Nagysármástól, Mezőmadarasig
Összepakoltunk, majd kicsit még beszélgettünk a lelkésszel. Nagyon abban van, amit csinál. Igazán nem tud figyelni. Nagyon más volt itt lenni, mint az előző helyen új barátinknál. A feleségével és a fiával dolgoznak itt. (A feleséggel nem is találkoztunk, csak a megérkezésünkkor az ablakon át.) Útba igazított minket, mi pedig nekiindultunk egy újabb le-fel szakasznak. Csodálatos itt a táj. Nem mintha máshol ne lett volna az. És persze a házak. Igazán az tetszik itt, hogy nem az a “szürke” kockaház falvak ezek. Minden háznak más színe van. (Persze van, amelyik szürke, de az se csak úgy.) És egyesével is nagyon színesek, de ízlésesen. A portáloknak van egy-egy külön szín hangulata is. Amilyen színben van tartva a nagy ház, olyan a pajta és a kis ház színezése is, vagy egy színnek az árnyalatai. Bírom az erős kékeket, zöldeket. Sok a sárga és a rózsaszín is. De van egy csomó ház, ami két vagy akár három színű is, de nagyon jól vannak a színek harmóniában. A kerítés is passzol szinte mindenhol. Imádom a fabódékat, és persze a kisházakat is. Itt már nem olyanok teljesen, mint az előző részeken, de vannak, és nagyon helyesek. Sok itt már a tornácos ház. Elég nagy házak is vannak. És persze a keresztek. És az emberek… Vasárnap lévén szépen ki vannak öltözve mindenhol. A férfiak kalapban, az asszonyok szoknyában. Az idősek sokan feketében. A fiatalabb asszonyok pedig láthatóan a legszebb (az itteni stílus szerint) ruhájukat veszik elő. Jó, hogy ezt még tartják itt.
Tehát elindultunk, azonnal egy jó magas meredélyre fel. Egy nagyon pici faluba értünk először. Ezen áthaladva egy újabb jó nagy meredély állt előttünk. Újabb falu. De itt már be is ültünk inni egy sört és vizet. Ez kb. másfél órára volt Sármástól. Itt aztán megszültük azt a döntést, hogy elmegyünk Madarasig. Ez ugyan 30 km-es gyaloglást jelent majd, de láttuk az interneten, hogy nagy eső jön. És még másnap is ki fog tartani. Madarason pedig van rendes szállás. A Mária utasok állítólag ennyit mennek naponta. Persze ők csomag nélkül. Minden elismerésem nekik, ha ez igaz. Nehéz elképzelni, mert ez tényleg egy nagy kihívás. Hát még ezekkel a csomagokkal. De eldöntöttük, így, ez lesz! Neki is vágtunk. Eddig a pontig kb. 7 km-t jöttünk, tehát volt még hátra nem kevés. Persze fel és le, és műút is volt közben. Az egyik emelkedőnél jött egy traktoros mellettünk felfelé. Intett és meghajolt. Nem sokkal később jött lefelé, és kiszólt, hogy kérünk-e vizet. Annyira jók az ilyenek! Ebből persze éreztük, hogy lehet, hogy ő tudja már, mi van még előttünk. Jó nagy meredély. És lőn… De haladtunk, és egy ponton el kezdtem kimondottan élvezni. Mondtam is Gergőnek, hogy előjött a bikaságom. Ami azt jelenti, hogy nem igazán van előttem akadály, és bármilyen nehéz valami, kitartok. Ilyenkor megyek előre, és nem nézem mennyi és mi van előttem. Bár persze tudat alatt ott van. Volt a dolognak egy nehézsége, de volt egy cél is. És volt egy eső elől menés és egy kellemes helyen való kihúzása a dolognak kép is. De érdekes, hogy nem ezek voltak bennem elől. Sokkal inkább a kihívás jó értelemben. Szóval haladtunk, néha megálltunk kicsit pihenni.
Még útközben egy Pagocs nevű faluban beültünk internetezni, és felhívtuk a szálláshelyet. Így már vártak is ránk. Pagocs utántól már csupa kis falun vezetett át az út. Kimondottan szép ez a szakasz.
Egész nap a Mária úton haladtunk egyébként, és meglepően jól volt jelezve. Persze néha szinte járhatatlan szakaszok is voltak, mert senki nem járja ezt az utat, csak pünkösdkor. Gondolom, akkor rendbe teszik kicsit, és persze van vezető. Jó sok kutyával is találkoztunk, de lassan ez már megszokottá válik. Mondtam is Gergőnek, hogy lassan belefásulunk ebbe. Kutya jön, ugat, nem lehet tudni, tényleg meg akar-e támadni, vagy amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnik, hiszen csak területet véd. Kezd mindennapivá válni a dolog. Persze igazán nem lehet belefásulni, mert éberen tart a dolog, de mindennapi, az biztos. De már nem félek egyáltalán. Sőt. Van olyan – mivel a hegyek megmászását nagyon más ritmusban végezzük Gergővel, és én hamarabb érek általában fel -, hogy egyedül állok szembe velük. De olyan is van, hogy egyszerűen csak úgy alakul, hogy Gergő vagy még, vagy már nincs ott, és engem találnak meg. Vagy, ha egymás mellett megyünk, vagy közvetlenül egymás mögött, akkor is van olyan, hogy inkább nekem akarnak jönni. Gondolom, Gergőtől jobban tartanak. De mivel nem félek, és én is tudom már mit jó tenni, így egészen jól vagyunk már ezzel is. Érdekes dolog ez a félelem. Mi minden van az agyunkban. És mennyire nem valós. Sőt! De erről már sokat gondolkodtam és sok mindenre rájöttem ennek kapcsán. Most igazán nem foglalkoztatott, csak néha szembesülök vele, mi volt bennem, és most mi van. És ez nagyon jó! Egyben – visszanézve – vicces is, hogy mennyi minden, mennyire leköti az ember agyát. Ráadásul feleslegesen is.
Szóval haladtunk. Mentünk, mentünk, és élveztem nagyon! Beértünk egy pici faluba (Fânaţe / Fekete), és Gergő szerint egyúttal a valódi székelyföldre is. Ezt a falut emlegette a plébános Sármáson. Ő innen származik. Mondta, hogy szerinte itt is lehet szállást kérni, ha úgy alakul. Van itt egy fa harangtorony. Nagyon kis szép. Itt már csak magyarok laknak szinte, és innen kezdve is. Meg is állítottak minket. Egy nagyon kedves bácsi és a párja. Megmutatták, hol született a plébános. Mondták, hogy most vitték vissza hozzá innen a gyerekeket éppen a kis busszal. Ezt a buszt láttuk is. Milyen vicces, hogy amikor találkoztunk vele, pont ez jutott eszembe. Mármint hogy lehet, hogy oda viszi a gyerekeket. Igaz még Csaba testvér is eszembe jutott. (Igaz, ez a rész inkább református, úgyhogy errefelé azt hiszem, nem nagyon vannak házai, napközijei.) De az első érzés volt megint igaz. Nagyon jó volt velük néhány szót váltani.
Haladtunk még valamennyit egy jó nagy meredélyen felfelé. Mikor arról kiértünk egy fennsíkra, álomszép táj tárult elénk. És! Nem sokkal később jött egy traktor. Piros és régi. Megállt és a sofőr mondta, hogy elvisz. Kicsit hezitáltunk, de én még soha nem ültem traktoron, hát még ilyenen. És annyira jó fej volt a pasi, hogy végül úgy döntöttünk, megyünk vele egy darabon. Én beültem mellé, Gergő meg a platós kocsira, ami utána volt fogva. Nagyon jó döntés volt megint. Annyira jó fej volt. Mesélt a faluról (Szénáságy/Fânaţele Mădăraşului) , ami még itt Madaras előtt van, és ameddig minket tudott vinni. Megmutogatta, hol laknak, hol él a családja többi tagja. Itt mindenki magyar. Mindenki ismer mindenkit. Zörög, csattog a traktor, kiabáltunk, de nagyon élveztem! Gergő rázkódott hátul, de azt mondja, nagyon tetszett neki is. Mesélt a férfi kicsit a Mária-utasokról. Azt mondja, tavaly halt meg a papája. Addig minden évben megkínálta őket pálinkával a házuk előtt. Mindig meglepetést is okozott, és nem is nagyon akarták elfogadni, mert (hogy őt idézzem) “ezek csak dalolnak és mennek”. Jót kacagott. Majd mondta, hogy ő sajnos nem ihat, mert cukorbeteg. A családok itt összedolgoznak. Nekik teheneik vannak és földjük, ők azon dolgoznak, a testvérének pedig juhai. Mindenki végzi a dolgát, de osztoznak mindenben. Elvitt miket a “hídig”. Ez a falu vége. Na, itt aztán kupaktanács jött létre. Megálltak páran szekérrel. Nagy beszélgetés lett, hogy honnan, hova, meg hogy akár aludhatnánk itt is. És jöjjünk vissza ide is, ne csak átmenjünk rajtuk. Egyébként sok itt a fiatal. Ők is olyan Gergő korosztálya lehetnek (vagyis olyan 35-40-esek). Nagy nehezen továbbindultunk a Madaras felé vezető úton. Innen már nem volt messze, de megállt egy szekér szinte azonnal. Egy férfi volt a hajtó és egy kislány ült még rajta. Mondta, hogy elvisz minket Madaras szélére. Kicsit megint gondolkoztunk, de ismét egy jó humorú, nagyon kedves embert fogtunk ki, és ezeknek a dolgoknak nem lehet ellenállni. Én előre, Gergő a szekérre hátra ült. Én ezt nagyon élvezem. Persze beszélgettünk a lovakról, az itteni életről. Vicces volt, mert megállt mellettünk egy másik szekér. Kérdezte a mi pasink, hogy hova. Mondta a másik, hogy ugyanoda. Ennyi volt, és ebben is maradtak. Majd mikor előrementünk, mondtam, hogy milyen jó ez, hogy mindenki ismer mindenkit. Na, ezen jót nevetett. És mondta, hogy igen-igen. Ez a testvére! Egymás mellett van a 3 testvér háza. Együtt gazdálkodnak. Ők Madaras elején laknak egy tanyán. Odáig is vitt minket. Innen újra gyalogoltunk.
Megbeszéltük, hogy milyen jó ez. Nagyon jó, hogy mindkét járművet igénybe vettük, és nem a fáradság miatt. Hanem emberileg és kalandilag. Nagyon-nagyon élvezzük. Beérve a faluba gyerekek fociztak a pályán. Kiabáltak, hogy menjünk oda. De ezt most kihagytuk, mert egy nagy árkon kellett volna átkelni és jó messze is volt a focipálya. Itt láttam először azokat a jó sok bádoggal elkészített, cigányok által épített házakat, amiket, ha főúton jövünk Erdélybe autóval, elég sok helyen lehet látni. Mutattam is Gergőnek. Valóban volt itt néhány cigány család és olyan kocsma is, ahova inkább ők járnak. Megláttuk a templomot, és mellette a “sárga házat”, ahogy itt nevezik. Nem volt itt senki. Gergő próbálta hívni a kapcsolattartót, de nem volt térerő. Nemsokára, ahogy Gergő járkált a telefonnal, pont ő hívott minket. Elénk akart jönni autóval. Mondtuk, hogy itt vagyunk már. 2-3 percen belül itt volt a háznál. Egy tipikus itteni “népművelő” csaj. A szónak mindenféle értelmében. Azonnal tegezésre váltottunk. Kiderült, hogy a férje a lelkész itt. Ő mindenféle szervezéssel, programokkal, egyesületekkel, pályázatokkal, turisztikai dolgokkal, a Mária úttal és még vagy száz dolog szervezésével foglalkozik. Van itt ez a panzióféle, ebből van némi bevétel, meg a pályázatokból. Nagy élet van körülötte. Csinált ide egy turisztikai központot, és ezt a panzióféle dolgot, amiben mi is szállást kaptunk. Ide szervez táborokat, kézműves-, tánc-, képzőművész alkotótáborokat. Dolgozik a Mária-utasokkal is. Szóval nem unatkozik. Azonnal meglett a közös hang, bár némi fenntartás is volt bennünk, ennek a sok mindennek a hallatán. Kaptunk tőle vacsihoz dolgokat, és sütit is. Este tényleg elkezdett esni az eső. Abban maradtunk, hogy reggel átmegyünk hozzá az irodába, és még beszélgetünk, de mi mindenképpen maradunk még egy napot. Jó ez a ház. A melegvíz-kérdéssel ugyan küzdöttünk egy kicsit. De van itt minden. Egyetlen dolog nincs: térerő és internet. De ez tulajdonképpen jó is.
Néhány kép ehhez a naphoz (kicsit témák szerint rendezve):
