelzés. Elkeveredtünk egy tanya szélére, ahol hatalmas, de tényleg hatalmas kutyák jöttek utánunk. Nem tudom, hogy ha nem megyek át előtte azon, amin átmentem, mit csináltam volna itt. Érdekes és új élmény volt, hogy volt ugyan bennem egy egészséges, és ez a fontos, hogy egészséges félelem, vagy inkább tartás a kutyáktól, de egyáltalán nem olyan, mint régen. Volt bennem valami egész más is. Erő. Nem volt a félelem irracionális, hanem csak annyi, amire ebben az esetben szükség van. Nagyon jó tapasztalat volt ez. Átkeltünk egy nagyobb bozótoson, de még mindig nem volt meg az út. Egy idő után úgy döntöttünk, visszamegyünk az utolsó jelig. Így is lett. Onnan vezetett még egy út, abban maradtunk, megpróbáljuk. Ezen sem volt jel, de nem igazán lehetett máshol menni. Visszavitt majdnem ugyanoda, ahol az előbb voltunk, a tanyához. De ekkor már legalább öt hatalmas kutya állta utunkat. Először még hősiesen elindultunk, de miután majdnem nekünk jöttek, úgy döntöttünk, feladjuk a küzdelmet, és nem megyünk arra. Visszamentünk a faluba, és úgy döntöttünk, hogy kihagyva Kidát (ahol megszálltunk volna) fogunk a műúton haladni. Ez a kis kaland két nagy hegy megmászása mellett kb. 2 órába és jó pár felesleges kilométerbe került. Eléggé kiakadtunk a Mária-útra! Úgy tűnt, a szervezők nem figyelnek senki másra, csak az általuk szervezett dologra, és azokra, akik azon részt vesznek. Gondolom, kísérővel jönnek akik jönnek. Ezt mondjuk már ki is derítettük. Azok meg, akik nem akkor és úgy jönnek, csináljanak amit akarnak. Ez rendben is lenne, ha az oldalukon kiírnák, hogy kevéssé jelzett szakasz, vagy vigyázzunk, mert kutyák lehetnek. Esetleg valami bármi info lehetne a szakaszokról. Azt hiszem, elég felelőtlen ez a dolog így. Ha Gergő nem lenne ennyire képben, akkor nem is tudom, mi lenne. Mások hogy csinálhatják meg ezt az utat, azt nem tudom. De az biztos, hogy nem hagyatkozunk ezentúl a jelzésre. (Ezt ugyan már párszor eldöntöttük, de mindig reménykedik az ember. És néha becsapós a dolog, mint itt is, merthogy egy ideig tökéletesen jelölve van, és csak aztán tűnik el. Mi meg bedőlünk ennek, mert itt aztán nincs más jelzett út, csak ez. De persze ez is csak elvben az!) Így ittunk egy-két nyugtató sört, és úgy döntöttünk, megyünk a magunk feje után.
(Ez a sörözés dolog egyébként elég érdekes, merthogy én igazából otthon negyed ennyi ilyen italt sem fogyasztok. Sőt! De itt az úton egész más a helyzet. Kicsit olyan, mint a folyékony kenyér ebben a hőségben. Meg kell állapítanom, hogy szinte egyáltalán nem az a hatása, mint amit kapcsolni szoktak hozzá. Én itt az út alatt még egyszer sem rúgtam be, és a meleg ellenére a megállások után még spicces sem lettem. Fura ez, de tény. Tényleg oltja a szomjat, és az itteni sörök tényleg finomak is. 🙂 De talán a legfontosabbak a beszélgetések, amikhez jó eszköz a sör, és amik leginkább itt a kocsmákban tudnak kialakulni, hiszen ez itt a közösségi tér maga.)
Kigyalogoltunk a faluból, és egy út menti réten, ami egy patak mellett van, sátrat vertünk. Nagyon szép ez a rész is. Este még megvitattuk a nap eseményeit, majd aludni tértünk. Hajnalban esett az eső, és megszállták a sátrat a meztelen csigák. Most reggel van, és bár minden időjárásjelzés azt mondja, hogy napos, száraz idő van itt, mégis itt ülünk a sátorban, a nem kis esőben. A sátor tele van kívülről – és néha be is jön néhány – meztelen csigával. Várjuk az eső végét. A mai terv vagy Válaszút, vagy Boncida. Kb. 20 km-re vannak innen. Meglátjuk, mit hoz a mai nap…
Néhány (de valóban csak néhány!) kereszt a napi gyűjteményből:
Néhány kút:
És néhány kis pad:
