Valósággá vált délibáb (43. nap -szept. 20.)

Mezőmadarastól, Marosvásárhelyig

Jól lehűlt a levegő, és esik is jó sokat. Így aztán ruhatárcsere volt. Vagyis elpakoltuk a rövidgatyákat és ujjatlan pólókat, és elővettük a hosszú nadrágokat és a pulcsikat. Jó nagy váltás egy nap alatt. De itt nagyon örülnek az esőnek, mert azt mondják, nagyon régen nem volt. Nekünk nem annyira jó, de azért lehet így is menni, találkozni. “Valósággá vált délibáb (43. nap -szept. 20.)” bővebben

Esőben, egy helyben (42. nap – szept. 19.)

Mezőmadaras

Jót aludtunk. Bár van itt házigazdáinknak egy édes, de totál neveletlen vizslájuk, aki egész éjjel azon küzdött az ajtóval, hogy bejöjjön. Este még sikerült egyszer neki, mert akkor még mindezt nem tudtuk, és nem zártuk be a lenti ajtót.

Ez egy kétszintes, kimondottan táborokra és ilyen vendégfogadásra berendezett házikó. Nekünk most pont ideális. Nagyon jó itt megpihenni, és nem a most is eső esőben gyalogolni. Ez most nagyon jól jött nekünk. Reggel sokáig tettünk-vettünk, vagyis nem csináltunk semmit. Gergő hozott egy 3 az 1-ben kávét nekem az ágyba. Beszélgettünk kicsit, majd reggeliztünk. Aztán átmentünk az irodába. Ott aztán folytattuk vendéglátónkkal a beszélgetést, ami nagyon inspiráló volt. “Esőben, egy helyben (42. nap – szept. 19.)” bővebben

Nagy menet (41. nap – szept. 18.)

Nagysármástól, Mezőmadarasig

Összepakoltunk, majd kicsit még beszélgettünk a lelkésszel. Nagyon abban van, amit csinál. Igazán nem tud figyelni. Nagyon más volt itt lenni, mint az előző helyen új barátinknál. A feleségével és a fiával dolgoznak itt. (A feleséggel nem is találkoztunk, csak a megérkezésünkkor az ablakon át.) Útba igazított minket, mi pedig nekiindultunk egy újabb le-fel szakasznak. Csodálatos itt a táj. Nem mintha máshol ne lett volna az. És persze a házak. “Nagy menet (41. nap – szept. 18.)” bővebben

Rántottától kacsasültig (39. nap – szept. 16.)

Kolozs, Magyarszovát

Úsztunk. Bár ez ebben a vízben ez enyhe túlzás. Annyira sós, hogy szinte lehetetlen benne lábtempózni. De nagyon klassz a víz és az egész bai (fürdő). Átmentünk az étterembe reggelizni.  Este még találkoztunk a szakácsnőnk férjével, ő az őr itt. Most is ott volt. Újra elmondta, merre kell menni, le is rajzolta. Kértünk rántottát, Gergő pedig kért még hozzá valami húsfélét. Mikor kihozták, meglepődtünk, hogy mekkora adag. A srác, akivel előző nap is már kicsit beszélgettünk, mondta, hogy a fasírt és a paradicsom az ő ajándékuk a hosszú útra, hogy legyen energiánk. A tojásadagot pedig kicsit ugyanilyen okból megtoldották. Szerintem legalább 5 vagy 6 tojásból volt egy-egy adag így. Isteni finom is volt. “Rántottától kacsasültig (39. nap – szept. 16.)” bővebben

Az élet vize (38. nap – szept. 15.)

Apahida, Morişti / Hurubák, Kolozs

Kicsit gondolkoztam a barátság és a kapcsolatok kérdésén egy-két lefolytatott telefonbeszélgetés kapcsán újra. Amire jutottam: Nem kell az embernek sok, és nagyon közeli barát. (Ennek a fogalomnak a hagyományos értelmében véve.) De kellenek ismerősök, barátok. Jó ez így. Tulajdonképpen mindig is ezt gondoltam. Nagyon élvezem ezeket az újonnan alakuló dolgokat és az otthoni távolabb levőket is. Nem jó az se, ha az ember bezárja magát egy szűk “baráti” körbe. Egymás életében szorosan benne lenni, leköti és – bármilyen furcsa is ez a gondolat ma még – korlátozza az embert. Ez itt az úton egyébként nagyon megmutatja magát. Úgy értem az, hogy mennyire nincs az otthoni „nagy” történeteknek valódi súlya. Mennyire fejben zajlanak ezek a dolgok igazán. “Az élet vize (38. nap – szept. 15.)” bővebben

Román vendéglátás, magyar hagyományőrzés (36. nap – szept. 13.)

