Dólyapuszta, Berettyószéplak, Ipp
Zovány előtt egy lucernásban vertünk sátrat. Kivételesen még este írom e sorokat, mivel még csak fél 9 van. Gergő levest főz, én pedig várom, hogy elkészüljön. Már berendezkedtünk, így van időm erre is.
A mai nap történései:
Reggeli még Dolyán zajlott. Ahogy gondoltam, Gergőnek enni kellett egy kis frissen sült kolbászt és hurkát. Én vajas kenyeret ettem. Meg kellett még várni a tepertő kisülését is. Házigazdánk jól felpakolt minket ebből a bizonyos tepertőből és kenyérből. Kaptunk egy adag kávét is, és persze némi visinát. (Ez a pálinka és a meggy keveréke, némi cukorral összekeverve.) Szóval jól feltarisznyázott minket. Majd hosszú búcsúzkodás, számcsere és indulás következett. Még be kellett nézni tatához és az “udvarlóhoz” is. Sokáig integettek utánunk, nem győztünk hátra nézni. De egyszer minden véget ér. Vitt az út tovább, hát nekivágtunk.
Megpróbáltunk az erdő felé haladni, de ott hajtották az állatokat, és olyan hangosak voltak, hogy megijedtünk, hogy vadászat van. Végül kiderült, hogy a gulya volt, de mi addigra úgy döntöttünk, inkább az út mellett haladunk tovább. Útközben kicsit beszélgettünk az eddigi eseményekről és tapasztalatokról. Közben beértünk Berettyószéplakra. Ez egy amolyan általunk jó hosszúnak nevezett falu. Az eleje cigányok által lakott. Vicces volt, mert mindegyik utánunk kiabált, hogy hova megyünk. Nem győztük mondani. Aztán egy kisebb csoport meg is állított minket. Nem akarták elhinni, hogy nem fizetnek nekünk ezért az útért. Addig nem is engedtek tovább, amíg valami értelmet nem tudtak keríteni a dolognak. Nehéz lenne kitalálni, végül miben maradtak a nagy tanácskozás után. A megbékélést e témában az hozta, hogy egyikük kitalálta, hogy mi ugyebár egy pár vagyunk, és így csakis az esténkénti, természetben történő szex lehet az ok. Jól megvitatták ezt, hogy milyen jó is lehet az egész napi gyaloglást követő elfáradás után ez a dolog. (!?) Így aztán értelmet nyert minden számukra, és elengedtek minket. Még utánunk kiabáltak néhány biztató szót e témában. Majd hallottuk, hogy a szomszédokkal is megvitatták, hogy mi a helyzet. Mi jót nevettünk mindezen, és haladtunk tovább.
Találtunk egy kis boltot végre. Betértünk inni egy sört. Ahogy beléptünk, nekem azonnal nagyon szimpatikus lett a pultban álló hölgy. Ilyesmit nehéz megmagyarázni, miért van ez így, de így van. Olyan erőt és vitalitást éreztem belőle, amit nagyon ritkán szoktam. Hihetetlen energikus volt és ez az elsöprő jó energia csak úgy sugárzott is belőle. Persze azonnal beszélgetni kezdtünk. Nagyon nehezen hitte el, hogy gyalog vagyunk. Kijött a bolt elé, és kereste legalább a biciklit. Jó darabig tartott, amíg végül – látva a csomagot és az izzadságunkat – elhitte, hogy nem szálltunk semmilyen járműre. Közben jött a szomszédja is. Na, annak is nagy hévvel elmondta, hogy kik vagyunk és mi járatban. Ez a pasi is a kőolajcégnél dolgozik. Itt a környékben szinte mindenki, mint kiderült. Az OMV megvette a céget, úgyhogy van némi fejlesztés, de ezzel egy időben minden haszon is elvándorol az országból. Miután a pasi elment, újdonsült barátnőnk hosszan mesélt magáról, a családjáról, az itteni életről. Itt a községben élnek románok, magyarok, tótok és cigányok. Mindegyik nyelvet kell, hogy beszélje valamennyire, de ha nem megy valami, kézzel lábbal magyaráz. Közben megjött az anyósa is, aki egy nagyon helyes csendes asszony. Energiáikban pont ellentétesek, de nagyon jóban vannak. Jó hosszan itt időztünk, majd megbeszéltük, hogy ha tudunk, visszafelé is benézünk, és útnak indultunk. Nehezek ezek az elválások, de elkerülhetetlenek. Ilyen ez, ha az ember útnak indul, és így. Találkozások, beszélgetések, mély pillanatok, és mész tovább… újabb találkozások, újabb mély pillanatok, és megint útnak indulsz … és így tovább, és tovább … Gyalogolsz a csodában, csodáról, csodára! Olyan szép és felemelő ez! Ajándék minden pillanat, az ÉLET ajándéka!
