Egy borz-as nap (19. nap – aug. 27.)

Ebestől Mikepércsig

Most épp Mikepércs mellett a mezőn, egy kis erdő szélén hajnali 6-kor ülök a sátorban.

Tegnap reggel írás és felkelés után kiderült, hogy ahol aludtunk, az nem egy köztér, illetve az, de nem úgy. Vagyis ez egy nagy közösségi tér a falu mellett. Egy kis erdő közepén helyezkedik el. Rendesen ki van építve, direkt erre a célra. Látszott, hogy valószínűleg már nagyon régen így van, most pedig valami Uniós pénzből kicsit rendbe tették. Van víz, villany. Kihasználva a villany adta lehetőséget, fel is töltöttünk mindent. Gergőt végül hagytam aludni, és úgy döntöttem, itt az idő, hogy átfussam, amit írtam eddig, és elküldjem azoknak, akik kérték. Miközben ezzel múlattam az időt, Gergő is felébredt, és elment futni. 2-ig szüttyögtünk, de jól esett. Klassz az a hely. “Egy borz-as nap (19. nap – aug. 27.)” bővebben

Ondódi “méhkas” (18. nap – aug. 26.)

Kráter-tó, Ondód, Ebes

Reggel valóban egy csodára ébredtünk és láttunk rá.  (Tudom, hogy egyfolytában ismétlem magam, de nem igazán tudom, milyen más szót lehetne használni ezekre  az élményekre.  🙂 )
Napfelkelte a pici tó felett, ami egyébként tökéletesen rendben van tartva.  A tó mentén sétány és a kráter felső karimáján is körbejárható mesebeli kis út. Van egy színpad, tűzrakó helyek, wc, kis játszótér, emléktábla a gázkitörésről, ami miatt ez a kis csoda itt lett. Körbesétáltuk a tavat, élveztük a reggeli fényeket, színeket. Mit is mondhatnék?!
Egyébként egyre jobban érezni az ősz közeledtét. Kicsit sárgulnak néhol a levelek, mások a fényviszonyok, hűvösödnek az esték és a reggelek. Nagyon jó ezt így közvetlenül megélni! “Ondódi “méhkas” (18. nap – aug. 26.)” bővebben

“Zászlós” napunk (13. nap – aug. 21.)

Tiszafüred, Egyek, Ohat

Az írást ma reggel már Ohaton, szakadó esőben a sátorban ülve folytattam egy kocsma és bolt hatalmas udvarán.

A vasárnap krónikája mindjárt következik, csak megpróbálunk kikászálódni a sátorból az eső ellenére és bekéredzkedni a kocsmába, hogy ott folytathassam.

Na, itt ülünk. Megengedték, hogy amíg esik, addig itt maradhassunk. Kaptunk áramot, és a boltban tudunk vásárolni is, itt pedig kávézunk, meg gondolom délután sörözni fogunk. Hát ez egy ilyen nap lesz. De térjünk vissza a tegnapra. ““Zászlós” napunk (13. nap – aug. 21.)” bővebben

Kóválygás és bukdácsolás napja (10. nap – aug. 18.)

Átány – Kömlő – madárles, a mező közepén

Megint egy új nap, új reggel. Nagyon élvezem ezt az egészet. Minden reggel úgy ébredek, hogy fogalmam nincs, mi fog történni az nap, merre visz az út, mit látunk, kikkel találkozunk, de annyira, de annyira várom mindezt. Jó ezzel a nyitottsággal élni. Van ugyan egy cél és az ember halad is felé, de nem vár semmit, hanem élvezi az utat, a kihívásokat, az élet minden pillanatát. Ma hajnalban azt hallgattam, hányféle madár, bogár zenél körülöttünk. Itt vagyunk a természet közepén, egy madárles alatt sátrazunk, kel fel a nap és írok. Azt kezdtem észrevenni magamon, hogy napközben is “írok” fejben, mert gondolkodni szinte egyáltalán nem gondolkodom, csak próbálom szavakba is önteni, amit érzek, látok. Persze nem egyfolytában van ez, de néha igen. “Kóválygás és bukdácsolás napja (10. nap – aug. 18.)” bővebben

Csodás vendéglátóktól, egy csodás úton keresztül, egy csodás helyig (6. nap – aug.14.)

Jászágó, Jászdózsa, Tarna-part

Jászdózsa kocsma (közbülső megállóhely)…

Jó hosszú út után érkeztünk ide. Illetve nem is az a lényeg, hogy hosszú, hanem hogy nem is akármilyen meleg… Nagyon szép út vezetett át Jászágóról ide. De előtte még… Jó hosszan beszélgettünk szállásadóinkkal. Annyira megható, hogy mennyire befogadtak minket az életükbe. Jól megreggeliztettek, és ha nem vagyunk annyira határozottak, akkor akár fél háztartásukat is elcipeltették volna velünk. Mindenesetre így is kaptunk isteni limonádét lefagyasztva. A többit “megtagadtuk” (sör, kajahegyek stb.). Hosszú búcsúzkodás, fotózkodás és csodálatos gyermeki mosolyok és puszik után nagy nehezen útnak indultunk.  Abban maradtunk, hogy esetleg a Tisza-tóhoz utánunk jönnének egy fürdőzésre és találkozásra. (Újdonsült barátnőm onnan származik egyébként.) “Csodás vendéglátóktól, egy csodás úton keresztül, egy csodás helyig (6. nap – aug.14.)” bővebben

Láttam egy UFO-t! (3. nap – aug. 11.)

Valkótól – Boldog határáig

Úgy látom, beáll az a rendszer, hogy reggel felébredés után foglalom össze az előző napot. Tehát…

Hát, valóban ismét egy érdekes nap volt a tegnapi. A reggeli felkelés után egy finom kávé és Balaton szelet mellett (amit a méhész úr hozott nekünk) hosszan beszélgettünk a műlépkészítő műhely tulajával. Nagyon izgalmas dolgokat mesélt magáról a műlépkészítésről és a méhészetről, és még sok mindenről. “Láttam egy UFO-t! (3. nap – aug. 11.)” bővebben