Kőrispatak, Etéd, Firtosmartonos, Tordátfalva, Tarcsafalva
Jól bereggeliztünk. Majd útnak indultunk. Ez a jó döntések napja volt!
Az úton még beszélgettünk erről az előző napok erős élményéről. Megállapítottuk, hogy ebben az a legrosszabb, hogy valaki idejön, és azt is gondolhatja, hogy azzal, hogy fizet itt a dolgokért, támogatja az itteni kultúra megmaradását. Pedig pont ellenkezőleg. Pont valaminek a meghalását támogatjuk így. A városban azért nem olyan zavaróak ezek a szállások meg dolgok, mert ott az van, ami. Fizetünk a szállásért, és kész. Nem szeretjük persze átélni ott se, hogy mennyire megszűnik a fizetővendéglátással valami, de az valahogy természetesebb, mint ez itt falun. Az egyházi szállásoknál is tudod, hogy azért adsz pénzt, mert az egyház így határozta meg, így azt támogatsz, amit látsz és tudsz. Itt viszont egy nagy hazugsághalmaz része leszel. Igazi fejőstehén vagy, és még élvezed is. Közben meg még mindezt tudják is, és teljesen hülyének (már elnézést, de erre nincs jobb szó) is néznek minket, magyarországiakat. Mi pedig tényleg azok vagyunk. Mindenki használ mindenkit. Így közösen öljük meg azt, ami pár faluval arrébb normális és élő kapcsolat, hagyomány. Ezt ma aztán jól meg is tapasztaltuk újra. (Mármint az élő és normális kapcsolatot.) Szerencsére nem a biztos dolgot választottuk megint, hanem a bizonytalant. És milyen jó is ez!
Kiérve a faluból egy gyönyörű útvonalon haladtunk. Igaz erdélyi táj. Hegyek, patak, zöld rétek, erdők, csodás felhők. Amolyan mesebeli táj ez.
Beértünk Etédre, ami kb. 7 km-re volt az indulási helyünktől. Itt betértünk egy kis boltba. Még jó, hogy én kimentem a csomagokhoz, miután kértünk, mert két kis cigánygyerek ott ólálkodott a táskáink körül. Már épp próbálták volna kinyitni az egyik zsákot. Na, ez a cigányságnak egy újabb ága. Ez egy nagyon más világ, mint a kalapos cigányoké, és más, mint a nagyon nomád cigányok világa, sőt más, mint a sátoros cigányok világa. Ők magyar „putris” cigányok. (Ez az én elnevezésem, nem tudom mi a “hivatalos” nevük.) Tulajdonképpen, azt hiszem, letelepedett sátoros cigányok, és kicsit mindegyik világ keveréke. Természetesen a gyerekek szétfutottak, amikor kiléptem a boltból. De azonnal vissza is jöttek és kérdezgetni és persze kéregetni kezdtek. És a 2-3 gyermekből elég gyorsan 4-5, majd 5-6 lett. Kijött egy férfi a szomszéd házból, és el is kezdett velük üvölteni, hogy nem szégyellik magukat, és tűnjenek el. De nem szégyellték, és nem is mentek el. Közben kijött Gergő is. Ha az ember határozott, akkor azt megértik. Hát mondtuk is nekik, hogy ne kéregessenek. A két kis srác el is ment, de megint jöttek újabb fiatalok. Ez egy ilyen világ. Az úton egy darabig kísértek is minket, de miután látták, hogy tuti nem kapnak semmit, elmentek. Ennek a falunak az elején és a végén is ilyen cigány putrik vannak. Eszméletlen mennyiségű gyerekkel. Egyébként kedvesek, és a felnőttek távolabbról meg is szólítanak. A gyerekek pedig gyönyörűek. Borzasztó körülmények (számunkra) vannak néhány háznál. Ki-bedől a fal. Itt sincs valószínűleg minden háznál villany, kosz van, és itt is kint zajlik az élet. De ez mégse olyan, mint a már említett és elég meghatározó élményt okozó román, teljesen nomád cigány putriknál tapasztaltak. Nagy csapatokban élnek. Vagyis nagy családokban, közösségben. Én bírom őket, csak ezt a kéregetést és rámászós dolgot nem. Böjte Csabához is kerülnek gyerekek az ehhez hasonló helyekről. Így aztán jó sok ilyen helyen jártam régen errefelé, és jó sokukkal beszélgettem is. Kicsit meséltem is Gergőnek most erről.
Egyébként érdekes élmény ez az építészettel is. Itt nincsenek keresztek. Ez már egy jó ideje így van. Legfeljebb 1-1 elvétve. Jó darabon ugye református részeken jöttünk át, itt pedig kezdődik az unitárius. Vannak sokan szombatisták is. Katolikus és ortodox azonban csak elvétve. Ortodox szerintem nincs is, hiszen nincsenek románok. A házak is nagyon mások. Itt magasabb házakat építenek, és elég magasan vannak az ablakok is. Nem színesek, csak kicsit. Sok a tornácos ház. Érdekes élmény persze az is, hogy itt nem azok a szép régi házak, amiket a betelepülők, az értelmiség újraépít, hanem azok, amiket valóban használnak, és régóta élnek benne. Ezek a házak valóban “élnek”. Már tegnap óta Hargita megyében vagyunk. Ez megint egy másik világ. Másképp beszélnek is. Itt már nagyon hasonlít a Sepsi környékén nekem megszokotthoz. Szóval szépek a házak. A cigányputrikban is van valami, amit én nagyon szeretek. Valószínűleg a nyitottságuk, a kis házak, meg a színek, A házaké, az embereké, a száradóruháké… Az állatok szabadon, az asszonyok kint mosnak, mindenki kiabál, mindenki átszól a szomszédba, kérdeznek, beszélnek, beszélnek. Szóval zajlik az élet. Náluk aztán nagyüzemben. Nagyon nyitottak, és ha te is az vagy, megélhető, hogy nagyon kedvesek is. Az igaz, hogy koszosak, rendezetlenek, de tényleg a nők is és a gyerekek is nagyon szépek. A férfiak meg férfiasak. Bírom a nagydarab cigány férfiakat, ahogy kint ülnek a ház előtt. Annyit kérdeznek, hogy messze? Mire mi, hogy messze. Mire: nagyon? Mire mi: nagyon. Hát és hova? Sepsiszentgyörgyre. Erre ők: Az messze. Kb. így zajlanak a beszélgetések. Majd Isten segedelmét kérik nekünk.
Tehát kiértünk Etédről. Itt jött a nagy hegy első felvonása. Felfelé haladva egyszer csak jött szembe velünk, illetve mit jött, rohant lefelé egy kis cigány lurkó, egy nagy (de tényleg jó nagy és jól megpakolt) szekér fával. Utána jóval lemaradva ugyan jött az apja meg a nagyapja egy kisebb adaggal, de mi teljesen elképedtünk, ahogy rohant lefelé ezzel a szekérrel ez a gyermek. Ő volt a ló! Úgy kellett félreugranunk. De itt autók is járnak! Meg is beszéltük Gergővel, hogy lehet, hogy ez a gyermek beavatási szertartása, vagy valami, mert (számunkra) elképesztő volt az egész. De hát ők ilyenek. Nem féltették a gyereket, bíztak benne, és csak annyit mondtak, illetve üvöltöttek utána, hogy majd álljon meg valahol. Semmi baja nem lett!
Mikor felértünk a hegyre, dönteni kellett véglegesen, hogy Énlaka felé megyünk, vagy az ismeretlenebb Firtosmartonos felé. Mi ez utóbbi felé döntöttünk. És mennyire jó, hogy így tettünk. Énlakán tuti szállás is lett volna, meg utána Farkaslaka is egy ismert hely. De mi nagyon úgy éreztük, nem ez a mi utunk. Így hát elindultunk a másik irányba. Nemsokára megjött az első bizonyíték arra, mennyire jó, ha az ember rá meri bízni magát az életre. Nem mintha eddig ne ez lett volna, de valahogy az előző élmény után megint nagyon jó volt ezt megélni. Tehát az út mellett megláttunk egy boksát rakó férfit. Szénégető telepre érkeztünk be. Láttam már ilyet működni, égni, de még nem találkoztam készítővel. Gergőnek teljesen új élmény volt. Így odamentünk, és kikérdeztük a mestert, hogyan is készül az a szén, amit a benzinkutakon is árulnak, hogy süthessünk rajta. Egy annyira jó fej embert ismerhettünk meg megint. Nagyon szívesen mesélt, miközben persze nem hagyta igazán abba a boksa megrakását. Részletesen elmondott mindent. Évente kb. 18-at raknak meg. 1 hét felpakolni, és 3 hétig ég. Most ezt, amit láttunk, megpakolja, de idén már nem gyújtja be. Van segítsége is, és az asszony is ott él. Kérdeztük persze a medvékről is. Azt mondja, sok van itt, és ő is már jó néhánnyal találkozott. Nem kell tőlük félni, nem bántják az embert, ha az békén hagyja. Ő már fotózta is őket, az unokájának. Beszéltünk még erről-arról, majd ez után a nagyon jóízű beszélgetés után útnak indultunk szénégető barátunktól. A faluig lefelé vitt az út. De ez is álomszép volt.
