2017. augusztus 9. szerda
Pont egy év telt el az indulástól… Mennyi minden történt azóta!
De ez most nem fontos. Most csak az a fontos, hogy ezen alkalomból úgy döntöttem, hogy mégis csak megosztom a naplómat, amit ezen a bizonyos úton írtam.
Ez a napló eredetileg nem a nagy nyilvánosságnak íródott, hanem a magam számára. Tervben volt ugyan, hogy egy blog íródjon belőle ott és akkor, de ez végül is, sok-sok összetevő okán, nem valósult meg. Később terveztem, hogy esetleg egy könyv szülessen a megélt élményekből (ez még nincs is teljesen elvetve), de ez valamiért, csak nem íródott meg azóta sem.
Amióta hazajöttünk sokat, nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy megosszam-e egyáltalán mindezt, bármilyen formában is. (Ez ugye látszik is, hiszen egy évnek kellett eltelnie, mire rászántam magam.) Végül úgy döntöttem így marad, úgy ahogy van, és most már leválva rólam, élje a maga életét.
A naplót általában reggelente írtam. Volt olyan, hogy kimaradt egy-két nap, amit egyben pótoltam. Néha pedig írtam kicsit, majd valamikor folytattam. Ezért aztán kicsit “ugrál az idő”.
Mivel úgy döntöttem, hogy szinte egy az egyben osztom meg, amit akkor és ott átéltünk, illetve leírtam belőle, ezért ezen az időugráláson sem változtattam.
A szöveghez egyébként is csak annyiban nyúltam hozzá, hogy kivettem a neveket, és az olyan, nagyon személyes történeteket, amikről úgy éreztem, hogy az illető ember, emberek nem szeretnék a nyilvánosság elé tárni. Saját, személyes benyomásimhoz nem nyúltam. Tehát, ez egy kicsit önfeltáró napló is. Minden az benne, ami akkor, és ott, az én megélésem volt.
Mivel ez a döntés nem olyan rég született meg, és szerettem volna ehhez a naphoz kötni, így a szöveg teljes átnézése folyamatosan történik. Helyesírásilag javítgattam benne, és egy barátnőm is átnézte, de valódi, nagy korrektúrán nem ment, és nem is fog átmenni. Ezért elnézést is kérek. Azt hiszem azonban, hogy nem ez a lényeg!
A forma… Akik ismernek tudják, hogy nagyon igényes vagyok a színek, formák harmóniájára, játékára. Így természetesen arra, is, hogy egy blog hogy nézzen ki. Ezt az igény szintet – valószínűleg az út hatására is – most kicsit lejjebb adtam, a fent említett időzítés okán, és így a célszerűség javára. Így lett fekete a háttér, ami nem teljesen az én világom, de a képeket és így a színeket is kiemeli. Én világom vagy sem, mégis tetszik nekem! Lehet, hogy majd egyszer megkérek valakit, hogy olyanná alakítsa, ami a szívem és szemem teljes vágya, de ez így most ilyen, és nagyon jó, hogy ilyen és főként, hogy van! (Hála és köszönet Gergőnek a segítségért, amit kaptam hozzá! És persze a hozzám való türelemért is! )
A képek… Hát igen… Ez okozta, okozza az egyik legnagyobb kihívást. Az út során ugyanis 6 300 képet készítettem. Persze ennek egy része teljesen használhatatlan volt, egy másik része pedig fotózási próbálkozás. Ezek kiselejtezése után maradt kb. 5 900. Újabb selejtezés… Mára sikerült olyan 3 500 – 4 000-re lemenni. És az ide valók átnézése még csak ezek után következett.
És a keresztek… Az út elején azt a döntést hoztam, hogy minden útszéli keresztet fotózni fogok. (Akkor még nem tudtam mit vállalok be ezzel a döntéssel, hiszen nem számíthattam bizonyos ortodox szokásokra. De itt most nem ez a fontos.) Ebből következően szinte minden naphoz tartozik egy vagy két, esetleg több, vagy még több kereszt. Ezekkel senkit nem kívánok fárasztani, így a napi képek között csak akkor szerepelnek, ha annak kimondott jelentősége van. Ezeknek is keresek majd helyet itt a blogban valamilyen módon, valahol. Talán egy külön bejegyzésben…, majd.
Tehát a lényeg, a lényeg kép ügyben:
Első körben szeretném leszögezni, hogy nem vagyok profi fotós, és nem is törekszem, törekedtem erre. A képek olyanok, amilyenek. És még azt se szeretném állítani, hogy mindig a legjobb minőségűeket válogattam be ide, hiszen ez, mint szempont, szinte egyáltalán nem szerepelt és szerepel a fontossági sorrendemben.
Az ide feltett képek közül kevesen szerepelnek emberek, miközben utunk alapvetésében ezekről a találkozásokról szólt, ezek adták az igazi színt, és csodát. Ennek az az oka, hogy egyrészt nem szeretném senkinek a személyes terét megsérteni, másrészt, amikor ezek a találkozások zajlottak nem a fotózás volt a lényeg. (Ahol szerepelnek új ismerőseink, ott engedélyt kaptam erre.) Néhol (tudatosan) háttal, vagy homályba veszve azért fel-fel tűnik egy-egy új barátunk, új ismerősünk, de inkább a helyszínek, a természet és – amit persze nagyon nehéz visszaadni – a hangulat uralkodik a képeken.
Remélem, valamit sikerül átadnom ezen naplón és a képeken keresztül abból a csodából, amit megéltünk.
Egyúttal szeretnék mindenkit biztatni, hogy ha elérkezettnek látja, érzi az időt, merjen neki vágni egy ilyen, vagy ehhez hasonló kalandnak. Ha nem is egy ekkora és ilyen útnak, de valaminek, tulajdonképpen bárminek, ami kimozdítja a berögzöttségeiből, a megszokottságaiból, a komfortzónájából. Lehetnek ezek kisebb lépések is! Én is, mi is így kezdtük! Érdemes merni mélyebb, és őszinte tapasztalatokat szerezni, merni megélni azokat, merni szembe nézni önmagunkkal, merni élni az ÉLET-et, ezt a hatalmas kalandot és csodát. Nem szeretném azt mondani, hogy mindig könnyű, de amit én bizton állíthatok (és nem csak ennek az útnak a kapcsán), sőt ígérhetek, hogy veszíteni ezen senki, semmit nem veszíthet (persze saját egóján kívül:)), viszont, amit “nyerhet”, az mindent felül ír.
Jó olvasgatást, “utazást”!