Apahida, Morişti / Hurubák, Kolozs
Kicsit gondolkoztam a barátság és a kapcsolatok kérdésén egy-két lefolytatott telefonbeszélgetés kapcsán újra. Amire jutottam: Nem kell az embernek sok, és nagyon közeli barát. (Ennek a fogalomnak a hagyományos értelmében véve.) De kellenek ismerősök, barátok. Jó ez így. Tulajdonképpen mindig is ezt gondoltam. Nagyon élvezem ezeket az újonnan alakuló dolgokat és az otthoni távolabb levőket is. Nem jó az se, ha az ember bezárja magát egy szűk “baráti” körbe. Egymás életében szorosan benne lenni, leköti és – bármilyen furcsa is ez a gondolat ma még – korlátozza az embert. Ez itt az úton egyébként nagyon megmutatja magát. Úgy értem az, hogy mennyire nincs az otthoni „nagy” történeteknek valódi súlya. Mennyire fejben zajlanak ezek a dolgok igazán. Végülis, amikor a Köz-pont volt, kicsit sok is volt a mindennapi telefonok, kapcsolatok. Igaz, ezen kapcsolatok egy része inkább érdekkapcsolat volt, olyanok, amilyenek általában vannak a világban. Olyanok, amiket a félelem az egyedülléttől, a törődjenek velem vagy a kötődni kell valakihez, fontos legyek valakinek, jól kibeszélhessem magam valakivel, panaszkodhassak, stb. irányítanak gyakran. Én pedig ennek teret adtam. Azt hiszem, ez is rendbe került bennem. Én nem vágyom már egyáltalán ilyen kapcsolatokra. Ezt a kérdést most felül is vizsgáltam magamban. Senkire nem haragszom, senkivel nincs bajom. Szeretem azokat az embereket, akik körülöttem vannak. Mindenkit, úgy, ahogy van. És úgy jó mindegyik kapcsolat, ahogy van. Helyén vannak a dolgok. (Legalábbis most úgy látom, úgy érzem, és remélem így igaz, és így is marad.)
Régebben is volt az az érzés bennem, hogy „senki és mindenki, illetve mindenki és senki”. Úgy érzem, ez az én utam. Mindenkivel kapcsolatba lenni, de senkivel sem keveredni függő viszonyba.
Az ember egy ilyen úton szembenézhet a szüleivel való kapcsolatával is. Hogy mit hozunk magunkkal, milyen jelenkori berögzött gondolatok forrása volt gyermek-, majd ifjúkorunk. Ezen persze én is átmentem. Megdöbbentően hasonlítok mindkettejükre. Van bennem belőlük minden oldalról, mindenféle. És, ahogy néha ők is harcoltak egymással (ahogy minden házasságban ez „szokás” 🙂 ), úgy bennem is néha harcban állnak ezek a tulajdonságok. De büszke is vagyok mindegyikre, és hálás is vagyok értük. És mostanra már meg is értem ezeket a tulajdonságokat, hiszen fel- és megismertem őket. Van bennem például makacsság és dac, amiért mindkettőjükre anno nagyon haragudtam. Máshogy van – illetve anyuban már csak volt – jelen bennük külön-külön is, és máshogy bennem is. De itt van bennem, és ez tény! Azt hiszem, kellett ez a bizonyos makacsság, dac ahhoz is például, hogy elinduljunk. Nagyon makacs voltam és vagyok például abban is, hogy mi emberek alapvetésében jók vagyunk! És ezt be is akartam bizonyítani! Azt hiszem, sikerül is! (Persze tudom, hogy ez is egy erős gondolatforma, amit létrehoztam, és ami szintén mániává tud válni, mint minden! 🙂 )
Az is tény, hogy soha nem lehettem egyszerű eset. Nem lehetett könnyű velem, főleg a szüleimnek nem! Néha, lássuk be, nekem sem volt könnyű se velük, se sok mindenkivel, se magammal lenni. (És ez utóbbi a kulcs!) Szerencsére ez már a múlt. (Legalábbis a magam részéről, az tutti! A többi meg mindenkinek a maga dolga, harca.) A valaminek, illetve valakinek való megfelelés is egy olyan gondolatforma, ami visszanyúlik gyermekkoromba és még néha fel-felbukkan. És azért van még egy-kettő, de most ennyi elég! 🙂 Nem akarok elmélyülni a múltban. Élvezem a jelent! És ami igazán fontos, már tudom, hogy ezek csak gondolatok, amik nem én vagyok, és jönnek-mennek. Nem kell nekik energiát adni, és akkor távoznak is!
