Mikóújfalutól, Zoltánig
Itt vagyunk magyarszováti barátnőm szüleinél. Nagyon kedvesek, és a papa szeret beszélni, mesélni. Rettentően élvezzük! 🙂
De előbb az ide vezető út. Reggeli után elindultunk. Először a nagy út mentén haladtunk, majd áttértünk a Málnásfürdő felé vezető útra. Itt aztán rádöbbentem, hogy akár ide is jöhettünk volna szállást keresni. Jártam már itt többször is. És most, hogy itt voltam újra, rájöttem, hogy van itt szállás is. Mindegy, jó volt ez a hely is, ahol voltunk. Többen persze kérdezték az úton – a már megszokott módon -, hogy messziről-e. Ennek kapcsán aztán mondtam Gergőnek, hogy milyen érdekes, hogy jó ideje senki nem mondja nekünk, amikor válaszolunk, hogy hogy van erre idő, vagy ő is csinálna valami ilyesmit, ha lenne rá módja, ideje. Sőt a pénzbeliségéről sem kérdeznek. Egy dolog szokott lenni, hogy milyen felajánlás, vagy ha valami más, akkor még az, hogy gyűjtünk-e valamit. Egyébként semmi kérdés vagy vélemény nincs, vagy bármi ilyesmi, ami arra vonatkozna, amit általában a városiaktól, vagy a zizis életmódot élőktől megszoktunk. A másik oka ennek az lehet, hogy a székelyek általában nem csinálnak olyasmit, aminek nem tudják vagy látják az értelmét. Így, gondolom, azt gondolják, biztos van értelme, és mi biztos tudjuk, mi az, és ez elég nekik.
Egyébként vicces, mert Gergő most jött rá, hogy van még egy bizonyítéka az én székelységemnek. Mégpedig, hogy a székelyek nem szeretnek visszafordulni vagy kétszer menni valamiért. Én se. Inkább egyszer elcipelem, mint hogy kétszer elmenjek érte, kétszer forduljak. De általában sem szeretek visszafordulni, inkább megyek előre, és majd látjuk, mi lesz. Na, az itteniek is, ha utat mutatnak, mindig előre mutatják, még akkor is, ha lehet, hogy vissza kéne menni valamennyit, és úgy lehet, hogy rövidebb lenne. Na, ezen ma jókat kacagtunk, mert Gergő egy szekeres férfival próbálta az utat megbeszélni. Egyrészt Gergő szerint nem teljesen érthető ezen a nyelven, hogy az Oltról volt-e szó vagy az útról. Szerinte e kettőt nem lehet megkülönböztetni egymástól e nyelven. 🙂 Aztán meg a pasi folyton azt mondta neki, hogy van ugyan arra út, amit Gergő gondol, de az visszafelé van. Ő bizony nem menne arra, mert minek. Persze Gergő erőltette, hogy akkor lehet-e vagy nem arra menni. Mondta a pasi, hogy lehet, de van előre is, akkor minek arra. Na, ezen és a hasonlókon nagyon jókat szoktunk kacagni. De Gergő is már fejlődik. Egész jól érti már az öregeket is.
Útközben találkoztunk még egy hatalmas nyájjal, aminek nő volt a juhásza. Olyan határozott hangja volt, mint egy férfinek, úgyhogy az, hogy nő csak akkor derült ki, amikor közelükbe értünk.
A táj itt is gyönyörű. Már nagyon őszül. Olyan színek és fénye vannak, hogy azt megint csak nehéz leírni. De hátha a képek majd visszaadják. Szeretem az őszt. Igaz minden évszakkal így van ez, de most ez az évszak van, így most ezt szeretem! 🙂
Málnásfürdő után jött Málnás, majd Oltszem (ami mellett csak elhaladtunk) és Bodok. Furcsa ez most már nagyon. Ezeken a helyeken már jártam, sőt van, ahol többször is. (Árkos itt van nem messze, és gyakran kellett egyik faluba vagy másikba átjönnöm vagy ügyintézni, vagy valakivel találkozni, esetleg valami finomságért, amiből főztünk az anyákkal. Érdekes egyébként, hogy Árkoson is legelőször ősszel jártam, és ha jól emlékszem 2006-ban, azaz tíz éve.) Most meg itt gyalogolunk, és mennyire más minden. Lassan tényleg vége az útnak. Egy nap és kész. Na, de vissza egyelőre a mostani úthoz.