Egy idő után megálltunk nem messze a Berettyótól enni valamit. Kis ligetes, nagyon kellemes rész volt. Már jó ideje úgy haladunk, hogy a félig elkészült autópálya mellett megyünk. (Erről már írtam kicsit előbb.) Kicsit furán néz ki, ahogy szakaszokban állnak részei. Hidak, útdarabok. A helyiek azt mondják, évekkel ezelőtt belefogtak, de leállították, és inkább Bukarest felé építkeznek. Elképesztő, hogy valami így félig készen álljon évekig. Azt is mondják, hogy lassan az egész eddigi munka is felesleges lesz, mert a fém részek szép lassan eltűnnek, és a többi is az enyészeté lesz. A kivágott erdők visszanőnek stb. Itt, ahol leültünk enni, van nem messze egy gát. Azon például áthalad az út, de le van zárva. Na, mindegy, ez már csak így van sok helyen. Tehát itt ettünk. Előkerült a tepertő, a kávé, és az a sok finomság, amit Dólyán a gondos kezek becsomagoltak nekünk. Nehéz szavakba önteni azt a hálát, amit ilyenkor érez az ember. Beszélgettünk kicsit erről is, meg minden féléről, majd elindultunk. Elég hosszú és nehéz szakasz jött. Nehéz a betonúton menni, de ezt már sokszor írtam. Áthaladtunk egy román falun. Persze a neve nem jut eszembe, azt hiszem Port. Itt már eléggé dombos a táj, és meglepően meleg is volt. Folyt a szemembe, és csípte azt a saját izzadságom.
Így értünk be Ippre. Ez egy vegyes falu. Az eleje ipari terület. Már messziről látszik a szinte katedrális jellegű hatalmas ortodox templom legalább 6 tornya. Beérve a központba már megláttuk a református templomot is. A falu közepén van egy jó nagy emlékmű, román felirattal. Gergő megnézte, és valami olyasmi volt rajta, hogy a fasiszta Horthy. Nem értette, de betérve a kocsmába gyorsan megtudtuk, hogy a magyar katonák itt állítólag lemészároltak egy csomó román embert. Nem igazán akartak erről hosszabban mesélni, így nem is firtattuk. Ellenben ez a kis kocsma elég meghatározó emlékünk lesz megint. 3 ember volt bent. A csapos, aki egy nagydarab román pasi, akit – mint később megtudtuk – Balu kapitánynak becéznek, egy fiatalabb srác (aki magyarnak vallja magát, de román a neve, és románul ír) és egy cigány férfi. A srác azonnal kérdezte, hogy kik vagyunk, és hova megyünk azzal a nagy zsákkal. A román pultos kicsit beszélt magyarul, azonnal mondta, hogy van zuhany, ha akarunk zuhanyozni, és nyugodtan maradjunk, amíg csak akarunk. Vettünk egy nagy ásványvizet és egy sört. Közben persze kialakult egy beszélgetés, úgyhogy jó hosszan leragadtunk megint. Meghívtak minket sörökre is, de csak 2 pohárral ittunk. Azonnal kialakult egy konzultáció, hogy merre érdemes mennünk tovább. Ennek jelentős része románul zajlott. Majd arra jutottak, hogy a srác elmegy a laptopjáért, és megmutatja az útvonalat. Mondtuk, hogy van nálunk is, de ő ragaszkodott ehhez, mert szerinte ne használjuk a miénket, csak ha muszáj, mert kell az még, le ne merüljön. És persze az övé nagyobb is, és ezen jobban látszik minden. Haza is szaladt. Vicces volt, mert hozott egy ugyanolyan gépet, mint az enyém otthon, ugyanazzal az asztali képpel, mint az enyém. Ezen jót is nevettünk. Megmutatta Gergőnek az utat. Én közben a cigány emberrel beszélgettem. Nagyon érdekes volt. Hosszan beszélt arról, hogy mennyire borzasztó az egyenlőtlenség a világban. Szerinte nincs rendben, hogy az emberek között alá-fölé rendeltség van. Úgy anyagilag, mint bárhogy. A mai világ megöli a kapcsolatokat. A városi ember semmit nem tud vidékről. Szerinte borzasztó, hogy a gyilkolásnak létjogosultsága lett, ha