Tényleg fantasztikus mindenki, akivel csak találkozunk. És Gergővel pont azt beszéltük, hogy ha máskor jöttünk volna, másfelé, másokkal lenne ugyan ez az élményünk. Tehát ez egy általános vélemény! AZ EMBEREK ALAPVETÉSÉBEN JÓK!!!
Szóval azt hiszem, kapcsolatilag rendben vannak a dolgok. De ha már erről van szó. Igazán hálásak lehetünk Gergővel egymásért. Nagyon harmonikusan működünk, és nagyon jól érezzük magunkat együtt. De azt is tudom, és sokat beszéltünk is erről, hogy nem függünk egymástól. Nagyon szeretem és ő is, de ha valamiért úgy alakulna a dolog egyszer majd, el is tudnánk pont emiatt engedni is egymást. Nem gondolom, hogy ez mostanában így lenne, de soha nem lehet tudni, mit hoz az élet. Most mindenestre ez az út csak megerősített valamit bennünk egymásról is. Azt hiszem, túl sok új dolog már nem tudna kiderülni. Túl sok mindent nem lehet eljátszani egy ilyen úton. Összezárva. Itt minden az, ami. Nincsenek szerepek. Egy ilyen út mindent kihoz. Megmutatja az elfogadást, hogy tényleg van-e. És mi jól vizsgázunk. Igazi veszekedésünk nem is volt. De ez nem jelenti azt, hogy egyetértenénk mindenben. Sőt! Élvezem ezeket a néha megjelenő szócsatákat és vitákat. Azért ezekből van néhány. De mindig valami építő dolog miatt vannak, és épül is belőlük valami. Meg kéne tanulni az embereknek nem a maguk igazáért, hanem a dolog érdekében való vitát. Ebben mi – mármint a vitákban – elég jók vagyunk! :).
Még egy valaki megy bennem sokat. Melitta. Tulajdonképpen arra jöttem rá, hogy ő volt az, aki ugyebár életem egyik legnagyobb fordulatát hozva először találkoztatott saját magammal. Ezt így még soha nem gondoltam, pedig tény. Nagyon hálás vagyok az életnek, hogy találkozhattam vele, hogy olyan kapcsolatunk volt, amilyen. Hogy általa megismerhettem a feltétel nélküli szeretetet, a teljes nyitottságot. Azt hiszem, ez a példa segít igazán. Hogy hittem és higgyek abban, hogy vannak érdekmentes kapcsolatok. És vannak! De azt hiszem, sőt biztos vagyok benne, hogy ennek valódi kulcsa az, hogy bennünk ne legyen érdek és ítélet. Mi legyünk ezektől mentesek. (Bár az ítélet is egy érdek, ha jobban megnézzük, mint arra rájöttem nem is olyan rég!) Ez az első lépés a valódi kapcsolatokhoz! Ez pedig szembenézést és bizonyos értelemben “mélyrepülést” igényel. Ezt is neki köszönhetem! 🙂
Na, de térjünk vissza az útra. (Nem mintha mindez nem lenne annak része!)
Ezen a napon sokszorosan értelmet nyert az eltévedésünk!
Kezdődött a reggeli “beszélgetéssel” a tulajjal. Beszélgetésnek azért nehéz nevezni, mert ő románul, mi meg magyarul beszéltünk. Meg persze kézzel-lábbal, rajzzal és mindenféle egyéb eszközzel próbáltunk kommunikálni. A végére egész jól megértettük egymást. Nagyon jó fej volt. Azt hiszem, ő addig jutott a dologban az utunk megértése kapcsán, hogy biztos stoppolunk is. Ezért a főutat javasolta. Mi meg ráhagytuk. Jókat nevettünk is. Kimondva – kimondatlanul (!) jóba lettünk nagyon. Majd nagy nehezen útnak indultunk. Gergő kitalált egy új útvonalat. Először átvergődtük magunkat a gyorsforgalmin. Majd párhuzamosan haladtunk vele Apahida felé. Itt földeken, és azok mellett kellett mennünk egészen a Szamosig. Jó nagy folyó. Itt nagyüzemben, vagy nem is tudom mennyire nagyüzem ez, de nagyon sok zöldséget termelnek. Vannak káposzta-, kelkáposzta-, zeller-, brokkoli-, padlizsán-, kápia-, karalábé-, paradicsomültetvények. Meg még mindenféle zöldség. Otthon ekkora területen én még nem is láttam ilyet. Árulják is háznál. Nagyon jól néznek ki a színes kis asztalok az út mentén. Haladtunk így a földeken. Beértünk egy gazdag negyedbe. Ez olyasmi rész, mint nálunk Érd. Kolozsvár külső területei ezek. Itt újonnan épített házak vannak. Láttam egy pajtát, amiben gyönyörű kézzel festett román bútorok voltak behányva. Mi lehet itt még ilyen típusú értékben, ami nincs felgyűjtve?! Érdemes lenne, és milyen jó, benézni a régebbi házacskákba. Biztos van egy csomó ilyesmi még. Más a mintázat, mint amit nálunk festettek. Illetve mint a magyar motívumok. Nagyon szép és színes. Jó lenne ezekről is valami anyagot majd megnézni. Ha hazaérünk el is döntöttem, hogy végzek némi kutatást e téren. Amíg Gergő a nyelvet tanulja! 🙂
Szóval így haladtunk. Az újgazdag rész után ismét földek jöttek. Majd a Szamoson átívelő híd után beértünk a tényleges Apahidára. Érdekes, hogy megmaradt a magyar neve, de itt nincs egy magyar se. Itt láttam viszont az előbb már említett kis kiülős zöldséges portálokat. Betérünk egy boltba vizet venni meg valami péksütit, mert nagyon éhesek voltunk. Innen jó hosszú út vezetett ki. Találtunk egy igazi pékséget is. Itt végre tényleg finom péksütit is vettünk meg kenyeret. Jó hosszan mentünk. Egyszer csak láttunk egy házat, aminek a felső emeletén, egy erkélyen kint volt a román és a magyar zászló is. Nagyon szép volt. Azt hiszem ez kéne vagy valami ilyesmi!
Nagyon melegben, már-már tikkasztó melegben haladtunk előre. Közben ezen a barátságdolgon gondolkoztam, meg a kapcsolatokon, amiről már írtam, és amire jutottam. Megálltunk enni. De persze sehol egy fa vagy ilyesmi. Mindegy, mert így is nagyon jól esett. Szeretem ezeket az út menti reggeliket, ebédeket. Olyan jó így kint a természetben enni. Leterítve a kendőt, elővéve, ami éppen van. Közben száradnak a mosott meg az átizzadt ruhák. Istenieket eszünk így. Jól bekajáltunk, majd mentünk tovább. És itt jött nemsokára a következő dolog, ami miatt erre kellett jönnünk!
Pár kép eddig a szakaszig:
Épp arról beszéltünk, hogy valamikor, 4-5 km-en belül elértjük, vagy már el is értük az 500 km-t, amikor egyszer csak megláttunk 3 keresztet a távolban. Mondtam Gergőnek, hogy nézzük meg mindenképpen, mi az. De nem kellett sehova menni, mert a kanyar után az út pont oda vitt. Ezt nehéz elmondani, mit láttunk és éreztünk ekkor. Az út egyik felén volt az egyik kereszt, a másikon a másik kettő. De nem akármekkorák, és nem is akármilyenek! Hatalmasak és nagyon szépek, fából kifaragva. Az aljukon pedig kő berakás van. Az egyiken végig fölvisz egy faragott imitált létrasor, a másikon csak félig. A harmadik, különállón nincs ilyen. Amelyiken végig felvisz ez a faragásos lépcsősor, annak az aljában van egy kis csap. Az egész előtt van egy nagy kő, amire románul és angolul fel van írva egy bibliai idézet. És hogy ez az élet kapuja. Ez a neve ennek az emlékműnek. Álomszép itt a semmiben, illetve mint később kiderült, a következő kis falu közelében. Átvisz alatta, illetve mellette az út. Sokan nem járnak erre, pedig kéne! Ittunk a vízből, amit mi az élet vizének neveztünk el. Így az 500 km méltó ünneplést is kapott. Gyönyörű az egész. Nagyon szép, nagyon egyszerű, de mégis nagyon felemelő. Annyira jó volt ezt látni és átélni. Meg is beszéltük, hogy milyen nagy ajándék ez! Ittunk és vettünk a vízből, majd továbbmentünk. Jó sokáig látszik még ez a csoda, ha visszanéz az ember. Ezzel a felemelő élménnyel gazdagabban haladtunk az utunkon tovább.