Bodok után elértünk Étfalva -Zoltánra. Ezen belül is Zoltánra. Itt élnek a szülők. Érdekes este kerekedett ebből a találkozásból is. Magyarszováti barátnőnk annyira hasonlít az anyukájára, hogy az első percben, amikor megláttuk, tudtuk, hogy jó helyen járunk. Óvónő. Sugárzik belőle a báj és a kedvesség. Le se tagadhatnák egymást a lányával! A papája nagyon szeret beszélni, mesélni, és nagyon RMDSZ-ellenző. Amikor megjöttünk, itt volt még a nagypapa és a nagymama is. 80 év körüliek. Épp a népszavazás volt a téma, amikor megérkeztünk. De a fő vonal az itteni politikai helyzet maradt az egész estére is. Illetve az egyház, a politika, RMDSZ és a szekuritáte kapcsolata, és ennek a mostra való hatása. Ami a papa szerint nem változott a rendszerváltással meg, sőt, csak rosszabb lett a helyzet. Jó sokat mesélt erről. Beszélgettünk még általában a Romániában működő egyházakról. Majd ennek kapcsán meghallgattunk egy prédikációhoz hasonlító előadást a református egyház lényegéről. Ezt nagyon éveztük, és nagyon izgalmas és tanulságos is volt. Valamit megértettem az egész vallási dologból, ami eddig nem volt világos. Eddig nem teljesen értettem ezt az apa, fiú, szentháromság dolgot, és az egyistenhitet, így egyben meg végképp nem. Tulajdonképpen erre kérdeztem rá, és erre mondta el mindazt, amit elmesélt. Most végre megértettem ebből valamit. Itt is szóba került Böjte Csaba. Hasonló vélemények vannak errefelé is, mint, amit már írtam. Szeretik és tisztelik, de vannak fenntartások is. Annyira jól éreztük magunkat. Isteni vacsit is kaptunk. A nők a családban ebben is nagyon hasonlítanak egymásra. Mindenki – már, akit megismertünk eddig – nagyon jól főz, fantasztikus házigazda és háziasszony! 🙂 Én nagyon fáradt voltam, úgy hogy feljöttem a szobába. Gergő még lent beszélget. A férfiak kimondottan egymásra leltek. Gergő jó közönség és jó vitapartner is. Ő aztán igazán evickél ezekben a témákban. Láttam rajtuk, hogy nagyon élvezik egymás társaságát.
Nem tudtam még elaludni, ezért kezdtem el írni. Annyi minden megy bennem az út végével kapcsolatban is, meg ennek a beszélgetésnek is a kapcsán.
Van itt egyébként, ahol mi is alszunk, egy eléggé kihasználatlanná vált vendégház. Persze beindult az agyam, hogy miket is lehetne csinálni. Na de ugyebár van még egy konkrét nap és a visszaút. Majd otthon, ha lecseng ez az egész, csak akkor akarok a jövőbeli dolgokkal foglalkozni. Most még a holnapi menet, lezárás, árkosi barátaim, aztán találkozás Sáráékkal állnak közvetlenül előttünk. Sára foglalt Árkoson valami panzióban helyet holnapra. Egyébként akár még ide is visszajöhetnénk. De lehet, hogy jobb lesz ez így. Legfeljebb hazafelé beugrunk, mint első állomás. Na, de most lefekszem, mert aludni is kell a következő naphoz!
UTOLSÓ NAP!!! Reggel van. Az ablakunkból látszik Szentgyörgy!
Nem volt valami jó éjszaka. Sokat forgolódtam. Álmodtam is valamit Melittáról, ami egyébként jó volt, de amikor hajnalban felébredtem, nem emlékeztem rá, akárhogy akartam. Csak az érzés volt meg, pedig tudtam, hogy fontos, és szerettem volna emlékezni rá. De ahogy az lenni szokott, ha az ember valamit akar, és nagyon, az nem szül jót. Végre aztán a nagy emlékezéspróbálkozás után rájöttem, hogy ez úgyse megy, csak nem alszom ki magam. Milyen hülyeség ez. És persze rájöttem, hogy nincs is mire emlékezni, meg minek is. Ami kell belőle, az úgyis megvan. Így aztán elaludtam. Ezután is álmodtam valami összevisszaságot. Felébredtem újra és kimentem WC-re. Persze tudtam, hogy az út vége miatt van mindez. A WC-ből is gyönyörű a kilátás, és már ekkor hajnalban megláttam onnan Szentgyörgy fényeit. Hát igen, itt a vége, és ez felkavaró. De el kell fogadni … ezt is. Érdekes volt, mert tegnap mondtam ezt vendéglátóinknak. De ők úgy értették, hogy nehéz lesz majd visszamenni a megszokott életünkbe, a zakatba, a mindennapokba. De bennem nem ez van. Én szeretem azt, amit csinálunk, ahogy élünk. Nem ettől a napi zakattól és a mindennapoktól félek. Nem is félek semmitől. Inkább azt érzem, hogy annyi csoda, annyi találkozás, annyi minden történt, és olyan szép volt ez az egész, és minden pillanata él is bennem. Furcsa, hogy vége lesz. De persze az is érdekes, hogy mi jön ezután. Azt is várom valahol nagyon. De most sok a búcsúzás. Persze az is igaz, hogy ezek nem véglegesek. Az biztos azonban, hogy ennyi szeretetet, bíztatást, tiszteletet, istenáldást, amennyit itt kaptunk, nehéz elképzelni is. Hát még kapni és vinni. Olyan ez, mint egy hatalmas csomag, amit magunkkal viszünk, de nagy is a felelőssége a dolognak. Azt hiszem, ezt érzem. Jól kell tudni élni mindezzel. Na, ez az érzés van bennem a végedolog kapcsán. Hogy dolgunk van vele…
Néhány kép ehhez az utolsó előtti naphoz:
