“… a mindenből is lehet semmi” (46. nap – szept. 23.)

Erdőszentgyörgy, Bözödújfal, Kőrispatak

Kávézás után – amit ágyba kaptam – pakoltam, Gergő pedig lement internetezni és útvonalat tervezni a középső szintre, ahol van elég erős jel. Később utánamentem én is. Úgy döntöttünk, megebédelünk, és utána indulunk csak el. Így is lett. Ettünk egy levest, Gergő micset, én szalmakrumplit (itt így híják a sült krumplit), és salátát. Az út először átvitt a kisvároson, majd egy nagy tó mellett vezetett. Álomszép útvonal megint. ““… a mindenből is lehet semmi” (46. nap – szept. 23.)” bővebben

Miénk itt a tó! (23. nap – aug. 31.)

Határmenti kaszáló, Székelyhíd, Érolaszi-tó

Nem zavartunk senkit. Csak pár nyúl szemlélt minket egy darabig a kaszáló széléről, de egy idő után ők is távoztak. Összepakoltunk és elindultunk kifele a mezőről. Kiértünk a műútra. Érdekes, hogy az az érzés, ami bennünk volt a megváltozott hangulattal kapcsolatban, nemhogy gyengült volna, hanem inkább felerősödött. Nem igazán tudom még mindig mihez kötni, de kicsit olyan, mintha valami itt maradt volna jóval erősebben, mint otthon a szocializmusból. De nem így egy az egyben, hanem valami hangulati elem. Na mindegy, majd biztos egyszer meg tudom fogalmazni. De az érzés csak nőtt, amikor beértünk Székelyhíd külső részére. Ez egy amolyan ipari telep, de a régi fajtából. “Miénk itt a tó! (23. nap – aug. 31.)” bővebben

Láttam egy UFO-t! (3. nap – aug. 11.)

Valkótól – Boldog határáig

Úgy látom, beáll az a rendszer, hogy reggel felébredés után foglalom össze az előző napot. Tehát…

Hát, valóban ismét egy érdekes nap volt a tegnapi. A reggeli felkelés után egy finom kávé és Balaton szelet mellett (amit a méhész úr hozott nekünk) hosszan beszélgettünk a műlépkészítő műhely tulajával. Nagyon izgalmas dolgokat mesélt magáról a műlépkészítésről és a méhészetről, és még sok mindenről. “Láttam egy UFO-t! (3. nap – aug. 11.)” bővebben