Beérve a faluba (Firtosmartonos) szembesültünk azzal, hogy itt a bolt csak 5-kor nyit, és még csak 3 óra volt. Tanakodás jött, hogy merre kell mennünk. De jött egy jóember és útba igazított minket. Ez is egy nagyon szép kis falu. Kicsit dimbes-dombos. Vagyis jó sokat kellett fel és lemenni benne, majd a végén csak fel. Tudtuk, hogy most fogunk felmenni az eddigi legmagasabb pontra. De már így is elég magasan voltunk. Egyébként egész nap nagyon kellemes őszi idő volt. Sütött a nap. Ujjatlan pólóban és feltűrt nadrágban voltam szinte végig. Szóval előttünk állt az eddigi legmagasabb pont. Felmentünk, de egyáltalán nem tűnt vészesnek a gyaloglás. Sőt. Én kimondottan élveztem. Azt, ami pedig fent és azután várt, azt nem lehet leírni. Sokszor mondtam már ezt, de ilyen élményem még nem volt. Az, hogy csoda és álomszép az nem mond semmit. Olyan messzire lehet ellátni, hogy az leírhatatlan. Hegyek, dombok, mezők, pici falvak templomainak tornya. Álom!
Nehéz visszaadni, de hátha:
És ott volt alattunk egy kis falu, amiről úgy döntöttünk, hogy megnézzük, bár az út szerint nem kellett volna betérni. És megint egy milyen jó döntés. Csendes, csoda kis faluba értünk. Maga a nyugalom. Szép kis házak, báj, régi iskola, bolt. És nem akartak tőlünk semmit, csak örültünk egymásnak, bárkivel, akivel találkoztunk. Bár itt nem igazán keveredtünk hosszabb beszélgetésekbe, csak egy lánnyal, de annyira jó volt ez így, ahogy volt. A bolt még itt sem volt nyitva, de ez a lány pont jött, és adott egy sört meg vizet. Mondta, hogy az anyukája 6-kor jön, és nyit. Ha gondoljuk, ő biztos tud szállást is itt a faluban, de vásárolni is tudunk, ha akarunk, akkor. Mi azonban úgy döntöttünk egy jó kis pihi után, hogy átmegyünk a szomszéd, még kisebb faluba Tarcsafalvára.
Tordátfalvai hangulat néhány képben:
És ismét egy milyen jó döntés! Na, ezt az utat már tényleg nem tudom hogy jellemezni. Meg is beszéltük Gergővel, hogy ez már a giccs határa. Olyan volt a táj egy része, mint a Gyűrűk urában Hobbitfalva környéke. Tényleg mesés. Maga az idill. Leírhatatlan. Tehéncsordák a hegyoldalban. Hatalmas rétek, erdők, hegyek. Szekerek, köves út, facsoportok, legelők. Kis templomok itt és ott. Nem lehet szavakba önteni. Persze mindenhol próbálok fotózni, de nem adja vissza az élménynek a negyedét sem! Imádom! És olyan jó mindezt Gergővel megélni! Ő is iszonyatosan élvezi.
Hátha valami átjön ebből a csodából:
Szóval így ebben a leírhatatlan élményben értünk be Tarcsafalvára. Az előző falut Tordátfalvának hívták egyébként. Na, itt Tarcsafalván kellett egy újabb döntést hozni. Megyünk-e tovább a fő út felé, vagy maradunk, és megpróbálunk valahol itt aludni. Ekkora azért már jó nagy hegyeken és 22 km-en voltunk túl. De ez egy nagyon pici falu. A maradás mellett döntöttünk, és ismét milyen jól. Betértünk a kis boltba, és érdeklődtünk. A szemben lévő régi iskola kertjét ajánlották. Meg is szerveződött a dolog. Én még bekéredzkedtem WC-re. Ahova egy idős néni invitált be, mert az ő házában volt ez a bizonyos helyiség. Közben kérdezett, én meséltem, ő hitetlenkedett. Ezt már ugye megszoktuk. De annyira helyes volt, és nagyon aggódott, hogy meg fogunk fázni a sátorban. Mi örültünk a lehetőségnek, és ki is akartuk végre próbálni, milyen ilyen időben a sátor. Neki is láttunk a felverésnek. Jött az unitárius lelkész is. Övék ez a terület. Pár szót váltottunk, mert ő egy magyar építésznek mutatta éppen be a régi iskolát. Valami felújítást szervez éppen. Állítottuk a sátrat közben, amikor megjelent a néni a menyével. Hogy ők megvitatták ezt a dolgot, és a fiának ott van a házuk, és ott kéne inkább aludni. Mondtuk, hogy jó ez nekünk, és nem akarunk zavarni, de a döntést ők már meghozták. Így bevonultunk a házba. Mint kiderült, ez a nagy ház a fiataloké, de alul van a kisebb (ahol én pisiltem is), az a néniéké. Ott nincs hely, de itt a nagyban van egy padlásszoba rész, itt alhatunk. Van itt fürdőszoba is, meg még másik 2 szoba.