a hatalomról van szó, mármint a nagyhatalmakról. Nem érti, miért van például az, hogy egy ember Franciaországban vagy valahol úgynevezett terroristaként lelő pár embert, és erre egész országokat, népeket irtanak ki, és mindez elfogadott dologgá is vált. Szerinte az sincs rendben, hogy vannak, akik azért, mert tanultak és diplomájuk van, lenézik azt, aki termel vagy a földön dolgozik. Stb. Mit lehet erre mondani. Bólogattam, és meséltem kicsit arról, hogy mi mit csinálunk. Nagyon tetszett neki. Persze elmondta ő is, hogy nehezen hihető számára, hogy pestiek vagyunk. Ide nem járnak onnan. Legfeljebb átutaznak, és 1 perce megállnak inni valamit, de nem beszélgetnek velük. Közben Gergő elment tusolni, én pedig a másik fiúval is szóba elegyedtem. Kiderült, hogy kamionos volt, és egy pár hónapja abbahagyta, mert nem érezte jól magát ebben a dologban. Hiába a sok pénz, mindig hazavágyott. Itt a kocsmában is otthon van. Ez látszott is. Nagyon összejáró és összetartó közösség van itt. Folyamatosan váltottak erről a nyelvről arra. A román csapos hihetetlenül kedves nagy mackó egyébként. Nagyon sajnáltam, hogy nem tudtunk vele közvetlenül beszélni. Állítólag itt mindenki otthon van a kocsmában is. Ide járnak össze. Gyakran főznek itt közösen. Mindenféle programot szerveznek. A magyar srácot egyébként a túlélési dolgok izgatják, Mutatott egy csomó videót egy pasiról, aki ezt mutatja be. Emiatt is nagyon érdekeltük őt. Persze mondtuk, hogy mi nem túlélőtúrán vagyunk, de gyorsan talált egy csomó mindent, ami ezt bizonyítja. Mi meg belementünk ebbe, és megállapítottuk, hogy néha valóban túlélőtúrához hasonlít egy-egy helyzet, amibe keveredünk. És az is igaz, hogy a hétköznapi élethez képest ez valóban az. Közben ment a tévé. Román adás volt, de lehalkítva eleinte. Komolyan elképesztő, hogy tök ugyanolyan, mint az otthoni adók. Ugyanolyan semmitmondó műarcok, ugyanolyan hírek, és még a képi világ is tök egyforma. Híradó volt és egy Fókusz című műsor. Nálunk is van ilyen. Nem is lehetett nagyon látni a különbséget. (Nem mintha követném ezt a dolgot, hiszen nincs is bekötve a tévé nálunk. 🙂 ) Este Gergővel erről egyébként hosszan beszélgettünk, mert neki is feltűnt. A román srác aztán átkapcsolt egy román történelmi filmre, amíg én zuhiztam. Ezt így csak Gergő látta. Este aztán erről is beszéltünk. Gergő a film kapcsán elgondolkozott, hogy ő, pedig történész, milyen keveset ismer az itteni történelemből, és hát még aki nem az. Milyen szomorú ez, hogy egymás történelmét alig ismerjük, pedig egymás mellett élünk. Na, de visszatérve a kocsmába. Jó hosszan ott ültünk. Szó volt még sok mindenről. Nehéz is leírni. A vége persze az lett, hogy meghívtak minket visszafelére. Elindulva, a kocsma előtt már egy kisebb tömeg várt minket. Ment a hír. Sok román volt köztük. Jó hosszan magyaráztuk, hogy tényleg nem vagyunk bolondok, csak szeretjük ezt csinálni, és például az ilyen alkalmak mindent megérnek. Ebben meg is nyugodtak. Gergő még visszament valamit megbeszélni, közben az egyik pasi kérdezte, hogy megemelheti-e a zsákom. Igaz, a hátamon volt már, de mondtam neki, hogy nyugodtan. Vicces volt, mert szerinte nagyon nehéz és tartani se tudta túl sokáig. Ezen persze jókat nevettünk, majd elindultunk nagy búcsúzkodás és köszöngetés után. Ismét egy búcsú. Ez a nap már csak ilyen volt.
Abban maradtunk, hogy keresünk valami alvóhelyet még a következő falu előtt. Így kerültünk erre a lucernamezőre, ahol végül is sátrat vertünk.
