Vissza út…husss! (57-62. nap – okt. 5-okt. 9.)

Olyan volt a visszafelé út, mint egy film, amit az ember gyorsítva néz végig. Nagyon más autóval, időre utazni, és nagyon más az is, ha nem ketten, hanem már négyen, sőt a kutyával együtt öten vagyunk együtt. Mindenki más, mindenki máshogy van jelen, más fontos számára. Ez már önmagában is erős hatással van mindenre. Nem beszélve arról, hogy azt az utat ugyebár, amit odafelé 57 nap alatt tettünk meg, most visszafelé 5 nap alatt. Ez idő alatt nagyon sok emberrel találkoztunk, nagyon gyorsan. Volt olyan nap, hogy öt helyen vendégeskedtünk egymás után. Minden találkozás csodás volt, de mégis inkább mint felvillanások maradtak meg bennünk.
Nagyon jó, hogy sikerült úgy szervezni, hogy ha csak ennyire is, de legalább tudtunk találkozni ezekkel a fantasztikus emberekkel újra. Jó, hogy ha csak ennyivel is, meg tudtuk köszönni nekik azt az ajándékot, amit tőlük kaptunk. “Vissza út…husss! (57-62. nap – okt. 5-okt. 9.)” bővebben

Tisza-tavi napok (11-12. nap – aug. 19-20.)

Sarud, Tisza-tó, Tiszafüred

Az írást pénteken reggel Sarudtól 4-5 km-re egy madár-les alatt hagytam abba. Ma vasárnap hajnal van, és Tiszafüreden egy kert autóbejárójában ülök a sátorban. Hát ide is elég kalandos út vezetett. Tehát lássuk mi történt azóta. …

Péntek

Madárlestől, Sarudon át Tisza-tavi kempingig

A reggeli írás és felkelés után jógáztam, majd ettünk valamit, összepakoltunk és elindultunk Sarud felé. Még megcsodáltuk egy jó darabig a helyet, ahol aludtunk, és igazán hálásak voltunk a vadászoknak, hogy ide irányítottak minket. “Tisza-tavi napok (11-12. nap – aug. 19-20.)” bővebben