Nagyon, de nagyon helyesek, de ez nem írja le az igazi élményt és érzéseket jól. A férfi lószerszámot készít, és most az apjával valahol Csíkban voltak vásárban. Velük még nem találkoztunk. Gondolom, majd ma reggel.
Persze meghívtak vacsorázni is. De előtte mondták, hogy jönnek a csőszök. Mint kiderült, ez azt jelentette, hogy este szüreti bál lesz két faluval arrébb, és arra hívják tánccal, énekkel, lovakkal és hintókkal az itteni embereket. Így hát részese lettünk ennek az eseménynek is. Valódi székelyeket láthattunk, valódi székely ruhában, szekerekkel, illetve hintókkal, lovakon, borral a kezükben táncolni, énekelni. Nagyon klassz volt. Persze filmeztem,és próbáltam fotózni is őket. Ezt követte a vacsora. Gergő húslevest kapott és böfföt. Jót nevetett ezen, de én már meséltem neki erről, így tudta mi az. (A franciasalátát hívják itt így, amit a húsleves zöldségéből készítenek majonézzel.) Én házi juhtúrót, paradicsomot és kenyeret ettem. Valami mennyei volt. Közben persze nagy beszélgetés kerekedett. Két fiúcska van itt. Nagyon édesek. Imádom, ahogy kérdeznek, beszélnek. Vendéglátónk egyébként nagyon hasonlít árkosi barátnőmre. Ugyanúgy beszél, és ugyan olyan közvetlen, vidám, kedves. Elég hosszan beszélgettünk. Megtudtuk, hogy Tarcsafalva azért tarcsa, mert ez a falu tartotta el a feljebb levő bárói uradalmat, illetve annak cselédségét. Újdonsült barátnőm (azt hiszem, büszkén nevezhetem így 🙂 ) mesélt sokat mindenféléről, az itteni életről, az életéről, a mamáról, aki az anyósa, és valóban kissé túlaggódós. Nekünk ez most segített, de gondolom, ebben az aggódásban élni folyton, nem lehet könnyű. Abban maradtunk e témában, hogy mivel ennek az aggódásnak köszönhetjük ezt a találkozást, így most igazán hálásak lehetünk ennek a tulajdonságának mindannyian. Jó nagy ez a ház, de ez is a “faluközpont”. Itt a bolt és mindenki ide jár úgy egyébként is. Nagy élet zajlik az udvaron. Mesélte még, hogy szeretné kicsit rendbe tenni a falu facebook oldalát, amit ő hozott létre. Ide gyűjt anyagokat, ha ideje van. Az új lelkésszel (akivel mi is találkoztunk) dolgozik ezen, de neki se és a lelkésznek sincs túl sok ideje. Egyébként ő itthon van és rendezi a munkásokat, akik nekik dolgoznak, meg persze a családot. Nagyon jó volt velük lenni. Jó döntéseket hoztunk, és hála annak, hogy megint nem a biztonság felé mentünk, csupa nagyon jó élménnyel feküdtünk le megint. Nagyon, de nagyon szeretem ezt. Minden perce egy ajándék. És nagyon, de nagyon hálás vagyok, hogy megélhetem ezeket a csodákat. Jó így lefeküdni mindennap hálával az ember szívében. És kelni is jó, mert minden nap hoz valami újabb ajándékot. Persze hol ilyet, hol olyat, de minden, amin itt átmentünk, minden, amivel találkoztunk, ad valamit. És remélem, de nagyon úgy tűnik, hogy így van, mi is tudunk adni valamit, ahol megjelenünk. Szép ez, és nagyon felemelő!
Na, egy újabb nap, egy újabb lehetőség mindenre. Ma valószínűleg elérünk Székelyudvarhelyre. Itt kicsit más lesz a helyzet, mert Sára szervezett egy szállást ott, ahol ők is aludtak. Azt mondja, muszáj megismernem azokat az embereket, és szeretné, ha ők is megismernének minket. Így hát ma valószínűleg ott alszunk, abban a panzióban. Most megyünk pakolni, és gondolom kapunk egy kávét lent a családnál. Azt hiszem, megjöttek a férfiak is még az éjjel. Gondolom, megismerkedünk velük is. De el szeretnénk indulni viszonylag korán. Hát, ismét egy újabb napra, vagyis kalandra, csodára fel!