Ciumfăia , Borşa, Răscruci, avagy
Csomafája, Kolozsborsa, Válaszút

Elállt az eső viszonylag hamar, és tényleg jó meleg lett. Aminek hatására a csigák odébb álltak. Összepakoltunk, és útnak indultunk. Először ugyan még sátrat szárítottunk. Viszonylag gyorsan beértünk egy faluba. Azt kell, hogy mondjam, nekem egyre jobban tetszenek ezek a román falvak. Az építészetük igazán szép. “Román vendéglátás, magyar hagyományőrzés (36. nap – szept. 13.)” bővebben

Békéből zakatba, zakatból békébe (31. nap – szept. 8.)

Zilah előtt – Zilah után

Írás után megpróbáltam jógázni, de épp egy hangyaboly kellős közepére telepedtem le. Így aztán gyorsan feladtam. Bekapcsoltam az eu napiizét a telefonomon, hogy tudjak az otthoniakkal beszélni, és használni tudjuk az internetet is. Beszéltem is velük, majd összepakoltunk és útnak indultunk. Az út az eddig mögöttünk lévő kis erdőn vezetett át. Jó sok szúnyog és bogár kísérte utunkat. Egyszer csak kiértünk egy részre, ahol pár ház volt. Ez inkább egy kis tanyás résznek, mint falunak volt mondható. Ahogy láttam, inkább szegény cigányok élnek itt, de volt egy-két rendesen karban tartott ház és kert is. Át kellett haladnunk a főúton. Valószínűleg itt értük el a bácsitól tegnap hallott csinturát. Nem igazán tudjuk, mi lehet az, de egyezett a leírással a táj. Gergő szerint ez a várost elkerülő utat jelentheti. “Békéből zakatba, zakatból békébe (31. nap – szept. 8.)” bővebben

Szilágysomlyó (29. nap – szept. 6.)

Szilágysomlyó

Maradtunk. Így döntöttünk. Reggel még elinternetezgettünk, beszélgettünk. Majd átmentünk reggelizni a kis étterembe. Nagyon finom lepényt ettem, Gergő pedig rántottát. Isteni salátát is kaptunk hozzá és kávét. Majd elindultunk várost nézni. (Zsák nélkül!) Ez végre egy szép régi belső résszel rendelkező kisváros. Van piac, amit nagyon élveztem. Szeretem ezt a sürgést forgást, a sok színt. Ráadásul itt azonnal 3 nyelven is beszélnek. Magyar, cigány és román. És akkor még nem beszéltünk az illatokról, ízekről.  Igazi kavalkád! Imádom! Nagyot sétáltunk az óvárosban. Ez kb. 500 méteres kört jelent. Van egy Báthori vár. Gergő mesélt persze jó sokat a történelem ezen szakaszáról. Imádom ezt, hogy nekem külön idegenvezetőm van. És nem is akármilyen tudással! Végül úgy döntöttünk, visszajövünk a szállásra, és kihasználjuk az internet és kényelem adta lehetőségeket. “Szilágysomlyó (29. nap – szept. 6.)” bővebben

Élet-bölcsesség (28. nap – szept. 5.)

Zovány, Bürgezd, Szilágysomlyó

Érdekes éjszakám volt. Valamiért 5 óra körül felébredtem, és nem tudtam elaludni. Nagyon mély filozofikus állapotba kerültem ettől . 🙂 Azon gondolkoztam, miért is az elkülönülés felé fejlődtünk. Minden ember ember. Mégis elkülönülünk egymástól. Megkülönböztetjük magunkat a másiktól. Persze meg is kell, de szerintem nem így, ahogy tesszük. Mindenkinek meg kéne ismernie a másikat. Ahogy így haladunk előre, mindenhol sok-sok emberrel találkozva, kicsit olyan, mintha mindenkiben magamnak egy részét látnám. Mindenki a „testvérem”, és mindenki én is vagyok, ahogy ők is én. Olyan szép ez. Beszélhetünk akármilyen nyelvet, nincs köztünk különbség. “Élet-bölcsesség (28. nap – szept. 5.)” bővebben

Szálloda kaland (24. nap – szept. 1.)

Érolaszitól Monospetrin át Margittáig

Reggel pedig folytatódott a dolog. A tó párája, a napfelkelte, a hangok és fények. Megint csak nem tudom átadni, mit élhet meg az ember ezeken keresztül. Fotóztam is jó sokat.

Gergő is felkelt, úgyhogy jön ő is együtt csodálni, aztán pakolás és indulás. …

Amit most fogok írni, az elvben remekül hangzik, a valóság azonban kicsit más. Reggel van, és Margittán, az itteni Thermál Hotel egy szobájában írom e sorokat. Az is egy történet, hogy hogy kerültünk ide, de maga a szálló is megérne egy külön fejezetet.

Először azonban idekerülésünk története. … “Szálloda kaland (24. nap – szept. 1.)” bővebben