Kolozs, Magyarszovát
Úsztunk. Bár ez ebben a vízben ez enyhe túlzás. Annyira sós, hogy szinte lehetetlen benne lábtempózni. De nagyon klassz a víz és az egész bai (fürdő). Átmentünk az étterembe reggelizni. Este még találkoztunk a szakácsnőnk férjével, ő az őr itt. Most is ott volt. Újra elmondta, merre kell menni, le is rajzolta. Kértünk rántottát, Gergő pedig kért még hozzá valami húsfélét. Mikor kihozták, meglepődtünk, hogy mekkora adag. A srác, akivel előző nap is már kicsit beszélgettünk, mondta, hogy a fasírt és a paradicsom az ő ajándékuk a hosszú útra, hogy legyen energiánk. A tojásadagot pedig kicsit ugyanilyen okból megtoldották. Szerintem legalább 5 vagy 6 tojásból volt egy-egy adag így. Isteni finom is volt. Kimostam még a koszos ruhákat, összepakoltunk és indultunk. Már megint “volna”. Bementünk elköszönni. De kissé ismét ott is ragadtunk. Addigra már mindenki ott volt. Kérdeztek egy csomó mindent, elkérték az elérhetőségeket. A srácot nagyon foglalkoztatja a román-magyar helyzet. Beszéli mindkét nyelvet anyanyelvi szinten, és beszél cigányul is valamennyit. Szerinte a magyarországi magyarok lenézik őket, mármint az erdélyieket. Mondtuk neki, hogy ez így, egy az egyben nem igaz. Nálunk is vannak ilyen meg olyan emberek, és ez nem annyira ennek, hanem az egyes embernek a függvénye. Szerinte a városiak amúgy is feljebbvalónak érzik magukat, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy így van ez a magyarországiakkal is általában. Végül aztán csak kiegyeztünk abban, hogy ez ember- és státuszfüggő. Gergővel, miután eljöttünk, persze megbeszéltük ezt, és azt kell, hogy mondjuk, mindig van, aki feljebb helyezi magát a másiknál. Ez a srác is így van egyébként a romákkal és románokkal is. Jóban van velük, de egy kicsit le is nézi őket. És ha őszinték akarunk lenni, otthon tényleg sokan lenézik az ittenieket. De erről a kevélységről és ítéletről már eleget gondolkoztam mostanában. Mindig szembejön valahogy. És egyre erősebben alá is támasztódik a dolog. Érdekes és jó is, hogy mindig, ahol ez a kérdés felmerül, érezhetően úgy beszélnek velünk, hogy minket nem sorolnak azok közé, akikről szó van. Így volt ez otthon vidéken is, és itt is. Annyira – be kell látnunk – nincsenek itt odáig az anyaországiakért. Igaz, ide például nem is járnak sokan, de, aki igen, az valószínűleg érezteti ezt a különbséget. És persze gondolom az itt dolgozókat kiszolgáló személyzetként is kezeli. Ezt érezhetik itt annyira erősen. De ez egy általános emberi tulajdonságunk…
Jó hosszan ott ragadtunk még. Majd útnak indultunk az elmondottak és lerajzoltak szerint. Mondták, hogy lesz hegy, és a rántotta mérete is sejtetett valamit. DE (!) erre azért nem számítottunk. Az első hegy után nagyon büszke voltam magamra, mert nagyon meredek és hosszú volt az út fel a tetejére. Majd le kellett róla menni. Kicsit haladtunk egy kellemesen egyenes szakaszon, mikor megláttuk a megnevezett utat. Hát nem mondom, hogy elsőre nem az volt a gondolatom, hogy NEEEE! Előtte még találkoztunk egy békés kutyával rendelkező juhásszal és nyájával. Ez csak azért fontos most, mert amikor végre felértünk a hegyre (akkor még ezt gondoltam!), és lenéztünk, a nyájat olyan mininek és távolinak láttuk, hogy a fényképezővel alig tudtam ráfókuszálni. Ennél a megállásnál már lenézve előttünk volt minden. Elképesztően csodás volt. És ekkor kiderült az is, hogy fogunk még távolabbit és csodásabbat látni, mert a hegy tetejének gondolt rész mögött megláttuk a valódi csúcsot. Kicsit ijesztő volt. De hát nekivágtunk, mert mit is tehettünk volna?! És úgy egyébként is kezdtük élvezni ezeket a kihívásokat. Gergő a sok kis haladás, sok kis megállásban hisz ilyen mászásokkor. Én jobban szeretek jó sokat menni és kicsit megállni. Nekem jobb, ha kinézek egy jó nagy szakaszt, és addig megyek, amíg annak a végére nem érek, mindig csak a következő lépésre figyelve, majd ha odaérek, icipicit állok meg és tovább. Nekem kell ez a lendület. Ha megállok hosszabban, vagy sokszor kicsit, nem bírok újra nekiindulni, vagy csak nehezen. Szóval én jóval előbb felértem, mint Gergő. Jól el is fáradtam. Gergőről csöpögött a víz, de most rólam is. A bugyimból is folyt. Úgy csípte a szemem az izzadság, hogy alig láttam. De megmásztuk, és amit innen láttunk, az mindent megért! Csodálatos a táj. Nagyon meredek ez a hegy, de Gergő szerint nem voltunk olyan magasan. Nem tudom, hogy hány méteren voltunk, de nekem nagyon soknak tűnt. De! Azt kell, hogy mondjam, nagyon jól bírtam. Jó kis kihívás volt, és büszke is voltam magamra, hogy ekkora zsákkal ilyen jól bírva felmásztam, illetve felmásztunk. Ezt jól meg is beszéltük. Érdekes, hogy az ember ilyenkor egy egészen új oldalát is megismeri magának. Vannak határok, amikről azt gondoljuk, nem fogjuk tudni átlépni. Ez a hegy, amikor alulról látszott, legalábbis ilyennek tűnt. Tudtam, hogy fel bírok menni, de azt gondoltam, sokkal lassabban, és sokkal, de sokkal fárasztóbb lesz. Fárasztó volt, de kibírható, sőt a végén már azt éreztem, ha még lenne belőle is, bírnám. Jók ezek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire edzésben vagyok. Na, mindegy. Klassz volt és csodaszép! Gondolom, lesz még egy-két ilyen hegy előttünk, de jó volt ezt itt most meghódítani!
Egy laposabb részre értünk ezután, majd kicsit lejtett az út. A falu is végre látszani kezdett. Azért ezt már nagyon vártuk! Eddigre kb. 10 km-t haladtunk előre (és persze fel és le). Azt azért megbeszéltük, hogy ez az adag sokkal többnek számít fáradságilag. De mindegy ez, mert akkor is ennyit haladtunk, ha fárasztóbb a dolog, ha nem, ha hegy, ha nem. Találkoztunk egy szekérrel, amin egy nő meg egy férfi ült. Magyarok voltak. Nagyon helyesek. A nő kicsit olyan népies ruhában volt. Itt már megint nagyon máshogy beszélnek, mint Szilágy megyében. Ez kicsit már jobban hasonlít a székelyek beszédéhez. Egyébként a táj és minden nagyon más, amióta Kolozs megyében vagyunk. Gergőnek nagyon tetszik ez a rész. Mondtam, hogy hát még mi lesz, ha átérünk a székely részre! De ez is, ahogy itt beszélnek, tényleg nagyon szép és élvezetes. Kicsit eltanakodtak azon, hogy elhiggyék-e, hogy onnan messziről gyalog jöttünk, de végül jót nevettek rajtunk, és hittek nekünk. Kiderült, hogy a “gödörben” van a nyájuk és az esztenájuk. El is mentünk mellette. Sok juhuk van. Tejjel foglalkoznak. Itt laknak a faluban, de mindennap kiszekereznek oda. Ők még nem jártak ott gyalog, de azon az úton mennek, amin mi feljöttünk. Úgyhogy elég hihetetlen volt nekik, hogy arról jöttünk valóban. Mondtuk, hogy mi is elég hihetetlennek tartjuk, hogy feljöttünk itt, de mégis így van. Na, jót nevettünk, és mindenki ment az útjára tovább.
Haladtunk előre, de valahogy elég reménytelennek tűnt, hogy hol lehet a központja a falunak. Ekkor jött egy srác szekérrel. Megállt, és mondta, hogy elvisz minket, mert messze még a faluközpont. Gergő eleinte nem akarta, mert megfogadtuk, hogy csak gyalogolunk. Mondta is, de a srác valamit viccelt ezzel, és akkor én már tudtam, hogy muszáj lesz vele menni. Nem csak, mert úgyse hagyja, hogy ne, hanem mert olyan élmény is lesz, ami nem kihagyható. Így lett. Felültünk és egy annyira, de annyira tipikus itteni srácot ismertünk meg! Én elöl ültem, Gergő hátul. A srác beszélt, beszélt és beszélt. Imádtam! Humorizált, cukkolt minket. El nem hitte, hogy van ilyen is, amit mi csinálunk. 
