Vita (30. nap – szept. 7.)

Szilágysomlyó, Szilágyperecsen, Varsolc, Récse

Összepakoltunk, majd elmentünk reggelizni. Rántottát ettünk és kávéztunk. Nem tudom miért, de annyira finom itt mindenhol a vegyes saláta. Akárhol ettünk, nagyon jó. Tök egyszerű. Most is paradicsom, uborka, hagyma felvágva, rajta egy kis olaj és só. Igaz, a zöldségek mind valódi zöldségek. Szóval jót ettünk, majd elmentünk megnézni a Turisztikai irodát, hátha van térkép. Zárva volt. Befejeztük még a pakolást, leadtuk a kulcsot és elindultunk. “Vita (30. nap – szept. 7.)” bővebben

Ajándékok (21. nap – aug. 29.)

Vekeri-tó, Monostorpályi, Létavértes előtti mező

Felkelés után elmentünk reggelizni. Isteni és gyönyörűen tálalt rántottát ettünk, Gergő sonkásat, én simát. Kaptunk hozzá finom “napközis” teát, kenyeret, vajat, lekvárt. Persze ismét jó hosszú beszélgetés következett. Nagyon megszerettük egymást.  Megtanultam szép rántottát csinálni, illetve azt is, hogy ezt nem rántottának, hanem tojáslepénynek kell hívni. Kiderítettem, hogy kell rendes pergős rizst főzni. És megtudtunk mindent a jó konyha rejtelmeiről. Hogyan lehet friss ételt tálalni, mi kell ahhoz, hogy ez mindig flottul menjen. Ennek kapcsán aztán beszélgettünk kicsit a jó kapcsolatokról. Hogy mennyire fontos a megértés és együttműködés. (Ők ugye egy házaspár, akik nem csak együtt élnek hosszú-hosszú évek óta, de együtt is dolgoznak, nap, mint nap. Így aztán bizton állíthatjuk, hogy van némi tapasztalatuk e témában!) Amikor fizetni és indulni szerettünk volna, közölték, hogy a ház vendégei voltunk. Eszünkbe ne jusson fizetni. Gyorsan kihoztak még egy másfél literes palackba kitöltött teát, hogy azt bekészítették már nekünk. És ránk tukmáltak még némi kenyeret. Mondtuk, hogy még visszajövünk pakolás után elköszönni, úgyhogy addig ezt a kis pakkot ott hagyjuk. “Ajándékok (21. nap – aug. 29.)” bővebben

Egy borz-as nap (19. nap – aug. 27.)

Ebestől Mikepércsig

Most épp Mikepércs mellett a mezőn, egy kis erdő szélén hajnali 6-kor ülök a sátorban.

Tegnap reggel írás és felkelés után kiderült, hogy ahol aludtunk, az nem egy köztér, illetve az, de nem úgy. Vagyis ez egy nagy közösségi tér a falu mellett. Egy kis erdő közepén helyezkedik el. Rendesen ki van építve, direkt erre a célra. Látszott, hogy valószínűleg már nagyon régen így van, most pedig valami Uniós pénzből kicsit rendbe tették. Van víz, villany. Kihasználva a villany adta lehetőséget, fel is töltöttünk mindent. Gergőt végül hagytam aludni, és úgy döntöttem, itt az idő, hogy átfussam, amit írtam eddig, és elküldjem azoknak, akik kérték. Miközben ezzel múlattam az időt, Gergő is felébredt, és elment futni. 2-ig szüttyögtünk, de jól esett. Klassz az a hely. “Egy borz-as nap (19. nap – aug. 27.)” bővebben