Olyan volt a visszafelé út, mint egy film, amit az ember gyorsítva néz végig. Nagyon más autóval, időre utazni, és nagyon más az is, ha nem ketten, hanem már négyen, sőt a kutyával együtt öten vagyunk együtt. Mindenki más, mindenki máshogy van jelen, más fontos számára. Ez már önmagában is erős hatással van mindenre. Nem beszélve arról, hogy azt az utat ugyebár, amit odafelé 57 nap alatt tettünk meg, most visszafelé 5 nap alatt. Ez idő alatt nagyon sok emberrel találkoztunk, nagyon gyorsan. Volt olyan nap, hogy öt helyen vendégeskedtünk egymás után. Minden találkozás csodás volt, de mégis inkább mint felvillanások maradtak meg bennünk.
Nagyon jó, hogy sikerült úgy szervezni, hogy ha csak ennyire is, de legalább tudtunk találkozni ezekkel a fantasztikus emberekkel újra. Jó, hogy ha csak ennyivel is, meg tudtuk köszönni nekik azt az ajándékot, amit tőlük kaptunk. “Vissza út…husss! (57-62. nap – okt. 5-okt. 9.)” bővebben
Boldog boldogság (4-5. nap – aug. 12-13.)
Boldog, Jászfényszaru, Jászágó
Kimaradt két nap az írásból, mert annyi minden történt, hogy nem volt erre időm és lehetőségem. Megpróbálom összeszedni a dolgokat, de nem lesz egyszerű…
Szóval…
Péntek
A pénteki napot a csodák napjaként jellemezném. Gergő felébredése után jógáztam, majd elég komótosan összepakoltunk, és elindultunk. A csoda az első 100 méter után kezdődött. “Boldog boldogság (4-5. nap – aug. 12-13.)” bővebben