Annyira, de annyira helyes volt az egész. Persze elkanyarodott velünk a falunak egy másik részébe is, mert valamit kellett oda vinni. Itt leszállt Gergő is. Én maradtam a szekéren, de a ló megindult. Gergő megfogta a szekér végét. A srác meg a távolból a haverjával, akihez jött, röhögött és mondta, hogy nem megy el, nem kell félni. Vissza is hívta a lovat. Csupa olyan szót használ, mint az árkosi barátaim. Ugyanúgy beszél a lóval. Teljesen össze vannak nőve. Kb. 10 vagy akár még több méterről is úgy tudja irányítani szavakkal, hogy a ló mindent megcsinál. Imádom ezt! Tényleg messzebb volt a faluközpont, mint gondoltuk. És jó lent. Tele lettünk lószőrrel, mert veti le a ló a nyári szőrét, és nő a téli. A lovat “gyere idé”-nek, vagy “uccu he”-nek hívja a srác. Nincs rendes neve, mert minek az, tudja, hogy neki szól. Na, ez az egyszerűség, ezt imádom. Annyira természetes a kapcsolata a lóval. Nem becézgeti, nem. Együtt él vele. Annyira jó ez. És ez a humor! Mondtam is Gergőnek, hogy most ízelítőt kapott a székely humorból. Ott aztán majd! Szívatnak rendesen, de én ezt szeretem nagyon. És, ha belemész a játékba, akkor nagyon lehet élvezni is! Hát most is ez volt. Nem volt több ez a találkozás fél óránál, sőt talán még annyi se. Nem tudjuk egymás nevét se, mert senkinek nem ez volt a fontos. Mégis, azt hiszem, ez egy meghatározó része lesz emlékként az utunknak. Nagyon jó, hogy nem ragaszkodtunk semmihez. Meg is beszéltük, hogy a szekerezés bele fog férni a dologba, akárhol járunk mostantól. Végül is a dolog lényege pont az emberek és az ismerkedés, nem pedig a gyaloglás önmagáért. Egyébként itt ez az egyik alap közlekedési eszköz. Napok óta, mióta Kolozsvár környékén vagyunk, jó sok repülő száll el felettünk, mert itt van egy repülőtér. Mindig eszembe jut, milyen fura ez. Egyre gyorsabb és gyorsabb eszközöket hozunk létre a haladásunkhoz. Már a bicikli is jóval gyorsabb, mint gyalog, majd a szekér, az autó, a vonat, a repülő és az űrhajó. Repülővel 1 óra alatt ide lehet érni Budapestről. Elég abszurd! És mit látunk ezalatt! Semmit, de gyorsan odaérünk, ahova akarunk. Ez van mindenhol, otthon is a városban vagy a környéken. Cél a gyors haladás, az odaérés. Ha már valami késik öt percet, kész vagyunk. Na, de visszatérve a mi utunkra. Ez a jó ember kitett minket egy bárnál. Elköszöntünk, majd konstatáltuk, hogy elhagytuk a nagy szekerezésben a karabinert, ami a fényképezős táskámat fixálja. De ez csöppet sem zavart, mert az élmény mindent felülír! Majd kitalálunk valamit. Itt egyébként úgy köszönnek, hogy Egészséget! Ez olyan szép!
Beültünk hát egy sörre. A boltos és egyben kocsmárossal beszélgettünk jó hosszan. Szerinte is jobb volt a régi rendszer. Nagyon sokan elmennek innen. Szerinte előbb-utóbb ki fog halni a falu, vagy benépesítik a romák. Vegyes falu ez itt, de több a magyar talán még mindig. Egyébként Magyarszováton vagyunk, ezt elfelejtettem leírni az előbb. Szerinte nem kéne továbbmenni, hanem a lelkésznél szállást kérni, és másnap nekiindulni. El is fogadtuk a tanácsát. És megint milyen és mennyire jó ez! Ami persze csak később derült ki, hogy mennyire is! Gergő elment a lelkésszel beszélni. Én maradtam a férfikoszorúban a kocsmában. Közben jöttek egypáran. Pár fiú, aki Kolozsváron van kollégiumban. Nagyon viccesen beszélnek. Néha románra váltanak, de nem veszik észre. Itt sokkal, de sokkal gyorsabban és pattogósabban beszélnek egyébként, mint Szilágyban. Traktorszerelőnek tanulnak. Cigiztek és kólát ittak. A kocsmáros férfi szerintem nekik egy fontos ember lehet, mert mindent elmeséltek neki, hogy mi volt az első héten. Tanácsokat adott nekik. Jött egy kerekesszékes fazon is. Na, ő aztán nagy dumás. Volt Görögországban dolgozni, meg a tengernél is. Bejárt sok helyet, de Magyarországon még nem volt. Van egy haverja, a Zoli, akivel volt valami balhéjuk itt, és ő kiment magyarba. Azóta hívja őt, de ő nem megy. A lábával, azt hiszem, valami érzáródás féle dolog történhetett. Vigyázott régen kurvákra is. (Hogy őt idézzem, és szó szerint.) Akkor a születésnapjára a patrontól (így hívják itt a főnököt) 32 nőt kapott ajándékba 1 estére. Szóval volt duma bőven. Jól szórakoztam, addig is míg Gergő vissza nem jött. Lett szállás. Egy óvodának nevezett hely kertjében tudtunk sátrat verni. Azért mondom, hogy nevezett, mert ez inkább olyan napköziféle lehet, mert délben jönnek a gyerekek, és 5-ig vannak itt. A lelkész egy 30 év körüli fiatal srác, és a felesége is ekörül lehet. Van egy fiuk, aki kb. másfél éves. Meghívtak vacsorára magukhoz. Sátorverés után még volt egy kis idő addig, így elmentünk sétálni, és visszatértünk a kis kocsmánkba. Itt aztán jó nagy port kavartunk. Mindenki akart velünk beszélni, de legalábbis hozzánk. De ki románul, ki félig, ki teljesen magyarul, ki pedig cigányul. Jó nagy zizegés lett. És persze mindenki tudott valami jobb utat is ajánlani. Ezt már megszoktuk otthon is, de mindez 3 nyelven és jó sok pia után (itt 1 dl pálinka a mini adag!), amit estére elfogyasztottak, kicsit hangosra és zavarosra sikeredett. De mi nagyon élveztük! Gergő komoly megbeszélésbe keveredett egy emberrel, engem meg szórakoztattak a többiek. Isteni volt. Bírom a pasikat ilyenkor, nagyon! Egyébként újra itt volt a kerekesszékes “barátunk”. Teljesen olyan a szeme és az orra, mint az egyik barátomnak. Ugyanolyan huncut szemei vannak. Nem is igazán tudtam ettől elvonatkoztatni. Mondtam is Gergőnek. Na, itt megint eltöltöttünk egy jó darab időt. De csak 2 pohár sört ittunk ketten. (Amit igen nagy teljesítménynek kell tartani, tudva az invitálások, tukmálások számát és hevességét! 🙂 )
Utána eleget tettünk a vacsorameghívásnak. Helyesek voltak nagyon. (De ez nem írja jól le a valódi élményt.) Sütöttek egy kacsát, nekem külön zöldséget, volt krumpli és sör, és persze pálinka. Jó sokáig beszélgettünk. Kíváncsiak voltak mindenre, és mi is. Nagyon jól éreztük magunkat. Egyébként székelyek. Sepsiszentgyörgy mellől valók. Ott a környékben lelkész a fiú papája és a lány édesapja is. Úgyhogy majd hozzájuk is el kell mennünk. A fiú foglalkozik földdel, állatokat tart és pálinkát készít. A lány a gyermekkel van otthon, és vezeti az általuk létrehozott napközit. Annyira édes egyébként ez a kisfiú. Hatalmas szeretet és béke van otthon náluk. Nagyon jó volt ebben lenni. Azt mesélték, hogy a református egyházat annyira nem támogatják itt a környékben. Ezért is gazdálkodnak pluszban. De szerintem szeretik is csinálni. Beszéltünk Böjte Csabáról. Itt mindenki tiszteli és szereti, de szerintük is van itt más is, amit lehetne támogatni. Ebben egyet is értettünk. Jó sok mindenről volt szó még. Az egyházról, politikáról, a faluról, gyermeknevelésről, a napköziről stb. Ekkor már tudtuk, hogy ez is egy meghatározó hely és találkozás lesz ezen az úton. Ja, és kaptam egy teljesen új és működőképes karabinert is! Egy jó ideje ott volt náluk a kulcstartón. Mint mondták mindig, amikor ránéztek arra gondoltak biztos jó lesz az majd még valamire, így nem tették el onnan. Hát most meglelte szerepét!
Most megyünk, mert meghívtak reggelizni is. Úgyhogy indulni kell…
Magyarszováti képek:
