Előzmények

Ketten, nyolc hét, kb. nyolcszáz km (na jó, azért kicsit több!), Budapestről (Rákosliget) indulva Sepsiszentgyörgyig (illetve Árkosig), gyalog.

Egy döntés, ami 2016 nyarán, valamikor júliusban született meg, és augusztus 9-től október 9-ig valóra is vált.

Szeretem, szeretjük az embereket, a természetet, a békét, de a nyüzsgést, a városokat, falvakat is. Sokat túrázunk, gyalogolunk. Párommal, Gergővel – illetve néha barátainkkal – évek óta járjuk az országot jó kezdeményezések, jó dolgok után kutatva, felfedezve a csodákat, amiket az élet tartogat számunkra. Ez a “munkánk”, vagyis inkább hivatásunk része is.
Ezeket az utakat általában úgy tesszük meg, hogy valameddig elmegyünk valamilyen járművel (általában vonattal), és onnan gyalog járjuk be a tájat, emberekkel beszélgetve, találkozva, kutatva, keresve. Ezek az utak néha 2-3 hetesek is szoktak lenni.
Terveztük, hogy egyszer majd valahova Erdélybe is elmegyünk így.

Aztán gondoltam egy nagyot!
Miért ne mehetnénk most, és miért ne mehetnénk gyalog, és miért ne mehetnénk egészen Sepsiszentgyörgyig, ha már elindulunk? (Nekem az apai nagymamám odavalósi, és jó pár éve, jó pár hónapot dolgoztam is ott, illetve a mellette lévő kis faluban, Árkoson, egy anyaotthonban. Kicsit második otthonom is Árkos és Erdély, de hogy a szívem csücske, az tuti! )
Minek erre várni?

Gyorsan meg is osztottam Gergővel ezt az ötletemet, amire ő persze azonnal igent mondott!

Így adta magát minden.
Hát belevágtunk…

Túl sok előkészítés nem történt.
Vásároltunk néhány olyan dolgot, ami vagy nem volt, vagy egy ilyen hosszú útra mindenképp jó, ha jó minőségű. Tehát vettünk egy jó sátrat, nekem egy új hálózsákot (az én régim is nagyon jó volt, de nem elég könnyű és meleg), egy felfújható matracot (a régi épp az utolsó túránkon lyukadt ki), pár túrapólót Gergőnek, valamint egy kisméretű laptopot, hogy tudjak írni (ez volt az egyetlen, ami kicsit luxusnak nevezhető, de utólag azt mondom, nagyon megérte, és azóta is jó sokat használom!). És térképeket. Ennyi.
Minden egyebünk – ami egy ilyen úthoz kell – volt már: nagyon jó (!) hátizsák, kényelmes, bejáratott bakancs (Gergőnek az öt éve használt bakancsa fél éve ment tönkre, úgyhogy az övé szinte még új volt ekkor, de jó pár kilométer azért volt már benne), kényelmes túraszandál, mini gázfőző szett, könnyű és gyorsan száradó törülköző, ugyanilyen pulcsik és pólók…

A pakolásnak szerencsére már rutinosan álltam neki.

Amit végül vittünk magunkkal:

Felszerelés:
Két hátizsák + egy kicsi (az én zsákomra felkötve), 2 db hálózsák, 2 db matrac + egy fólia, amit a matracok alá lehetett tenni, gázfőző, 1 db fémbögre (ami levesfőzéshez kellett, és inni is lehet belőle), 1 db nagyobb és 2 db kisebb műanyag doboz (a vásárolandó kaják tárolásához és evéshez), 2 db kanál, 2 db bicska. 2 db kis méretű és 1 db nagyobb törülköző (ezek kimondottan túrázáshoz valók, egészen kicsire összetekerhetők).
Ruhailag:
Egy-egy hosszúnadrág, egy-egy rövid, és nekem egy 3/4-es + egy vékony szoknya. Pár ujjatlan póló nekem (ha jól emlékszem, 4 vagy 5 db) valamint  1 db rövid és 2 db hosszú ujjú. Gergőnek 4 db rövid ujjú póló és  2 db vékony, rövid ujjú ing. Alvós ruci (nekem egy lábfej nélküli harisnya, egy ujjatlan póló és egy hosszú ujjú biciklis póló, Gergőnek egy gatyóka + póló). Egy-egy vékonyabb és egy-egy vastagabb pulcsi. Persze zoknik, bugyik, alsógatyók (mindegyikből 4-5 db), melltartó (2 db) és egy-egy fürdőruci.
Cipők (ezek minősége kulcsfontosságú):
Egy-egy bakancs (ezeket szinte le sem vettük, és tökéletesen bírtak minden kiképzést, pedig az enyém már ekkor is legalább 4 éves volt, jó pár km-el a talpában!), nekem 2 db szandál (az egyik kimondottan túrázáshoz való és bőr, a másik inkább sétálós, vizezős), Gergőnek ebből 1 db kellett, mert az övé minden funkciónak megfelel.
A neszesszerben:
Egy-egy fogkefe, fogkrém, kis műanyag “üvegcsében” tusfürdő, borotva (nekem:)), szemöldökcsipesz a kinövő felesleges szőrszálakhoz :), minitükör (ugyanehhez), nedves törlőkendő (ez szinte a legfontosabb kellék volt egyébként!).
Túlélőkészlet:
Ragtapasz, fásli (erre szerencsére nem volt szükség), tű, cérna, papírzsepi, elemlámpa (1 db mini elöl és 1 db normál méretű a zsákban estére), körömvirágkrém, spárga, mécses, gyufa, kisolló, toll, ceruza, papír.
Technikai dolgok:
Fényképezőgép a hozzá való táskával (ja! még ezt vettük az utazás előtt),  laptop, egy-egy telefon, töltők, térképek.
Azt hiszem, semmit nem hagytam ki. Ja, az esőkabátok. És a kendőim, két db!

És persze némi készpénz és a bankkártya. (Ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy még az út elején eldöntöttük, hogy mennyi az a keret, amit max. elköltünk. Ezt 150 000 Ft-ban határoztuk meg, cakum-pakk. Nem is léptük át ezt a határt, sőt. A hazautat nem számítom ide. Ekkor már autóba ültünk, négyen voltunk, és csak szállásokon aludtunk, éttermekben ettünk.)

Utólag azt kell megállapítanom, hogy nem vittünk semmi felesleges holmit, és nem is hiányzott semmi!