Ebestől Mikepércsig
Most épp Mikepércs mellett a mezőn, egy kis erdő szélén hajnali 6-kor ülök a sátorban.
Tegnap reggel írás és felkelés után kiderült, hogy ahol aludtunk, az nem egy köztér, illetve az, de nem úgy. Vagyis ez egy nagy közösségi tér a falu mellett. Egy kis erdő közepén helyezkedik el. Rendesen ki van építve, direkt erre a célra. Látszott, hogy valószínűleg már nagyon régen így van, most pedig valami Uniós pénzből kicsit rendbe tették. Van víz, villany. Kihasználva a villany adta lehetőséget, fel is töltöttünk mindent. Gergőt végül hagytam aludni, és úgy döntöttem, itt az idő, hogy átfussam, amit írtam eddig, és elküldjem azoknak, akik kérték. Miközben ezzel múlattam az időt, Gergő is felébredt, és elment futni. 2-ig szüttyögtünk, de jól esett. Klassz az a hely.
Fél 3-kor aztán sikerült elindulnunk. Betértünk a boltba, ami éppen zárás előtt volt. Majd a tegnapi kocsmába, ahol ittunk egy nagyon finom kávét. Most egy férfi volt a pultos, jelentősen kedvesebben fogadott minket, mint a tegnapi csaj. Gergő szóba elegyedett a helyiekkel. Kiderült, hogy Ebes csak az 50-es évek óta létező falu. Addig csak tanyák voltak. Most meg azok nincsenek. A falu teljesen a kommunista rendszer építészeti megoldásai szerint épült. A templom jóval újabb, és valamelyik Makovecz-tanítvány tervezte. (Ezt láttuk is előző nap rajta.) Persze megint kisebb konferencia alakult, hogy merre menjünk tovább. Az egyik pasi megjegyezte, hogy nem akar minket ijesztgetni, de erre felé sok a borz, és elég veszélyesek is. Múltkor egy megtámadta a kollegáját, aki kiszállt a traktorjából.
Megijedni nem ijedtünk meg, és borzzal sem találkoztunk, de e történetnek következtében egész úton szóvicceket gyártottunk. Olyan remekeket, mint pl. borzalmas, hogy borzolja ez a borzasztó borzalomszag a felborzolt idegeimet. Vagy jó kis borzszagod van. Vagy a te hajad nem borzolja fel semmi. Na, nem is folytatom itt, mert a végén már kínrímek sora született és a lehető leghülyébb időpontokban állt vele elő valamelyikünk, és nem is bírtuk abba hagyni jó sokáig.
Egyébként az út, amit javasoltak szintén hozott némi vicces helyzetet. Ennek kapcsán aztán útközben arra jutottam összegyűjtöm a helyiek által ajánlott és jól megvitatott legabszurdabb útvonal magyarázatokat.
Ezeket a megbeszéléseket, úgy kell elképzelni, hogy általában ülünk egy kocsmában, ami a falu közepén van ugye bár. Ott a helyiek körénk gyűlnek. Gergő felteszi a bűvös kérdést, hogy szerintük hogy a legrövidebb és legegyszerűbb eljutni innen a következő faluig. És beindul a gépezet. Mindenkinek van egy remek ötlete, és gyakran elég különböző. De néha mondanak olyanokat, ami nagyon vicces, illetve ott a helyszínen elég értelmezhetetlen. Van néhány kedvencem.
Íme:
- Ez a kis kocsma tényleg a falu közepén volt, ahol a bácsi így javasolta az útvonalat: Menjenek kifelé a faluból, addig, amíg az én telkemhez nem érnek, ott forduljanak el az útról, vágjanak át a földemen nyugodtan, és utána meg lesz az átvivő út rögtön.
- Haladjanak csak nyugodtan előre. Majd forduljanak a dűlőn jobbra. Csak menjenek, menjenek. Aztán lesz egy pléh Krisztus kereszten a napraforgó táblában valahol. Nagyon fontos, hogy ott forduljanak balra, mert különben eltévednek.
- Menjenek egyenesen előre. Semerre nem kell fordulni, visz az út előre. (Ennél az útbaigazításnál nem volt út egyenesen, csak jobbra, meg balra. Később derült ki, hogy ez azt jelenti, hogy a jobban kitaposottan kell ilyenkor haladni!)
- Menjenek előre, látszik majd a templomtorony, ha nem akkora a kukorica. (Mindez az Alföldön augusztusban!)
Az egyik fő kedvencem:
Menjenek jó sokat előre. Lesz majd balra egy töltésféle, azon haladjanak, fordul az út erre is meg arra is, de addig, amíg a régi kis hídhoz nem érnek, ne menjenek másfelé. Igaz, az nincs már ott, mert összedőlt, de észre fogják venni, hogy volt. (Nem tudom, hogyan vettük volna észre, ha ezen a szakaszon éppen nem a vadászok vittek volna minket, ugyanis ők mutattak egy helyet, ahol valaha – az információk szerint kb. 20 éve – valóban állt egy híd. Na, de ott tényleg aztán semmi, de semmi nem volt mára!)
És végül a tegnapi kedvencem (ami az előbb említett vicces helyzetet is hozta): Menjenek, menjenek. Lesz majd egy nagy hodály. Utána kb. 100 méterrel lesz balra egy műút, azon menjenek kelet felé, aztán majd jobbra. – Nem tudom, kinek mi jut eszébe a műútról, nekem biztos nem egy, az előző földúttól alig szélesebb út, az biztos. Kerestük a műutat, mire rájöttünk, hogy valószínűleg errefelé a traktorral jobban járható utat jelentheti ez. A keleti irányt tartottuk is utána, de az aztán majd jobbra is okozott némi kihívást. Hiszen ez egy hatalmas szántőföld, ahol kis bejáró utak választják el egymástól a különböző gazdák földjeit. Szóval hol és mikor jobbra? Melyik az út egyáltalán? Mindegy, megoldottuk!
Szóval vannak ilyen jó kis útbaigazítások, de imádjuk őket. Ez a dolog arról szól, hogy ők az adott területet úgy ismerik, mint a tenyerüket, és nagyon akarnak segíteni. Némelyikük utánunk is jön, és jól elmondja, hogy a másik hülyeséget mondott, hiszen évek óta nem járt arra. Rá hallgassunk és menjünk erre meg erre.
Persze, ha Budapesten nekünk kéne elmondani ki, merre menjen, mi is így magyaráznánk, mert nekünk az a természetes. Nagyon élvezzük ezeket. És ami fontos, hogy amikor már ott vagyunk, meg is értjük, mit mondtak, bár néha nehéz elképzelni, hogy megtaláljuk azt a bizonyos keresztet, vagy bármit. Vannak még ilyenek, hogy a nagy fánál jobbra. De könyörgöm, melyiknél? Vagy, hogy látni fogják, mert máshogy kanyarodik, mint eddig. …Ezek nagyon biztatóak, de mégis tényleg látjuk, és tényleg van egy kicsit nagyobb fa, mint a többi. Csak az ő szemükkel kell látni, és a fejükkel gondolkodni.
Tehát az elmondás és saját kútfőnk, ráérzésünk alapján haladtunk előre, valamint torony iránt. Vicces volt, mert egyszer csak belefutottunk egy “ne tovább” táblába. A jelenlegi kukoricás közepén vezet majd az M35-ös autópálya, és ki van írva, hogy innen kezdve tilos az átjárás. De nincs más út a két falu között. Persze átmentünk.
Mikepércs templomának a tornya elég messziről látszik. Egy nagyon szép fatornyos, erdélyi építészet szerint épült kis templomról van szó. Beérve a faluba konstatáltuk, hogy megint egy nagy rendezvénybe csöppentünk, mint Jászágón. Ez azonban jelentősen jobb színvonalú volt. Sport- és színháznap volt. A falu kétkerekű versenyt rendezett éppen, és mi ennek az eredményhirdetésébe csöppentünk bele. Volt kaja, ital. Én ettem két mini lángost, Gergő egy gulyást. Ittunk sört. Mindeközben egy akusztikus hangszereken játszó zenekar, egy nagyon helyes és jó hangú csajjal valóban színvonalas és számunkra is nagyon jó zenét játszott. Ezután a Hyppolit, a lakáj című budapesti vendégjáték következett volna, de mi ezt kihagytuk, és inkább elindultunk. Nagyon este volt már. Tök sötét van fél 9-kor.
Haladtunk a sötét estében valamerre. Kicsit feltörte a lábam a cipő. Van itt nem messze egy tó, annál egy kemping. A nem messze 5 km-t jelent. Gondoltuk, legfeljebb addig elmegyünk, ha addig nincs más lehetőség. Végül elővéve a zseblámpát, találtunk az út mellett egy rétet. Itt vertünk sátrat. Jó nagy parlagfű mező ez. Kihúzkodtunk párat, jókat prüszköltem. Hamar elaludtunk, mert hulla fáradtak voltunk.
A tegnapi nap még a különleges gyümölcsök napja volt. Ebesen az egyik ház előtt a földön láttam egy nagy lila gyümölcsöt lehullva a fáról. Gondoltam, nagy szemű szilva. De nem. Alma volt, és amikor beleharaptam, csodálatos vörös színű volt belül. Nagyon finom savanykás íze volt. Ilyet én még nem láttam és nem ettem. A másik gyümölcsös élményem az apró szilva, amit a fent már említett hodályos útkereszteződés mellett találtunk. Akkorák, mint a cseresznye, gyönyörű lilák, és isteni édesek. (Nem tévesztendő össze a fosókával. Ez tényleg szilva!)