Nemsokára beértünk egy kis faluba. (Morişti / Hurubák) Először kicsit úgy tűnt, mintha most épülne éppen. Új, de nagyon szép faházak és új építésű, de szép kőházak sora mellett vitt az út. Majd jöttek a régebbi kis házak. Itt is él az az építkezés, amit már láttunk előbb is, hogy az útra merőlegesen áll két ház. Az egyik nagyobb, a másik kicsi, és keresztben a kettő között, az úttal párhuzamosan van a nagy pajta. Ez a rendszer néha variálódik. Hogy például előrekerül a pajta. Általában jobb oldalon van a kis házacska. Ez a falu egy gyöngyszem. Nagyon szép dimbes-dombos részen fekszik. Házak itt, ott. Szétszórva is. Egy vicces jelenetnek is szemtanúja voltunk. Jött egy pasi, már messziről látszott az úton. Onnan nem lehetett tudni, hogy meztelen-e, vagy van rajta azért valami. Vállán vitt egy fűforgató villát. Szerencsére volt rajta egy fürdőgatya, de elég pici! Nagyon vicces volt, ahogy a faluban ebben a tangaszerű valamiben lófrált, vállán ezzel a villával. Ilyet azért még itt nem láttunk. Valószínűleg ez a kis falu Kolozsvár üdülőfalva is. Kicsit olyan is az egész.
Innen tovább egy jó kis szakasz következett. Meleg is volt, meg hosszú is volt, de ami a legfontosabb, olyan rejtett emelkedős. Majd már nem is rejtett! Fel kellett mászni egy jó nagy hegyre. De mekkorára! És hogy megérte! Fent ott várt minket Kolozs. Magyarul is kiírva! És a kilátás! Ezt megint csak nehéz leírni! Csoda! De maga az élmény, hogy megmásztuk a hegyet, az is fantasztikus. Nem mondom, hogy ne fulladtam volna ki, de akkor is! Vannak kihívások, amik nagyon jók. Ez is. És az újabb ajándék, ami várt minket, megint csak mindent megért. És nem is egy ilyen lett még a nap folyamán!
Az első azonnal egy kis kocsma. A néni csak románul beszélt, de annyira helyes volt. Rajzoltunk, kézzel-lábbal magyaráztunk. Végülis egész jó eredménnyel! Azt kell, mondjam, kezdünk belejönni, és már nagyon élvezzük is! Ez egy amolyan régi kis bolt, átalakítva, kicsit, de tényleg csak kicsit modernizálva. Előtte székek, ahol lehet iszogatni. A boltban kávédaráló (!), az a bizonyos nagyon régi típusú, és a polcok is még a régiek. Kértem, hogy lefotózhassam. Persze megengedte. 
Már éppen indulni akartunk, amikor jött egy igazi nagy pocakos, kalapos, bajszos cigány pasi egy másik férfi kíséretében. Azt hiszem, az első valami vajdaféle lehetett, mert olyan nagy tisztelettel beszélt vele a második. Gyorsan kiderült, hogy mi magyarok vagyunk, és a második cigány pasi beszél magyarul. Ekkor derült ki igazán, hogy elég jó eredménnyel mutogattunk eddig. A nő elmondta románul, hogy mi kik vagyunk. A pasi vissza is kérdezett tőlünk magyarul. Kialakult egy nagyon jó kedélyű beszélgetés. De menni akartunk tovább, hogy szállásunk is legyen. Így elindultunk egy jó kis beszélgetés és jó nagy búcsúzkodás után.
Nem mentünk túl sokat, amikor egy bácsi megszólított minket magyarul, hogy hova megyünk. Elmondtuk, mire mondta, hogy innen Kolozsról nem mehetünk úgy el, hogy nem alszunk itt. Van itt szállás, ne izguljunk. (Nem mintha mi izgultunk volna. :)) Az első templom az katolikus, oda be kell menni szállást kérni, ha nem a Marikától, akkor a paptól! – mondta. Megköszöntük a kedves szavakat és el is mentünk a templomhoz. De nem volt ott senki, se pap, se Marika. Vártunk egy darabig, de tudtuk, hogy van itt valami fürdő és ott lehet, hogy van motel vagy kempingezési lehetőség. Ezt a cigányok is mondták. Tehát gondoltuk, ha nem jön ott össze, majd legfeljebb visszajövünk. Nagyon szép ez a falu. Amennyit feljöttünk a falu elejéhez, annyit szinte most le is jöttünk, mire ide értünk a fürdőhöz. És az ajándékok száma ismét nőtt. Ez egy sós vizes, famedencés – olyan, mint a szovátai – fürdő. Isteni hely. Nagyon kedvesek is voltak. Azonnal mondták, hogy fejenként 10 lejért sátrazhatunk és fürödhetünk, amíg jól esik. Román a tulaj, és nagyon kedves. Van itt egy étterem is, ahol a szakácsnő magyar. Ettünk. Gergő végre megkóstolta a micset. Ízlett neki, nagyon. Gyakorlatilag egész éjjelre mienk volt a fürdő. Két nagy és egy kis medence van. Gergő úszott is még egyet. Én reggelre tettem ezt az élményt, mert hideg vizes, és nagyon az! Ezek olyan tavak, mint a szovátaiak, mint azt már írtam is. De ide szerintem nem igazán járnak Magyarországról. Nem olyan felkapott. Bár meg van csinálva kicsit “bícses”-re, homok, napernyők meg ilyesmi. Szerintem nem ismerik ezt otthon. Én biztos nem hallottam arról, hogy valaki ide jött volna. Gondolom, Kolozsvárról járnak ide meg a helyiek. Voltak is itt elég sokan még, amikor ide értünk. Ült itt a bejárat előtti padon egy leszbikus pár egy félig néger gyermekkel. Elég abszurdnak tűntek itt. Kolozsváron nyaralnak, gondolom. És átjöttek ide. Angolok egyébként. Taxit hívtak Kolozsvárról épp, hogy az jöjjön értük. (ez kb. 22 km) Fura egy jelenet volt ez itt. A helyiek nem is értették teljesen, hogy valaki hogy akarhat taxival innen, olyan messzire menni. A nyelvet meg végképp nem, hogy magáról a helyzetről ne is beszéljünk! De hát ez is a “valóság” egy része, csak nem az ittenié. Azért azt kell mondjam, valamivel reálisabb az itteni világ, mint ez. (Minden elfogadással és megértéssel együtt! 🙂 ) A srác, aki a pénzt szedi be, egyébként román és valamiért mi nem voltunk neki annyira szimpatikusak, úgyhogy nem is 10, hanem 15 lejt kért fejenként. Nem baj, jó ez így. Szerintem nem baj, ha ilyesmit támogatunk is! Szóval megint klassz helyen vagyunk! Nagyon szép maga a falu is. Mondhatnám álomszép! Itt sok magyar van. Szinte csak magyar szót hallunk. Na, megyek pakolni és úszni is egyet, meg zuhizni. (Mivel már reggel van:)) Jó, hogy “eltévedtünk” és erre tévedtünk! Biztos arra is jó lett volna, de ez most így kerek és tökéletes. Este egyébként jó hosszan kint ültünk az egyik tómedence partján, néztük a teliholdat, fotóztam és beszélgettünk. Főleg arról, hogy milyen jó, hogy eljöttünk. Meg kicsit az én makacsságomról, amiről már írtam is, hogy az ember eredendően jó! Meg persze a csodákról, amik ezen a napon is történtek velünk. Rendben van ez a teremtés dolog! Csodálatos dolog az ÉLET! Észre kell vennünk, és tisztelni mindazt, amit hoz. Azt hiszem az életünkkel kéne ünnepelni ezt a csodát! Azzal, hogy hogyan élünk! Mindig gondoltam ezt, de megint sokkal mélyebben érzem is! Hálás vagyok, hogy megélhetem ezt! (Kicsit már “unalmas” is ezt mindig leírni, hát még majd esetleg olvasni, de mit tegyek, ha ez van bennem, és mindig így. 🙂 ) Na, megyek…
