Olyan volt a visszafelé út, mint egy film, amit az ember gyorsítva néz végig. Nagyon más autóval, időre utazni, és nagyon más az is, ha nem ketten, hanem már négyen, sőt a kutyával együtt öten vagyunk együtt. Mindenki más, mindenki máshogy van jelen, más fontos számára. Ez már önmagában is erős hatással van mindenre. Nem beszélve arról, hogy azt az utat ugyebár, amit odafelé 57 nap alatt tettünk meg, most visszafelé 5 nap alatt. Ez idő alatt nagyon sok emberrel találkoztunk, nagyon gyorsan. Volt olyan nap, hogy öt helyen vendégeskedtünk egymás után. Minden találkozás csodás volt, de mégis inkább mint felvillanások maradtak meg bennünk.
Nagyon jó, hogy sikerült úgy szervezni, hogy ha csak ennyire is, de legalább tudtunk találkozni ezekkel a fantasztikus emberekkel újra. Jó, hogy ha csak ennyivel is, meg tudtuk köszönni nekik azt az ajándékot, amit tőlük kaptunk. “Vissza út…husss! (57-62. nap – okt. 5-okt. 9.)” bővebben
Ahol a térerőt külön jelzik (52. nap – szept. 29.)
Gyepes, Homoródalmás
Közös reggeli. Megint mindenféle finomság. Beszélgetés. Nehéz elindulás. Persze címcsere, és közös tervek megbeszélés. … Előhozták a mérleget is, hogy nézzük végre, meg mennyit is nyom a zsák. Zsákkal együtt álltunk rá először. … Kicsit sokat mér szerintem! Előtte még bejött egy néni. Egy tüneményt ismertünk meg, aki persze nekünk volt az, a családjának azért nem biztos, hogy az! 🙂 “Ahol a térerőt külön jelzik (52. nap – szept. 29.)” bővebben
Élő hagyomány, mély kapcsolat (51. nap – szept. 28.)
Gyepes, Remete
Kiderült! Reggel ettünk. Isteni tejes és túrós puliszkát, Gergő kolbászt is kapott hozzá. Beszélgettünk még a ház urával is egy kicsit. Majd ő elment dolgozni. A közbirtokosság alkalmazza. Néha így el kell mennie a nagy elevátorral – ami itt áll egyébként a ház előtt – valahova dolgozni, valamit. Ez egyébként nem mindennapos. Szóval ő elment. Mi pedig hármasban elindultunk Remetére. Itt az úton aztán megértettem, hogy mi is ez a kettőnk között lévő dolog. “Élő hagyomány, mély kapcsolat (51. nap – szept. 28.)” bővebben
Medve vére (50. nap – szept. 27.)
Székelyudvarhely, Gyepes
Azt gondolná az ember, nehéz fokozni az eddigi élményeket. De tévedne. Lehet.
Egy kis probléma jelent meg. Én már reggel éreztem, hogy valami nem stimmel, mert nagyon kapart a torkom. Hát be is náthásodtam rendesen a nap folyamán. Gondolkoztam, miért is lehet ez. Nem igazán tudom, de azt hiszem, kicsit húznám a haladás idejét. De ehhez nem kéne betegnek lenni. Mindegy, így náthásan is csodás napunk volt. Miután megreggeliztünk, és pár szót váltottunk a tulajjal, összepakoltunk és útnak indultunk. Ő közben már elment, így nem tudtunk tőle elköszönni, de üzentünk neki. “Medve vére (50. nap – szept. 27.)” bővebben